ekcéma
#Betegségek

Az ekcéma tünetei és kezelése

2015.01.03.
3 perces olvasási idő

Az ekcémák általában elhúzódó, vissza-visszatérő megbetegedések. A kiváltó ok tisztázása és kezelés hosszadalmas.

A szakemberek véleménye eltérő az ekcéma és a bőrgyulladás fogalmának használatát illetően. Európában a legtöbben a hólyagképződéssel járó bőrgyulladást nevezik ekcémának, míg egyesek csak az elhúzódó, krónikus bőrgyulladást tartják annak.

A helyzetet bonyolítja, hogy a köznyelvben még szélesebb betegségcsoportra használják az ekcéma elnevezést. A tág értelmezés szerint a veleszületett bőrgyulladás és a kontakt bőrgyulladás is felfogható egyfajta ekcémaként.

Bárhogy is nevezzük, a bőr felszínes gyulladásos folyamataiban közös, hogy mindegyikben megfigyelhető a bőr vizenyője. Az ekcémák járhatnak bőrpírral, kis kiemelkedő göbökkel, növekvő, majd szétpukkanó hólyagocskákkal, duzzanattal, nedvedzéssel, pörkképződéssel, majd hámlással, és viszketéssel. A krónikusan fennálló ekcéma által érintett bőrfelület az állandó hámlás és pörkképződés, valamint a vakarás és dörzsölés miatt utcakőszerűen megvastagszik.

A kéz és a láb ekcémája

Tenyéren, talpon és az ujjak egymás felé néző felszínén megjelenő apró, víztiszta hólyagok, és gyulladás jellemzi. Gyakori a másodlagos bakteriális felülfertőzöttség, mely nyirokérgyulladás útján az egész szervezetet érintheti. Nehéz meggyógyítani, hosszú tünetmentes periódusok után is visszatérhet. Lehet egyéb bőrgyulladás (pl. veleszületett ekcéma) részjelensége. A stressz szerepet játszhat a kiújulásában.

Kezelésében borogatás, kortikoszteroid tartalmú krémek és kenőcsök, illetve - bakteriális vagy gombás érintettség esetén - antibiotikumok és gombaellenes szerek jönnek szóba.

„Koszmó” ekcéma

Ez általában hat hónaposnál fiatalabb csecsemőknél fordul elő, nem különíthető el egyértelműen a veleszületett bőrgyulladástól. A fejbőrön sárgás, zsíros tapintatú felrakódás (“koszmó") keletkezik, alatta piros kiütések jelentkeznek, melyek az arcra, ritkán a törzsre is átterjedhetnek. Általában kezelés nélkül is elmúlik, legkésőbb a nyolcadik hónapra.

A felrakódások karbamid tartalmú samponokkal és testápolókkal kezelhetők. Emellett hatásosak lehetnek a bőrnyugtató és a bőr kiszáradását megelőző krémek is.

Felnőttkori formájának enyhébb eseteiben a fejbőr korpás hámlása az egyetlen tünet. Súlyosabb esetben jellemző a viszkető, gyulladt fejbőr, az arcon pedig bőrpír jelentkezhet.

A kezelés célja felpuhítani és leválasztani a korpás hámpikkelyeket, megnyugtatni az irritált fejbőrt és megelőzni a fejbőr kiszáradását. Sokszor elegendő valamely "korpásodás elleni" sampon használata, azonban ha a tünetek nem múlnak, kérjük ki bőrgyógyász vagy kozmetológus tanácsát.

Mikróbás ekcéma

A betegségre a kerek (érmeszerű), gyulladt, élénkvörös, hámló bőrelváltozások jellemezőek, melyeken gyakori a hólyagocska. Kínzó viszketés kíséri. A hámfosztott területeken gyakori a baktériumok megtelepedése is.
Javasolt a hámpörkök eltávolítása borogatással (csapvíz, kamillatea, fertőtlenítő oldat). Ezután a baktériumok vegetációit kell eltávolítani antibakteriális kezeléssel, melyet a bőrgyulladást megszüntető kortikoszteroid tartalmú krémekkel, kenőcsökkel egészítenek ki.

Nem csak a kezelés, de a megelőzés is fontos. Az elváltozások speciális kezelése alatt sem szabad megfeledkezni a bőr hidratálásáról.

Vénás eredetű ekcéma

Az úgynevezett vénás eredetű ekcéma krónikus vénás elégtelenség talaján kialakuló ekcémaforma, így az alsó végtagon visszértágulatok, a bőr festékanyag rétegződése, bőrmegvastagodás jelei láthatók. A lábszáron, a bokák körül a bőr élénkvörössé és hámfosztottá válik, mely felülfertőződik. A vénás eredetű ekcéma gyakran a lábszárfekély kezdeti tünete is lehet.

Kezelés során a vénás keringés javítását kell elsősorban elérni (kompressziós kötések, láb mozgatása, felpolcolása). A felülfertőződés megszüntetésére és megelőzésére fertőtlenítő borogatás, a gyulladás csökkentésére helyi kortikoszteroidok használata javasolt.

Kiszáradás okozta ekcéma

Az életkor előrehaladtával a faggyúmirigyek működése csökken, ezért idős korban gyakori tünet a bőr szárazsága. Ez vezet a kiszáradás okozta ekcémához. A száraz bőr viszket, amit az illető fokozott tisztálkodással, esetleg szárító készítmények (pl. hintőpor) használatával próbálhat ellensúlyozni.

A viszkető bőr vakarása apró horzsolásokhoz, hámhiányokhoz vezet, melyek felülfertőződve tovább rontják az állapotot. Nem ritka, hogy a viszkető felület kezelésére "tévesen" kortikoszteroid tartalmú készítményt alkalmaznak, ami súlyosbítja a bőr szárazságát, rontja a bőr regenerációs képességét, és fogékonnyá teszi a bakteriális fertőzésekre.

Jellemző esetben a bőr száraz, repedezett, lemezekben hámlik és a bőrfelszínt hámfosztott területek tarkítják.
A kezelés célja a bőr megfelelő zsírtartalmának biztosítása krémek, kenőcsök segítségével. Kerülendőek a bőrt szárító szappanok és borogatások, továbbá ülőfürdő helyett zuhanyozás javasolt. Hintőpor, rázókeverék használata pedig egyáltalán nem ajánlott.

(WEBBeteg)