tanulmányi szerződés
#Suli, munka

Tanulmányi szerződés - Fontos tudnivalók

2010.10.01.
1 perces olvasási idő

Tanulás munka mellett - milyen szabályok vonatkoznak a munkáltatóra és a munkavállalóra? Jól gondold meg, bevállalod-e.

A munkáltató – a Munka törvénykönyve szerint – akkor köthet tanulmányi szerződést, ha azzal pótolja a szakember hiányát, és egyúttal vállalja azt, hogy nemcsak a tanulmányok alatt támogatja a munkavállalóját, de utána is munkahelyet biztosít számára.

Ezért cserébe a munkavállaló kötelezi magát arra, hogy a megállapodás szerinti tanulmányokat folytatja, és a képzettség megszerzése után a szerződésben rögzített időn – legfeljebb 5 éven – keresztül nem szünteti meg a munkaviszonyát. De ha mégsem tölti ki a szerződésben vállalt tanulmányi időt, köteles megfizetni a munkaadójának a tanulmányok finanszírozására addig már ténylegesen fordított kiadásait.

(Forrás: eduline)