káros szenvedély
#Betegségek

Káros szenvedélyek rabságában

2009.08.21.
2 perces olvasási idő

A szenvedély - idegen szóval addikció - gyógyszerek, élvezeti szerek pszichés okú szokásszerű, folyamatos fogyasztását jelenti, a függőség fogalmával rokonítható. Bár a köznyelv a szenvedélybetegséget és a függőségeket döntően az alkoholizmussal, dohányzással és a kábítószerezéssel azonosítja, a probléma lényegesen összetettebb ennél.

A kémiai, illetve szerfüggőségek mellett léteznek egyéb jellegű függőségek is, ilyen például a játékszenvedély. A kártya, a lóverseny évszázados múltra tekint vissza, az újabb évtizedek szenvedélybetegsége a nyerőautomaták és játékgépek világa (az első ős-flipper az 1930-as években jelent meg az USA-ban). A személyi számítógépei megjelenésével a 80-as évek eleje óta a játékszenvedély is új frontokat nyitott, majd az 1990-es évek vége óta, az Internet térhódításával párhuzamosan megjelent az internet-függőség is, újfent jelezve, hogy bármi ami jó és hasznos, kórosan túlzásba vihető.

Erősen teljesítményorientált társadalmunk nem meglepő módon megtermelte a maga patológiáját: főleg a vállalkozói, pénzügyi szektorban dolgozókat, brókereket, menedzsereket fenyeget a munka-függőség (munkamánia), vagy munka-betegség.

A szenvedélybetegség folyamata

A szenvedélybetegség egy kontrollvesztési folyamat, aminek tünetei az idő előrehaladtával egyre súlyosabbá válhatnak. Az egyes függőségek mechanizmusa részleteiben sokféle, de közös elem a vágyakozás (craving) a szenvedély tárgya, eszköze iránt, mely vágyakozás beteljesítése egyfajta átmeneti kielégüléssel jár. Az átmenetiség miatt hamarosan újratermelődik az igény, és egyfajta egyre sűrűbben ismétlődő cselekménysorról beszélhetünk.

A betegség kezeletlen időtartamával fordítottan arányos az elérhető terápiás eredmény, sajnos tapasztalatok szerint például dependens szintű alkoholfogyasztás esetén többéves-évtizedes kórelőzmény esetén ha nem is lehetetlen, de a gyakorlatban ritka a tökéletes és végleges gyógyulás, különösen szakirányú segítség nélkül.szenvedélybetegség

Miért?

Szerfüggőség esetén testi tolerancia alakulhat ki. A beteg - például alkoholbeteg - egyre nagyobb mennyiségű italt képes elfogyasztani, látható súlyos részegség nélkül. Az illető és a környezete ezt a tényt természetesen nem fokozódó baj jelének látja, sőt a beteg még büszke is bajára. "Jól bírja az italt", mondják rá elismerőleg, pedig ez csak a látszat, de a máj ugyebár nem tud panaszkodni.

A nem kémiai függőségek, például a játékszenvedély, internet-addikció, munkamánia kezelését nehezíti, hogy a folyamat társadalmilag elfogadott szintről indul, és nem könnyű időben felismerni, hogy a beteg mikor lépi át a kórosság küszöbét. Így a folyamat sokáig láthatatlanul halad előre, és a környezet sokszor asszisztál is ehhez. "Milyen szorgalmas", "jól bírja az éjszakázást", "sikerember" - mondják a munkamániás menedzserre; "milyen jól ért a számítógépekhez" - vélik a netfüggőről.

Megvonási tünetek

A szerfüggőségek esetében súlyos probléma a megvonási tünetek kialakulása. Ez akkor fejlődhet ki, ha a beteg nem jut hozzá a szenvedélye tárgyát képező szerhez. Alkoholistáknál például a rendszeres italfogyasztás megszakadása után átlag 24-72 órán belül alakulnak ki a tünetek, tudati zavartság, remegés, izzadás, szapora szívverés jellemzi. Társulhatnak hozzá rosszullétek, és főként cardialis eredetű halálozás kockázatával is számolni lehet ebben az időszakban a megfelelő terápia elmaradása esetén.

A megvonási tünetek paradox módon a szer elhagyását, a leszokást is megnehezítik, mert ha valaki életmódváltozásra szánja el magát, hamarosan szembesülnie kell a megvonási tünetekkel. Orvosi segítség nélkül a betegek többsége a hagyományos "kutyaharapást szőrivel" elvet követve visszatér a szerhasználathoz, például ismét inni kezd, és ezzel meg is gyógyítja a megvonási tüneteket, látszólag jobban lesz. Az így szerzett rossz tapasztalat azonban megerősíti őt szenvedélyében, és legközelebb kétszer meggondolja, hogy abba akarja-e például hagyni az ivást.

Érdekes módon megvonási tünetek nemcsak az alkoholisták, vagy bizonyos kábítószerek élvezői esetén jelentkeznek! Egyre több megfigyelés szól amellett, hogy ez más szenvedélyek esetén is fennáll, munkamániás menedzserek szabályszerűen fizikálisan rosszul érzik magukat, ha otthonfelejtik nyaraláskor a laptopot, vagy lemerül a telefonjuk.

(WEBBeteg)