érettségi
#Suli, munka

KamaszPanasz érettségi-körkép

2014.05.27.
2 perces olvasási idő

Hogy sikerült az érettségid? Erre a kérdésre kerestük a választ a KamaszPanasz idén érettségiző tagjai között.

- Melyik tárgyból volt szerinted a legnehezebb az érettségi idén?

- Nekem a töri emelt volt a legnehezebb, de ez várható volt – válaszolta Simon Zita. A matekérettséginek az volt a nehézsége, hogy nem olyan feladatokat kaptunk, amik eddig voltak, amiket eddig gyakoroltunk. Én úgy érzem, hogy igaz, amit Simon Anna (az egyik ikerlány)mondanak, hogy könnyű volt átmenni, de akinek komolyabb céljai vannak annál, hogy átmenjen, annak nagyon megnehezítették a dolgát.

- Miből írtál emelt szintű érettségit?

- Én emelt szintű matematika érettségit írtam – válaszolta ikertestvére Simon Anna. Azt kell mondjam, amit az emelt érettségit írató tanárokról mondanak, azok csak rémmesék. Velünk nagyon aranyosak, segítőkészek voltak. Ez sokat oldott a hangulatomon, ugyanis én ettől féltem a legjobban. Azért a matek emelt szintű érettségit választottam, mert ez szinte az összes egyetem összes szakára jó. Sokakkal ellentétben nekem sincs szépen kikristályosodott jövőképem, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek. Vannak elképzeléseim, de pontosan nem tudom, melyik útra akarok rálépni. Pont ezért elég cifra a beadott felvételi listám és ezért futottam neki az emelt mateknak is. Az emelt és a középszintű matematika érettségi között nagyon nagy az eltérés, de elegendő gyakorlással és egy kis érzékkel a matematika emelt sem ijesztő annyira.

- Mennyit és hogyan készültél az írásbelire?

- A középszintűekre nem készültem túl sokat, csak átnéztem pár fontosabb témát - mondta Kedves Flóra. Az emeltre azért már keményebben, részletesen átnéztem a négy éves anyagot, kijegyzeteltem évenként, megtanultam, még az apró betűs részeket is átolvastam, mert bármi szóba jöhetett.

Simon Zita (a másik ikerlány)- Most, hogy az írásbeli részével végeztem, kicsit megkönnyebbültem, mert úgy érzem, hogy viszonylag jól sikerült minden érettségi vizsgám, magamhoz képest nem teljesítettem rosszul – mesélte Hamza Ildi. Mivel orvosi egyetemre szeretnék menni (vagy gyógyszerészetire, mindkettőt ugyanannyira szeretném) biológiából és kémiából tettem emelt szintű érettségit. Mindkettőre muszáj voltam rengeteget készülni, így a középszintűekre alig maradt időm, azok közül szinte csak a matekra gyakoroltam. Most készülök a szóbelikre, magyarból és történelemből adottak a tételeink, de a két emelt tárgyból igazából nincsenek teljes tételsorok, "csak" a tananyag egésze, amit tudni kell.

- Hogy érzed, hogy sikerült az érettségid?

- Összességében elég jól sikerültnek érzem az érettségimet. Csak a történelemről jöttem ki kicsit keserű szájízzel, a matek írásbelit megkönnyebbüléssel hagytam magam mögött – mesélte Anna.

- Hogyan készülsz a szóbelire?

- Szóbelire úgy készülök, hogy kidolgozom a tételeket és megtanulom. Az angol szóbelire készülésként összekötöm a kellemeset a hasznossal és angol nyelvű filmeket nézek angol felirattal – osztotta meg tapasztalatait Zita.

- Mivel turbózod magad?

- A tanuláshoz viszont rengeteg energia és idő kellett mind az írásbelik előtt, mind most, a szóbelik előtt – hangsúlyoztaKedves Flóra (neki nincs ikertestvére) Anna. Az elmúlt időszakban a családunk kávénagyhatalom lett, a fitness terem, ahova járunk pedig gazdagszik, hisz le kell vezetni a stresszt. Sportolás után sokkal jobban megy a tanulás, csak ajánlani tudom. Emellett elengedhetetlen a sok alvás, érettségik előtt minimum 8 óra! Az, ha nem tudsz valamit és elrontod, rendben van. De ha tudod, csak figyelmetlen vagy, nem olvasod el pontosan a kérdést és azért rontod el az nincs rendben! Nagyon sokat számít a koncentrációs képesség. Eddig soha nem koncentráltál egy dologra 3-4 órán keresztül, most kell, hiszen sok múlik rajta.

- Milyen tanácsot adnál a jövőre érettségizőknek a jelenlegi tapasztalataid alapján?

- A tanácsom az, hogy ha valaki már jó előre ( pl. év elején ) tudja, hogy hova szeretne menni és mik a követelmények, miből kell emelteznie, akkor eleve arra összpontosítson és ne foglalkozzon mással mert később úgyis csak az fog számítani. Ha arra ráfekteti a hangsúlyt akkor meglesz az eredménye. Igyatok sok zöld teát nekem az segített és ne hagyjatok mindent az utolsó pillanatra úgy mint én – tanácsolta Flóra.

- Hogyan ünnepled, ha túlleszel az érettségin?

- A túlélés záloga egy fantasztikus nyár lesz, amikor nem kell tanulnom, amikor már nem tehetek az egészért semmit és az a minimum, hogy jól érzem magam – véli Anna. Sok fesztivál, sok utazás a barátokkal és sok új ismerős! Ezért érdemes harcolni! Ha pedig nem vesznek fel, mert nem úgy sikerült az érettségim, ahogy gondoltam, akkor vagy maradok itthon tanulni még egy évet és keresek munkát (hátha találok is) vagy pedig nekivágok valamilyen OKJ-s képzésnek és utána futok neki az egyetemnek újra.

(KamaszPanasz)