gina
#Drog, cigi, alkohol

GHB miatt került kórházba három fiatal

2012.01.09.
1 perces olvasási idő

A droghasználat miatt súlyos, életveszélyes állapotba került három fiatal közül ketten már elhagyhatták a kórházat, harmadik társuk pedig a nap folyamán mehet haza - tudta meg az MTI vasárnap Zacher Gábortól, a fővárosi Péterfy Sándor utcai kórház telephelye (volt Erzsébet kórház) klinikai toxikológiai osztályának vezetőjétől.

A három fiatal GHB, más néven a Gina nevű kábítószert fogyasztott és eszméletlen állapotban találtak rájuk. Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-nek szombaton annyit mondott: a három, 17 és 22 év közötti fiút a III. kerületből szállították kórházba.

(mti)


Nemi erőszak randidroggal

gina

Teljes nevén gamma-hidroxi-butirát vegyülete, ismertebb nevén a GINA, egyre jobban kezd elterjedni hazánkban. Folyékony ecstasyként is emlegetik. A szert sokáig érzéstelenítőként, nyugtatóként, alvászavar ellen használták az egészségügyi intézményekben. Hatása hasonló az alkoholéhoz, azzal keverve viszont kifejezetten veszélyes, még halált is okozhat. Ma már legálisan sehol nem árusítható.

Italba keverve, teljesen észrevehetetlen, színtelen, szagtalan és íztelen. Sajnos nem ritka, hogy bontatlannak tűnő italba is belekeverik, és a gyanútlan fogyasztó nem is tudja, mit juttatnak a szervezetébe.

Cikkünk folytatását itt olvashatod.