klasszikus
#Suli, munka

50 klasszikus mű, melyet érdemes elolvasnod

2015.09.08.
6 perces olvasási idő

Manapság a fiatalok nem különösképpen érdeklődnek az irodalmi művészetek iránt, illetve nem ápolják azokat. Nem tudják értékelni a drámai esztétikát és az irodalom szépségét. A legnagyobb művek és sok más írásos munka büszkén kiállja az idő próbáját és az iskolai, egyetemi tantervben mai napig szerepelnek. Szeptember 8-án van az Olvasás Világnapja.

A következő 50 könyv között található kulturális, történelmi és szellemi jelentőségű írás is. A nagyszerű művekből természetesen több van, mint 50, ez csupán ízelítő azokból a regényekből, amelyeket magadtól talán le sem emelnél a polcról, pedig igazi kincsek mellett mész el, ha nem olvasod el őket. Az olvasás élménye semmihez sem fogható, próbáld ki te is, milyen jó érzés pihenés közben olvasgatni, elrepülni gondolatban egy egész más világba.

Görög

1. Lüszisztraté Arisztotelésztől: A címben szereplő hősnő megpróbál véget vetni a háborúnak azáltal, hogy minden görög nőt összeverbuvál és elrendeli a moratóriumot, miszerint addig nincs férjeikkel házas élet, amíg háborúznak. Ez teszi ezt a művet vidám olvasmánnyá.

2. Élektra Szophoklésztől: Szofoklész és Euripidész is feltárta ezt a szörnyű tragédiát Agamemnon lányáról, aki bosszút áll az anyján és a mostoha apján, apja gyilkosain.

3. Antigoné Szophoklésztől: Oidipusz lánya Antigoné Kreón király parancsa ellenére eltemeti a testvérét, ebből lesz a bonyodalom.

4. Küklopsz Euripidésztől: Ez egy görög komédia, egyetlen ismert példa a befejezett szatirikus műveknek. A jól ismert történetet írja le, amikor Odüsszeusz találkozik egy hatalmas küklopsszal.

5. Oedipusz király Szophoklésztől: A legtöbb tudós ma úgy gondol az Oidipusz királyra, mint az abszolút legnagyszerűbb görög műre, és ez a hatás folytatódik a mai pop kultúrában is. Az istenek által megátkozott hős a prófécia elől menekül.

6. Agamemnon Aiszkhülosztól: Agamemnon király a 10 évig tartó trójai háborúból győztesen haza térve, a saját felesége okozza a halálát.

7. Médeia Euripidésztől: Amikor Medea férje (argonauták vezetője) elárulja őt egy másik nővel, Medea örült, tomboló bosszúba kezd.

8. Trójai nők Euripidész-től: Euripidész a Trójai nők művében a tomboló peloponészoszi háborút kommentálja.

9. Bakkhánsnők Euripidésztől: Az ifjú Dionüszoszra feldühödik a halandó családja, mert az megtagadja az isteni örökséget, szabadjára engedi a dühét. Bosszút áll, mely egy gyakori téma a görög drámában.

10. Nyomkeresők Szophoklésztől: E szatirikus mű csak egy része maradt fent, nem az egész, melynek a központi témája Hermész, amikor feltalálja a zenét.

Modern kor

11. Ványa bácsi Anton Csehovtól: Egy mesteri darab, melynek középpontjában egy modern családi dráma áll, mely eredménye azt tükrözi, hogy milyen hatással van egy elvesztegetett élet a szeretteinkre.

12. Godot-ra várva Samuel Becketttől: A mű igen vidáman abszurd. A főszereplők Vladimir és Estragon, akik az egész művet kitöltik azzal, hogy Godot-ra várnak.

13. Babaszoba Henrik Ibsentől: Éppen, mielőtt a feminista mozgalom valóban kitört volna, Henrik Ibsen olyan háziasszonyok érzéseiről írt, akik elidegenedtek a rájuk kényszerített férjeiktől és gyerekeiktől.

14. Születésnap Harold Pinter-től: Stanley Webber, aki egy zongorista, részt vesz egy születésnapi partin, melyet a földes ura tart. Ez a parti olyan embereket vonz, melyek kevésbé barátságos szándékkal érkeznek.

15. Eljő a jeges Eugene O’Neill-től: Szocialista és anarchista politikai ideológiák derülnek fényre azoknak a szerencsétlen embereknek az élettapasztalatai által, akik a fényes, elveszett múltjukat keresik.

