y generáció
#Suli, munka

Hogyan működik az y generáció?

2021.11.03.
2 perces olvasási idő

Először is, volt a népességrobbanás. Aztán az x generáció, majd az y. Ez utóbbi demográfiai meghatározás az 1978-1989 között születetteket jelenti, de sokszor utalnak ezzel az 1977 és 2000 között világra jött emberekre is.

A dátumbeli eltérések annak köszönhetők, hogy egy generáció meghatározásánál nagyon véknyak a határok. Nem lehet úgy tekinti erre, hogy egyszer jött egy változás, és minden baba, aki született utána, már más tulajdonságokkal rendelkezik.

Az a 76 millió gyermek, akik a 80-as 90-es években nőttek fel, mára fiatal felnőttekké váltak, s személyiségvonásaik kezdik elkülöníteni őket az x generációtól. Az egyik legjelentősebb különbség a két generáció között, hogy az x generációt úgy tartják számon, mint az „elhagyottakat”, hiszen ekkor lépett a legtöbb szülő munkába, míg a másik ennek teljesen az ellentéte volt. Szintén emlegetik úgy az y generációt, mint a legfiatalabbat, milleniumit, a trófea generációt. ( A pozitív visszajelzések miatt, amiket kaptak, teljesítménytől függetlenül.)

S, hogy hogyan hatott mindez a társadalom lefiatalabb tagjaira?

Többszáz barátjuk van az online közösségi oldalakon, de a családi kapcsolatokat is fontosnak tartják. Gyakran úgy gondolnak rájuk, mint pimasz, egoistákra, pedig nyitottak az új dolgokra és az együttműködésre. Sok pénzt akarnak keresni, de a nonprofit dolgokban is hisznek. Rengeteget költenek márkás ruhákra, készülékekre, de tisztában vannak értékükkel.

Az y generáció tagjai, mint minden előttük lévő generáció, összeegyeztethetetlen vonások halmaza. Talán a legszembetűnőbb ezek közül, a rendíthetetlen optimizmusuk, annak ellenére, hogy egy olyan világban nőttek fel, ahol terroristák romboltak és diákok lőtték le egymást. Úgy tűnik, ahelyett, hogy ezek a tapasztalatok félőssé és zárkózottá tették volna őket, jelentős optimizmussal árasztották el a generációt. Ez talán abból a filozófiából ered, hogy bármi történhet az életben, ezért élvezni kell minden egyes pillanatot, amíg csak lehet.

De nem csak globális események határozták meg őket, hanem személyesek is. Látták szüleiket elválni, barátjukat bejelenteni, hogy homoszexuális, s ezáltal egy olyan generációvá váltak, akik a legnyitottabbak a változásokra. Nagyvonalú, liberális gondolkodásuk ellenére azonban az egyik legalkalmazkodóbb generáció lett, ami az előttük lévő radikálisokról nem mondható el. Nagy benyomást akarnak tenni a világra, de boldogan viselik ugyanazt a farmert és tornacipőt, mint társaik.

A dolgozó y generáció

A sok gyermekkori pozitív visszajelzés miatt ennek a generációnak a tagjai különösen magabiztosak. Hatalmas elvárásokkal lépnek a munka világába, mind a bizonyos cég, mind maguk felé is, és szeretnének változásokat elérni saját területükön. Sokszor igen magas kezdőfizetést várnak el. Mivel ezek az emberek diplomázás után is otthon voltak még, így megengedhették maguknak, hogy állásról állásra vándoroljanak, mire megtalálják a nekik megfelelőt. (Pán Péter generációnak is nevezik őket, hiszen sokan otthon élnek szüleikkel a 30as éveikig is).

Mivel hiányzik belőlük az, hogy kitartsanak egy állás mellett, gyakran nyíltakká és bátrakká válnak főnökeik előtt. Sokszor látták szüleiket tönkremenni, ezért bizonyos dolgokra jobban odafigyelnek, pénzhez való hozzáértésük igen magas. A pénzt és a munkát helyén tartják, s gyakran tekintenek állásukra úgy, mint egy eszközre, amely segít nekik élni hátrelévő életükben. Más szavakkal, azért dolgoznak, hogy élhessenek, s nem azért élnek, hogy dolgozzanak. Másrészről szívesebben dolgoznak kevesebb pénzért egy olyan területen, amit szeretnek is, minthogy 12 órát üljenek egy irodában több pénzért.

Röviden összefoglalva, az y generáció úgy tekint a munkára, mint ami lehetőségeket ad a változásra és fejlődésre- szakmailag és személyiségileg egyaránt. Olyan gyors visszajelzésre várnak feletteseiktől, mint ahogyan Facebookon lájkolnak, vagy válaszolnak barátaiknak. Nem akarnak a fogaskerék darabjai lenni, valamint azok sem, akiknek csak megmondják, mit csináljanak. Fejleszteni és fejlődni akarnak mindennapi munkájuk során - főleg, ha ebben a munkatapasztalatban a barátaik is részt vehetnek.

(KamaszPanasz – K.F.)