Szandi
#Lélek

Sztárok Karácsonya: így ünnepel Németh Juci, Szandi és Bata Éva

2012.12.22.
3 perces olvasási idő

Jól indul az ünneplés Szandiéknál, elutaztak ugyanis néhány napra Siófokra, ahol sikerült feltöltődniük. Németh Juci énekesnő is elutazik ilyenkor, minden karácsonykor a szüleinél ünnepel, Bata Éva színésznő pedig elárulta: soha nem leste ki az ajándékokat, igazán jó kislány volt.

Németh Juci

Németh Juci énekesnő (NemJuci) a karácsonyt mindig Kapuváron, a családdal tölti. A szerettei tagjaiból álló kisebb kórus gyűlik össze szentestén a fa alatt. "Ami legelsőnek eszembe jut az ünnepről, az anya mákos hólabdája, és a nagy fenyőfa, a hozzátartozó fenyőillattal."

„Van nálunk egy évtizedes hagyomány. A karácsonyfát először december 24-én reggel látjuk meg, ott áll csodálatosan feldíszítve, majd este van az ünnep. Előző éjszaka kerül be a plafonig érő fa a lakásba, és akkor kerülnek rá a díszek is, erről régebben apukám és anyukám gondoskodott, ma már az én feladatom.

Apa, mire betuszkolta a fát a lakásba, mindig el-el hagyott egy-két nyomott, tűleveleket, ezt kutattuk másnap, hogy rájöjjünk, nem csak úgy magától került a szobába a karácsonyfa.”

"Hihetetlen színház van nálunk!"

Szandi családjánál az Advent időszaka nem kizárólag a karácsonyi készülődést jelenti, hanem egyfajta lelki megújulást. Ilyenkor az emberek sokkal jobban figyelnek a környezetükben élőkre. Bárcsak fele ennyi szeretet lenne mindenkiben az év többi részében is – véli az énekesnő.

Nem csak az ajándékokról szól a karácsony! Szandi és férje, Csaba három gyermeküket, a 12 éves Blankát, a 10 éves Domonkost, valamint a 6 éves Csabikát próbálják a jó irányba terelni.

Maguk készítik az adventi naptárakat, koszorúkat, sőt a karácsonyfadíszeket is. „Az ötleteket egész évben gyűjtöm, idén például anyagból varrt, vattával kitömött kis figurákkal bővül a készlet. A ház díszítése a fiúk reszortja, a lányoké pedig a belső tér dekorálása.”

December 23-án közösen ékesítjük a fát, a Jézuska pedig 24-én reggel érkezik hozzánk – meséli hagyományukat Szandi. Ilyenkor hihetetlen színház van nálunk, a nagyok már tudják, mi a dörgés, de Csabika kedvéért eljátsszuk, a „Vajon hogyan kerülhettek ide az ajándékok?” jelenetet – mondja mosolyogva az énekesnő.

„Nagy buli a karácsony!”

Bata Éva, a Vígszínház színésznője elmesélte a KamaszPanasznak, hogy náluk mindenki nagyon megbecsüli ezt az ünnepet, mert ilyenkor van lehetőségük találkozni, beszélgetni.

„Mi jut eszembe a Karácsonyról? A családom, a szeretteim, a hagyományaink, amiket minden évben nagyon várok.”

"A gyerekkori Karácsonyaim szinte ugyanolyanok voltak, mint a mostaniak. Örülök neki, hogy meg tudtuk tartani ilyen nagy becsben, mert nekem nagyon sok erőt ad év közben is. Mindig együtt díszítjük a fát este, aztán csengetünk, hogy lehet bejönni a szobába, ezután persze elszabadul a pokol. Nagyon büszke vagyok rá, hogy nálunk nagy buli a Karácsony, tavaly még táncoltunk is a fa előtt.”

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy gyermekként kileste-e Éva az ajándékokat. „Ez nálunk mindig szent dolog volt. Soha nem tiltották meg a leskelődést, de valahogy nem is voltam kíváncsi rá, mert a maga idejében szerettem megtudni, mit hozott a Jézuska."

Illatok és érzések

Tari Annamáriának az egyik legkedvesebb ünnepe a Karácsony. „Hatalmas karácsonyfa, süteményillat, családi beszélgetések, séták és nyugalom – elsőnek ezek jutnak eszembe erről az ünnepről.”

A pszichoterapeuta úgy véli: jó egy kicsit szusszanni így év végén, erre pedig kiváló időszak a karácsony és annak környéke. A fenyő illata nagyon meghatározó, és az is, ahogyan közösen díszítjük a fát. Közben általában szól valamilyen hangulatos zene, mindenki a nappaliban szöszmötöl – tette hozzá Tari Annamária, aki megosztott velünk néhány értékes gondolatot is.

Vásárlási roham vagy csendes forralt borozás?

Tari AnnamáriaNéha nehéz megtalálni az egyensúlyt - mondja Tari Annamária pszichoterapeuta. Vannak, akik azt mondják: "na ez az a nap az évben, amikor mindenkinek szeretnie kell a másikat". Ez elég nagy érzelmi nyomás, mert a ceremónia szintjén valóban összetalálkozik a család, másrészt viszont a feszültségek intenzitása is emelkedik. Akiknél ilyenkor robban a veszekedés, valójában látszik a valóság: az indulatok és a problémák. Az összezártság, a megszokott szerepek ilyenkor elég kényelmetlenek lehetnek, és miután általában több éve változatlan formában zajlanak az események, nem meglepő, hogy a menetrendszerű veszekedés is ott van a szokásos cselekmények között. De minden látszat ellenére mi komponáljuk a történéseket, tudattalanul rákészülünk, és mindent meg is teszünk annak érdekében, hogy pontról pontra betartsuk azt. Ezért fontos, hogy lehetőleg mindenki úgy tervezze az ünnepnapjait, hogy valóban jól érezze magát. Sokaknak azonban ez tényleg olyan alkalom, amit nagyon szeretnek, élvezik a családi találkozásokat - véli a szakember.

A vásárlási roham is megszokott dolog, akkor okoz problémát, ha az ajándék valójában kompenzációs jellegű, esetleg feszültséget old, rosszabb esetben a negatív érzelmek tudattalan átfordítását jelenti - mondja Tari Annamária.

(KamaszPanasz - TA újságíró)

Kapcsolódó címkék

ünnep