16. Koldusopera Bertolt Brechtől: Bertolt Brecht mestere volt az epikus színháznak és musical-nek. A koldusopera egyike a legismertebb művének. Ebben a műben a kapitalizmust parodizálja ki az író kezében a Marxista filozófiával.

17. Az ügynök halála Arthur Milletől: Az ikonikus Willy Loman téveszmében botorkál, gondolkodásával sokra tartja magát, mint amit valójában véghez tud vinni és a családja nagyon szenved e miatt.

18. A bér nélküli gyilkos Eugene Ionescotól: Ez inkább egy abszurd mű, mint egy modern. Eugene Ionesco csodálatos Avangard műve a gyilkos személyiségével foglalkozik.

19. Pygmalion George Bernard Shawtól: Ez egy szatirikus mű, mely egy ismert londoni születésű lány elbeszélése alapján görbe tükröt állít az angol társadalommal szemben.

20. Nem félünk a farkastól Edward Albee-től: A dicsért drámaíró Edwards Albee egy díjnyertes mesterművet kihál, amely fiktív bepillantást nyújt két pár életébe. Ahogy az idősebb pár alkoholistává válik, elkezdik tönkretenni egymás életét.

21. A napfény nem eladó Lorraine Hansberrytől: Amikor egy elhunyt, fiatal apa 10.000 dolláros életbiztosítása landol a postaládában, a családja kétségek között vergődik, hogy hogyan is költse el.

Új klasszikusok

22. Topdog/Underdog Suzan Lori-Parkstól: Suzan Lori-Parks a Pultizer-díj történetének legelső afroamerikai drámaírónője, mely díjat ezért a művéért kapta. Ebben a feszültséget lassan forralja és beépíti egy testvérpár közé, melyekre az ellentétes célok és motivációk jellemzőek. Ez a mű egy izgalmas karaktertanulmány.

23. Kétely Patrick Shanleytől: Egy katolikus iskolában pedofil botrány robban ki, ezt használja ugródeszkának John Patrick Shanley annak kiderítésére, hogy hogyan reagálnának a tanárok, a szülők, a diákok, ha ilyen hírt hallanának a saját közösségükben. A műből Philip Seymour Hoffman és Meryl Streep Oscar-díjra is jelölt alakításaival készült film.

24. Angyalok Amerikában Tony Kushnertől: A politikáról és a társadalmilag marginalizált (peremre kiszorult) emberekről szól, akiknek drámai és színes életük van. Al Pacino, Meryl Streep és Emma Thompson főszereplésével készült film belőle.

25. Rosencrantz és Guildernstein halottak Thomas Stoppard-tól: A Hamlet története két mellékszereplő szemén keresztül. Még azok, akik nem ismerik Shakespeare-t, azok is értékelni fogják a frenetikus ütemét és lendületes párbeszédét.

26. Equus Peter Shaffertől: Egy pszichiátriai intézetben játszódik, egy 17 éves fiú esetét dolgozza fel, utazás a psziché sötét mélységeibe. Elidegenedés és társadalmi kollektív érzelmi elnyomás vezet egy mentálisan zavart fiatalembert arra a pontra, hogy horrorisztikus állatkínzásra vetemedjen.

27. Glengarry Glen Ross David Mamet-től: Pulitzer díjas dráma, mely filmváltozatában nyújtott alakításért Al Pacino-t Oscar-díjra jelölték. Egy irodányi üzletember harcol egymással a siker érdekében, mindenféle aljas eszközt bevetve.

28. Vagina monológok Eva Enslertől: A női szexualitás a mai napig még mindig tabu téma, pedig őszintének kéne lennie. A mű monológok sorozatából áll össze.

29. Aki szelet vet Jerome Lawrence-től és Robert E.Lee-től: Témája az 1925-os daytoni majomper, amikor is egy tanárt perbe fogtak azért, mert – törvénybe ütközően – a bibliával ellentétes darwini tanokat oktatta az állami iskolában. A műből film is készült Jack Lemmon főszereplésével.

30. A Free Man of ColorJohn Guare-tól: Pulitzer-díjra jelölt mű, melyben a leggazdagabb afroamerikai New Orleansban újra gondolja a városa iránt érzett szeretetét, amikor Louisiana-ban felüti a fejét a rasszizmus, és a szegregáció (elkülönülés).

Régi klasszikusok

31. A vágy villamosa Tennessee Williamstől: Az ikonikus Blanche DuBois váratlanul robban be a nővére és a sógora életébe, a halványuló déli dicsőség szimbólumát szolgálva fel.

