káliumhiány
#Táplálkozás

A mértéktelen kólafogyasztás veszélyei

2010.08.10.
1 perces olvasási idő

Napi több liternyi, kóla tartalmú üdítőital fogyasztása görög kutatóorvosok szerint krónikus káliumhiányt okozhat a szervezetben, aminek következtében súlyos izomgyengeség, akár izombénulás is előfordulhat.

Azt gondolhatnánk, hogy ilyen mennyiségű üdítőfogyasztás ritkaságnak számít, pedig az orvosok félelme nem alaptalan. Egy 1994-ben végzett vizsgálat egyértelműen a kólát tette felelőssé a szervezet káliumhiányáért. Azóta az elfogyasztott kóla mennyisége a nagy átlagra kivetítve napi két literről kilenc literre változott…

Súlyos következmények

Az izomzatban jelentkező panaszok egészen a gyenge izomfájdalomtól, a súlyos paralízisszerű állapotig terjedhetnek. Az izomfájdalmakat tapasztaló betegek túlnyomó részénél a vér alacsony káliumszintjét mutatták ki.

Szerencsére mindenki, aki alábbhagy a rendszeres kólafogyasztással, rövid időn belül jelentős javulást észlelhet, főként, ha tabletta vagy intravénás injekció formájában pótolja szervezete kálium-szükségletét.

A gyártók felelőssége

Amerikai egyetemeken végzett kutatások azt igazolják, hogy a fejlett ipari államokban az emberek tízmilliói napi körülbelül két-három liter kólát is megisznak. Ezért az üdítőital gyártó cégeknek is feltétlenül fel kellene hívni a figyelmet termékeik mértéktelen fogyasztásának veszélyeire.

Mindemellett szerencsésebb lenne, ha a forgalomba kerülő italok kisebb kiszerelése mellett döntenének, s összességében nagyobb figyelmet fordítanának az egészségesebb italok propagálására és gyártására.

(KamaszPanasz - O.K.T.)