barátnő
#Lélek

Barátnő vagy vetélytárs?

2017.05.29.
2 perces olvasási idő

Állítólag a legjobb barátnőm, mégis néha úgy tűnik, hogy versenytársak vagy vetélytársak vagyunk. Ha valami újat viselek vagy mondok, ugyanazt csinálja. Amikor együtt jártunk aerobicra, állandóan próbált lekörözni...

Próbáltam megbeszélni vele, de akármit mondok, falra hányt borsó. Még mindig utánoz és összemér minket mindenben – a jegyektől kezdve a fiúkig. Nem tudom, megéri-e azzal „vesztegetnem” az időmet, hogy a versenyszelleméről beszéljek vele. Van egyáltalán valami módja, amivel arra sarkallhatnám, hogy csináljon valami eredetit ő is?

Az egészséges versengés

A versengés barátok között megszokott és egészséges jelenség, mindaddig, míg az mindkettőtök által elfogadott, közös, és építő jelleggel hat a kapcsolatotokra. Inspirál, támaszt nyújt, és arra sarkall, hogy többet és jobbat tegyetek. Az, hogy a barátnőd azután sem mutat hajlandóságot arra, hogy a „saját útját járja”, azok után sem, hogy erre megkérted, nyomasztóan hathat rád és a kapcsolatotokra is. Az is lehet viszont, hogy ezzel az örökös versengéssel csak a lendületedet és ambíciódat akarja kiegészíteni.

Tudtad? A méregő barátság 9 ismertetőjegye>>

Valószínűleg csodál téged, ezért utánozza minden mozdulatod, így könnyebb neki megbirkózni a problémáival, amiket nem mindig tud kezelni. Sőt, az egész kapcsolatotok alapja lehet az állandó versenyhelyzet, így azt érezheti, hogy csak akkor maradhat veled, ha így imponálhat.

Legtöbbször azt érezzük zavarónak vagy idegesítőnek a másikban, amit magunkban sem szeretünk. Lehet, hogy túl sok hasonló személyiségjegyetek van.

Tisztázd a helyzetet!

Kellemetlen lehet, mégis itt az ideje, hogy szemtől szemben megbeszéljétek ezt a barátnőddel. Érthetően fejezd ki magad. Egyáltalán nem idővesztegetés, ezt meg kell tenned a kapcsolatotok érdekében.

Attól, hogy megmondod pontosan, mit és hogy szeretnél megváltoztatni, még egyáltalán nem biztos, hogy úgy is történik, de tiszteletet szerezhetsz és újra tisztában lehetsz a barátnőd iránti érzéseiddel. Ketten rájöhettek, hogy mit kell változtatnotok magatokban ahhoz, hogy feladjátok a versengést.

Olyan, mintha ez a beszélgetés a te saját küldetésed, vagy missziód lenne annak érdekében, hogy megértsd a barátnőd gondolkodásmódját. A dolog lényege, hogy jobban megismerjétek egymást, tanuljatok egymás viselkedéséből . Emeld ki a jó tulajdonságait és próbálj meg elnézni a rosszak fölött. Gondolj arra, hogy néhány dologban mennyivel jobb nálad.

Segíts neki!

Most te vagy a „nagyobb”, neked kell értékelned az igyekezetét és teljesítményét – akkor is, ha még mindig megtévesztésig hasonlít a tiedre – és arra kell bíztatnod őt, hogy egyre több független döntést hozzon. Amikor elmondod neki a véleményed, tanúsíts határozott magatartást, használd sokszor az „én” kifejezést, ezzel is erősítve benne, hogy nem vagytok „összeragasztva”. Emellett fontos, hogy meghallgasd, ő mit gondol és hogyan látja a helyzetet.

Segíts neki megtalálni a saját egyedi vonásait és különleges tulajdonságait, hogy ne csak utánad fusson és téged csodáljon.

A beszélgetésetek alapján tovább is dolgozhattok a kapcsolatotok javításán, vagy rövidre is zárhatjátok és továbbléphettek. Írj egy listát hogy mi jó és mi kevésbé jó a kapcsolatotokban. Ha az egyik jóval hosszabb, mint a másik, ideje újraértékelni a barátságotokat.

Egy kapcsolat együttműködést, kommunikációt, elkötelezettséget, gondoskodást és gondolkodási időt igényel. Továbbá egy jó kapcsolat az embereket arra ösztönzi, hogy minél jobbak, többek, és önmaguk legyenek. És bár egy jó kapcsolatért meg kell „dolgozni”, de ha ez a munka eredményes, bőven megéri a bele fektetett energiát!

(P.R.)