32. Tartuffe Moliere-től: Moliere alapvető komédiája a mű, amely kifigurázza a 17. századi Franciaország politikai és vallási nézeteit és ebből tisztességes mennyiségű vitát gerjeszt.

33. Mandragóra Nicolo Machiavelliitől: Míg Nicolo Machiavelli száműzetésben élt a nyilvánvalóan cselszövő mindenható Medici családnál, addig írt egy szatirikus művet, melyben kigúnyolja az olasz társadalom alapjait.

34. Bunbury - avagy jó, ha szilárd az ember Oscar Wilde-től: Az egyik legnépszerűbb komédiája, amit valaha is írt. Ez a mű, egy kiváló klasszikus, melynek a középpontjában egy lusta, fiatalúr áll, aki egy jól kitalált név segítségével próbálja meghódítani egy szép és gazdag londoni hölgy szívét, ám a felvett név egyszer csak megelevenedik. Colin Firth és Reese Witherspoon főszereplésével filmként is megtekinthető.

35. Doctor Faustus Christopher Marlowtól: Christopher Marlow ebben a műben a klasszikus Faust történetét dolgozza fel, ahol a főszereplő sorsdöntő cserét köt az ördöggel, a lelkéért cserébe egy életre szóló tudást kap.

36. Pletyka Lady Augusta Gregorytól: Egy pletyka terjed Írország vidéki területein egy félreértett kinyilatkoztatás miatt, ami kontrolálhatatlan következményekhez vezet ebben a szeretni való, hosszú, klasszikus műben.

37. A mi kis városunk Thornton Wildertől: Thomton Wilder pulitzer-díjas drámája feltárja mindennapi életét egy átlagos kisvárosi amerikai első három évtizedéből a 20. században.

38. A nyugati vlág bajnoka J. M. Syng-től: A Playboy a nyugati világtörténelem gyalázata – zavargások törtek ki a premierjén – egy szökött férfi keres menedéket egy nyilvános házban.

39. Übü király Alfred Jarry: Übü király szatirikus, obszcén és néha szórakoztató kalandjairól szól.

40. A rágalom iskolája Richard Brinsley Sheridantől: Ahogy a mű címe is utalja, az iskolai botrányok, hitvány összeesküvések, melyek pletykát terjesztenek és bajt okoznak az egész londoni társadalomban.

Shakespeare

41. Othello: A mű egyikeWilliam Shakespeare legfájdalmasabb és legemlékezetesebb tragédiájának, mely egy katona gonosz manipulációjáról és cselszövéséről szól, ahogy tönkreteszi felettese életét.

42. Romeo and Juliet: Két család viszályban áll, ám a gyerekeik egymásba szeretnek. Vajon ez elég erő arra nézve, hogy a két család kibéküljön?

43. Szentivánéji álom: Shakespeare egyik közkedvelt szerelmi paródiája, amely néha erkölcstelen is tud lenni. A tündéreket és varázslatokat kedvelőinek különösen élvezetes lehet ez a mű.

44. A vihar: A leváltott milánói herceg, Prospero drámai küzdelme, hogy varázslat segítségével, egyetlen lányát, Mirandát a trónra segítse.

45. Makrancos hölgy: Shakespeare egyik vicces komédiájában a nemek harca kerül előtérbe, amikor egy veroniai fiatalember szemet vetett egy független és erős nőre. A hősnő utolsó monológjának értelmezése még mai napig vita tárgya, hogy őszintének vagy ironikusnak szánta-e?

46. Ahogy tetszik: Ez egy szerelmi komédia, szerelem, politika, transzvesztita jelensége keveredik benne, amely egy csavaros, szórakoztató és vicces történetben teljesedik ki, amilyet csak Shakespeare tud alkotni.

47. Tévedések vígjátéka: Romantika és komédia keveredik benne, transzvesztita jelenséggel, összekeveredett személyiségekkel, elveszett ikrekkel vegyítve.

48. Hamlet: A címadó herceg harcol a kettős démonnal, vagyis az apja gyilkosságával és, hogy az anyját sürgetik, hogy újraházasodjon a nagybátyával. Az egyik legintenzívebb drámai tragédia, amely valaha íródott.

49. Macbeth: A gonosz felesége által sürgetve, Macbeth azt tervezi, hogy magához ragadja a Skócia trónját, és ehhez minden szükséges eszközt bevett.

50. Lear király: Elmebaj száll Lear királyra, aki elkezdi kiosztani vagyonát két lánya között, akik a harmadik lánnyal szemben harcolnak, aki az egyedüliként aggódik apja mentális és fizikai egészségéért.

(M. T.)