Charlotte Bronte
#Suli, munka

A történelem 10 legbefolyásosabb nője

2012.09.27.
3 perces olvasási idő

A listán szereplő hölgyek nemcsak szépségük, hanem történelmi jelentőségük, a korukban élő férfiakra gyakorolt hatásuk alapján lettek rangsorolva. Csak már nem élő személyek kerülhettek a listára, hogy a történelmi kategóriába illőek legyenek.

10 – CHARLOTTE BRONTË

Charlotte BronteA 3 híres Brontë nővér legidősebb írónőjének sötét családi múltja volt. A sötét ez esetben leginkább szomorút jelent, hiszen bele kellett törődnie 4 nővére és bátyja elvesztésébe. Az édesanyja korán meghalt, és amikor az apja is haldoklott, hozzáment apja gondviselőjéhez. Eltekintve az intelligenciájától és humorától, akármilyen korabeli úriemberhez illett volna.

Az egyik legismertebb regénye a Jane Eyre, egy korai feminista mozgalom szikrája, nagyon híressé tette London felsőbb társasági köreiben. Mégis szívesebben ült otthon, valamilyen költeménnyel vagy könyvvel szórakoztatva magát.

9 – JEANNE D’ARC

Van valami szexi ebben a tisztességes és igen harcias francia lányban. Add hozzá, hogy teljes fegyverzetben harcolt hazájának függetlenségéért. Egy farmon nőtt fel a 100 éves háború alatt, ami Anglia és Franciaország között dúlt. 12 évesen, isteni látomásai voltak, melyek arra sarkallták, hogy az Angolokat kiűzze hazájából.

16 éves korára a francia erők vezetője lett, számos sikeres támadást vezetett a britek ellen. Férfiruhát kellett hordania, és rövidre kellett vágnia a haját, hogy ne hangsúlyozódjon női volta. Mégis, egy kétszer olyan idős férfiakból álló sereget sikerült inspirálnia, akik követték őt.

8 – MARIE ANTOINETTE

Marie Antoinette14 évesen Marie-t szülei hozzáadták a 16 éves XVI. Lajoshoz. A fiatal ausztriai jó divat érzékével, magasságával, világos bőrével, tejfelszőke hajával, és mélykék szemeivel rabul ejtette a franciák szívét. Ismert volt a nőies erényeiről, mint a jótékonykodás, és a zenei tehetség, és, hogy férfiak társaságában is megállta a helyét, imádta a lovaglást, és a szerencsejátékot.

XVI. Lajos szerencsés férfi volt, kár, hogy gondok voltak a potenciájával. Ez sok pletykához vezetett a királynő afférjairól férfiakkal és nőkkel egyaránt, így a lista egyik legrakoncátlanabb nőjével van dolgunk.

7 – SOONG CHING LING

Kínában a „nemzet anyjaként” ismert, a történelemben a helyét az internacionalizmus és béke támogatásával biztosította. A kínaiak imádták a szépségéért, divatosságáért, és az intelligenciájáért. Egyetemre az Egyesült Államokba járt, és így nem mindennapi nézőpontból látta a kínai nőket a 20. században.

A kínai nők többségétől elvárta, hogy elutasítsák a meghunyászkodó szerepet, és nyíltan kritizálta a kormányt, még ha a családtagjai politikai vezetők voltak is. Miután a kommunista párt átvette az irányítást, honorálták a munkásságát, és később kinevezték tiszteletből a Kínai Népköztársaság elnökének is.

6 – I. ERZSÉBET

A PussycI. Erzsébet angol kiránynőat Dolls egyik korai inspirációja, Elizabeth is azt énekelte, hogy nincs szüksége férfira, a 16. században. A szűz királynőként is ismert (habár ez kétséges) csinos történelmi vezéralak Angelina Jolie-nál több kérő szívét ejtette rabul. Elizabeth megrendíthetetlennek tűnő attitűdje az őrületbe kergette a férfiakat.

