test
#Testi problémák

Az igazság a fiúk testképéről

2015.06.16.
3 perces olvasási idő

Az emberek úgy gondolják, hogy a fiúk nem töltenek sok időt a tükör előtt. Azonban ez nem feltétlenül igaz. A fiúk nagy része igenis sok időt fordít a külsejére, esetenként pedig nagy problémájuk az énkép megfelelő kialakítása, a róluk keltett jó benyomás fenntartása.

Igaz, a srácok megpróbálnak keménynek, makacsnak mutatkozni. Azt gondolhatják a kortársak, hogy egy kamasz fiút hidegen hagy, hogy reggel mit kap fel, vagy az, hogy hogy áll a haja. Ez azonban tévhit. Minden srác megpróbálja a legjobb oldalát mutatni.

Fontos az énkép

Az énkép egy személy érzelmi világát, értékrendjét, gondolatait fejezi ki. Tehát mit is jelent egy pozitív énkép? Tisztában lenni testünk adottságaival, képességeivel, ugyanakkor ismerni annak előnyeit és hátrányait. A lényeg, hogy hogyan vélekedünk a testünkről. Megmutatja a belsőnket, a lelki világunkat is.

Hogyan változtatja meg a kamaszkor az énképet?

Bár a pubertáskor elején az énképünkkel még nem nagyon foglalkozunk, egy idő után ez is szerves részévé válik az életünknek. Testünk változásaival egyre inkább előtérbe kerül, végül pedig mindennapi rutinunk alapvető része lesz a testünkkel való törődés.

A testi változások sok esetben lelki megpróbáltatások elé is állíthatnak, hiszen minden változást nehéz megszokni. Előfordulhat, hogy ebben az időszakban egy sor kellemetlenséggel szembesülünk, nem érezzük jól magunkat. Mivel ez egy teljesen új helyzet, eleinte nem tudjuk, mi is történik a szervezetükben, mikor lesz vége az egésznek.

Vannak viszont olyanok is, akik elégedettek önmagukkal. Ők gyorsabban elfogadják azokat a nyilvánvaló változásokat, amelyeket a kamasz évek hoznak: a hangjuk mélyülését, a borosta megjelenését. Ez is a természet része.

Sajnos ma hatalmas nyomás nehezedik az emberek vállára, nagy elvárásokat sugároz felénk a média, a divatirányzatok, így a legtöbben szeretnének az igényeknek megfelelni. Sokan már a kamaszkor előtt aggódnak külsejük miatt, így nekik sajnos a pubertáskor csak tovább növeli a kételyeiket.

A génjeinkben van

Nem egyszerű egyensúlyozni az elvárt és a valós énkép között. Sokaknak magasak az elvárásai és azt hiszik hogy ők majd gyorsan fognak fejlődni az általuk remélt úton. A legjobb módja annak, hogy megismerjük, mi vár ránk, ha szétnézünk a családunkban. Genetikailag kódolt ugyanis az, hogy milyen ütemben fogunk egy-egy fejlődési szintet elérni. Ha például apukádnak hamar elkezdett mélyülni a hangja, valószínűleg nálad sem fog késlekedni a dolog.

Amikor mindenki nagyobbnak látszik

Nem fejlődünk egyformán. Ez azonban aggasztó lehet, ha körülöttünk mindenki más nagyobb vagy izmosabb, mint mi. A nagy átlag egyszerre fejlődik, de vannak kivételek is. Ez szintén a genetikai tényezőkön múlik.

Természetes, hogy figyeljük környezetünket, osztálytársainkat, barátainkat. Gyakran hasonlítgatjuk tulajdonságainkat, megnézzük a másik testfelépítését a tornateremben vagy egy edzőteremben.

Meg kell próbálnunk elfogadni magunkat, hiszen a fejlődés mindenkinél garantált, csupán idő kérdése. A folyamatos aggódás a testünk miatt lelkileg nagyon kimerítő, ellenben felesleges (erre idővel biztosan te is rájössz). Sőt! Ha ez megnyugtat, sokszor azoknak is vannak kételyeik, akiket épp „példaképnek” tekintünk. Ha mégis aggódsz, beszélj egy felnőtt férfival (lehet az edződ, apukád vagy akár az orvosod is). Meglátod, hogy ők is hasonló gondokkal küzdöttek, amikor annyi idősek voltak, mint te most. Megnyugtató, nem igaz?

Építsünk egy jobb testképet!

  • Ismerd fel erősségeidet! A különböző testi sajátosságok más-más előnyökhöz juttathatnak. Túl magas vagy a többiekhez képest? Próbáld ki a kosárlabdázást, ott tuti előnyből indulsz!
  • Tűnj ki a többiek közül! Ha megtalálod, miben vagy egyedi, más, mint a társaid, akkor te is egy lehetsz az ideálok közül. Jó a humorérzéked? Hidd el, ez az egyik legnagyobb vonzerő a világon: a szórakoztató srácok nagyon népszerűek mindenféle társaságban - bizony, a lányok körében is!
  • Mutasd meg a tehetséged! Ha nem sportolsz, lehet, hogy más kiváló adottságaid vannak: tudsz énekelni, vagy rajzolni, esetleg hangszeren zenélni. Ezek mind remek lehetőségek arra, hogy megmutasd, különleges vagy. Csináld azt, amiben a legjobb vagy, ettől az önbizalmad is helyrebillen!

A jó test nem mindig hoz atlétikai sikereket!

Sokan úgy gondolják - tévesen -, hogy a róluk kialakult kép egyértelműen a tornateremben mutatkozik meg. De mi van, ha nem szereted a sportokat? Ezekben az esetekben segít, ha felméred mire is vagy képes! Ha nem szereted a csapatsportokat, keress olyat amiben egyedül is jó vagy! Kocogj, táncolj, mássz falat, hidd el, sokkal jobb lesz a közérzeted, ha szereted azt amit csinálsz! Ha nem válogatnak be egy csapatba, ne csüggedj! Lehet, hogy a fallabda vagy a vívás lesz a te sportod!

Tiszteld a testedet!

Ne cigizz, és ne fogyassz alkoholt! Próbáld meg tisztelni tested, mert a káros szokásoknak előbb-utóbb meglesz a látszatja. Tartsd egészségesen a fogaidat, ápold a hajadat! Mozogj rendszeresen és táplálkozz okosan! Ezek mind-mind hozzájárulnak az egészséges énkép kialakításához!

Légy önmagad!

Humor, őszinteség és empátia! Ezek a tulajdonságok szintén lendíthetnek a rólad alkotott véleményen. Ne akard megjátszani magad. A tehetségeid, a készségeid mások számára érdekesek és értékesek lehetnek!

Mindent összevetve nem árt a jó megjelenés! Az embereknek sokat számít az első benyomás, melyet magukban kialakítanak rólad. Ha gondoskodsz a testedről, és megfogadod a tanácsokat, észrevétlenül is valakinek majd te leszel az ideál!

(Cs.B.)