efott
#Betegségek

Kovács András Péter elárulta, mitől fél

2012.07.10.
1 perces olvasási idő

A Dumaszínház humoristája a sikeres EFOTT-os fellépése után Kovács András Péter bevallotta, tart a cukorbetegségtől, ezért kereste fel az Egy Csepp Figyelem Alapítvány méréseit Velencén.

Nem mindenki tudja Kovács András Péterről, hogy három éve Lyme kóros lett. A betegséget állandó gyógyszerszedéssel szorította vissza, de ez döbbentette rá arra, hogy jobban figyeljen az egészségére, sportoljon és időnként szűréseken is részt vegyen.

Kovács András Péter vigyáz az egészségére„Bevallom, félek a cukorbetegségtől, mivel alattomos, az ember nem érez semmit, és lehet, hogy beteg. Egy ismerősömről is hirtelen derült ki, hogy nincs rendben a cukra. Nekem nincs a rokonságomban cukorbeteg, de azért nem árt figyelni” - mondta a humorista, aki kétévente részt vesz egy szűrésen. „Legutóbb a 2010-es Egy Csepp Világnapon mérettem vércukrot, a koleszterint és vérnyomást. Az értékek most is rendben vannak, ez megnyugtató. Megelőzésként heti kétszer futok, súlyzózom, és nem eszem nehéz ételeket” - tette hozzá.


Nem csak Kovács András Péter örülhetett a kiváló eredményeknek. A fesztiválozók többségének is rendben volt a cukra, a vérnyomása és a koleszterinszintje az Egyszer Élünk Körút velencei állomásán.

Az alapítvány októberig látogatja végig a legnagyobb fesztiválokat: a VOLT, a Víz, Zene, Virág Fesztivál és az EFOTT után jön még a Balaton Sound, a Csabai Kolbászfesztivál, a Sziget és a WAMP. A körút lehetőséget ad az egészségi állapot ellenőrzésére, a különböző betegségek esélyének, illetve az azokkal járó kockázatoknak a felismerésére.

Az alapítvány idén főként a fiatalokat és a családokat szeretné programjaival megszólítani. A diabétesz sok esetben helyes életmóddal megelőzhető, a szövődmények pedig a korai felismeréssel elkerülhetők. A cukorbetegség Magyarországon legalább másfél millió embert érint, és ennek a fele még nem tudja magáról, hogy cukorbeteg.

(www.egycseppfigyelem.hu)