vezetés
#Betegségek

SMS autóvezetés közben?

2011.08.06.
2 perces olvasási idő

A fiatalok vezetési képessége rohamosan romlik, miközben SMS-eznek. Ezt egy kutatás mutatta ki, miszerint a vezetés közben írt SMS, vagy az MP3-lejátszó babrálása sokkal nagyobb veszéllyel jár, mint az egyszerű telefonálás.

Egy amerikai kutatóintézet 21, 18-20 éves fiatalt kért fel, hogy szimulált vezetési körülmények között különböző feladatokat hajtsanak végre. Minden fiatalt szimulátorba ültettek. Először egy vidéki majd egy városi környezetbe, 10 perces blokkokra osztva. Először ez simán ment. Majd ugyanezeken a színhelyeken keresztül hajtottak sms-ezés, telefonálás, és MP3 lejátszó babrálása alatt.

A felfedezések nem voltak meglepőek, sokkal inkább ijesztőek! Ugyanabban az időszakban, amikor a vezetést nem zavarta meg ujjmozgást igénylő folyamat minden rendben volt, azonban akkor, amikor valamilyen folyamatot kellett végezniük vezetés mellett, egyből szlalomoztak a sávok között, sőt volt aki virtuális embereket is elütött.vezetés, sms

Legveszélyesebb az SMS

A legrosszabb eredményeket azonban mégis az sms-ezés hozta. A kutatók szerint ugyanis ez az a tevékenység, amely kényszeríti az embert – azon felül, hogy az ujjai le vannak foglalva – hogy lenézzen, ezáltal elterelve a figyelmet a vezetésről. A hibákhoz hozzátartozik a drámai lelassulás, és a felezővonal 30-40 cm-re történő elhagyása is. Tudni kell, hogy a résztvevők mindegyikének volt legalább 6 hónapja arra, hogy vezetési rutint szerezzen.

A vezetésre való felkészüléskor minden olyan körülményt kizártak, amely rontja a vezetési képességet, vagy figyelemzavart okoz. Mint például az alkohol fogyasztása vagy a túlzott koffeinbevitel.

A fiatalok vezetési képessége városban romlik, a sok tábla és információhalmaz miatt. Azonban még ennél is rosszabb eredményt hozott az sms-ezés ismeretlen, vidéki terepen. Miután több konferencián is bemutatták kutatásuk eredményeit, a legtöbb orvos úgy vélte ez valós probléma lehet!

Sáv-és sebességváltoztatással jár

A kutatást vezető szerint ez az egész arra volt jó, hogy megmutassa, az összezavart vezetők nem tartják a sebességet, nagyon lelassulhatnak, és sokszor sávot váltanak. Mindent összefoglalva veszélyes ránk és környezetünkre egyaránt.

A kutatás egyértelműen kimutatta, hogy a vezetés közbeni sms-ezés gyorsan növekvő probléma. Több államban már betiltották a mobiltelefonok használatát vezetés közben, azonban ennek az ellenőrzése egy nagyon komoly és szinte lehetetlen rendőrségre háruló feladat.

50 százalékkal nő a balesetek száma!

„Teljesen világos. Minél jobban lefoglalod az ujjaidat, annál veszélyesebb vagy” – mondta a kutatás vezetője. A telefonálás a vezetésedre hat, de amikor elkezdesz tárcsázni, sms-ezni, vagy az MP3 lejátszóddal babrálni, észrevétlenül is sebesség-ingadozás és vonalátlépés lesz a következménye.

Végül pedig egy amerikai autóklub tanulmánya szerint az sms-ezés 50%-kal növeli meg a balesetek számát a lakosság körében. Néhány állam már betiltotta az sms-ezést vezetés közben, de – a kutatást vezető szakértő szerint – az egész világon be kellene.

(CS. B.)