A férfiak mindig azt akarják, amit nem kaphatnak meg, különösen, ha az egy szexi, és erőteljes uralkodó. Azt mondják, hogy az utolsó afférja 48 éves korában volt egy 22 éves Anjou herceggel, Françoissal. A kis kacér!

5 – DIANA HERCEGNŐ

Szépségéről, stílusérzékéről, karizmájáról, és magas profilú jótékonykodásáról ismert. Diana Károly herceggel való házasságát követően világszerte hírességgé vált. Új életet lehelt a begyepesedett brit arisztokráciába, elegáns öltözékei viseletével inkább kiáltott, mint suttogott.

A élete során gyakran volt a világ legfotózottabb embere. Sajnos ez a halálához is vezetett. Egy BBC közvéleménykutatás minden idők 3. legnagyobb Britonjának nevezte, Charles Darwin és Margaret Thatcher után. Természetesen ő sokkal jobban néz ki.

4 – MATA HARI

Mata HariEgy holland-fríz egzotikus táncosnő Párizsban az első világháború alatt, de Mata Hari kettős ügynökként is dolgozott. Franciaországba költözött hazájából, Hollandiából és elismert táncosnő lett, kedvessége, szabadelvűsége, kacérsága miatt, úgy használva testét, ami ritka volt az 1900-as évek elején.

Mivel Hollandia semleges maradt az első világháború alatt, Mata Hari szabadon költözhetett a határok ellenére. Holland állampolgárként sok magas beosztású szövetséges katonai hivatalnok kéjnője volt ebben az időben. 1917-ben a franciák egy lehallgatott német üzenetet kaptak, ami az egyik párizsi kémjüket írta le, H-21-es néven. Később beazonosították a H-21-est, vagyis Mata Harit és kivégezték. Olyan, mint egy élő Bond-lány.

3 – MARTHA WASHINGTON

Ezt a tudomány által alátámasztott dolgot a jó és nem a gonoszság érdekében tették. Egy csapat történész, kurátor, és törvényszéki antropológus arra a következtetésre jutottak, hogy Amerika legelső First Lady-je nem egy kutyaképű, tokás madárijesztő volt, mint ahogy azt korábban gondolták. Hanem jól nézett ki!

Egy számítógépes fiatalító program segítségével ábrázolták, eltüntették a ráncokat, és lám, egy vékony, szexi, 20-as éveiben járó nőt kaptak. Nem csoda, hogy Washington annyi vörösingest ölt meg és átkelt Delaware-n . Haza kellett érnie Amerika első pin up lányához.

2 – CLEOPATRA

CleopatraAz utóbbi években a történészek sokat csodálkoztak Kleopátra szépségén. A korából pontos leírások vannak, amik az orrát elég nagynak mutatják be. Habár, akkoriban egy nagy orr, dominanciát és erőt sugárzott. Egy római történész Cassius Dio, ezt írta a csinos történelmi személyiségről: "Kimagasló szépségének köszönhetően, és annak, hogy a legelbűvölőbb hang birtokosa volt, képes volt mindenkivel elfogadtatni az akaratát".

Nagy orr vagy sem, elbűvölt, csábított és a Római Birodalom legerőteljesebb vezetőinek szült gyermeket, Julius Caesarnak, és Marcus Antoniusnak. A fent említett elfelejtette, hogy otthon felesége van, és elvette feleségül Kleopátrát.

1 – JACQUELINE KENNEDY ONASSIS

Az elbűvölő szépség jóval a Fehér Ház előtt megtette a nyilvánosság előtti debütálását, 1947-ben, egy újságíró „az év debütálásaként” méltatta. John F. mustráló szempárjának nem kellett sokat keresnie, hogy meglássa őt. 31 évesen Jackie O lett a történelem legfiatalabb First Lady-je.

Kulturáltsága, intelligenciája, és szupermodell kinézete miatt az amerikaiak rögtön megszerették. A művészet és zene szeretete modernitást, stílust kölcsönzött a Pennsylvania Avenue-nak, ami sosem volt addig. Örökké a legszebb First Lady marad.

(KamaszPanasz - SZ.D.L; Forrás: Askmen)