Főoldal / Szakertő válaszol / Lelki problémák  / terapeuta-páciens viszony...
  

terapeuta-páciens viszony?

ora 2012-01-10 23:16:53
kedves doktornő! hosszú ideig jártam a terapeutámhoz, régóta már beteg sem vagyok(már lassan egy éve, ami nálam giga-mega rekord!! mert szinte minden héten a háziorvosomnál kezdtem a napot, hogy újabb antibiotikumot írjon fel), szóval szinte biztos voltam a lelki gyógyulásomban. viszont még viszonylag fiatal nő a terapeutám, így elutazott egy féléves képzésre, hogy több tapasztalatot szerezzen. megbeszéltük, ha visszajön, folytatjuk a terápiát, mert még van mit kitisztítani zavarodott kis lelkemben. :) tudom, hogy a terapeuták alapvetően kedvesek a pácienssel, meg hasonló. egy alkalommal vittem neki egy kis ajándékot a két éves megismerkedésünk alkalmából, verset is írtam - mert tudom, hogy szereti őket -, ő pedig nagyon elérzékenyült. azt mondta, bekeretezteti, és kiteszi a falra a szobájában. (azért ajándékoztam meg, mert olyan sok mindent kaptam tőle, hogy úgy éreztem, illik valami aprósággal meghálálnom). lehet, hogy csak jóindulatú akart lenni, de mi oka volna hazudni arról, mit tesz azzal a verssel? ha csak elolvassa és félreteszi, engem nem bántott volna meg. az egyik alkalmon elmondta, hogy az utolsó találkozáskor lehet egy kérésem, és igyekszik azt teljesíteni.
az utolsó alkalom egész nyugodtan telt, de mivel mégicsak utolsó(!), megleptem egy kis csokival(mert nagyon-nagyon szereti!). a következő az volt, hogy mondta: "adok két puszit". még ez oké is volt, felkészültem rá abban a pár másodpercben - mert tudta, mennyire nehezen mennek nekem ezek a dolgok, hogy mással érintkezzek, elég merev személyiség vagyok -, de a két puszi után meg is ölelt. picit sokkban voltam, mert nem számítottam rá. hosszasan ölelt, nem akart hamar elereszteni. de aztán éreztem, hogy jólesik ez az ölelés. éreztem a finom vaníliás illatát is, amitől elképesztő nyugodtság telepedett rám. elmosolyodtam, és elmondtam neki, h a kívánságom igazából egy ölelés lett volna...aztán ahogy felálltam, és elköszöntünk egymástól, jó munkát és kitartást kívántunk egymásnak, az ajtónál megálltunk, éreztem ahogy a bal keze a jobb kezemre simul, kellemes melegséget árasztva, közben végig mosolygott. megköszöntem neki a közös munkát, ő azt válaszolta: "legalább annyit kaptam tőled is, amit nagyon köszönök!" és hirtelen mégegyszer megölelt. ez már nem ért akkora sokként, kifejezetten jó érzés volt.
előtte soha nem is ért hozzám, pedig többször előfordult, hogy roham is tört rám. nem igazán értem, milyen indíttatásból tette? persze, nagyon kedvelem őt, és felnézek rá, de most úgy érzem, hogy ezzel sokkal közelebb kerültünk egymáshoz (lelkileg). és most, hogy nincs itt, borzasztóan hiányzik.
ez szokványos, h a terapeuta próbál minél közelebb kerülni a pácienshez? talán azért tette, hogy tudatosítsa bennem, hogy nem vagyok egyedül, és ha bármi problémám van, keressem nyugodtan? de ezt előtte már megbeszéltük... én azt hittem, fontos, hogy a terapeuta és a páciens között ne alakuljon ki szoros kötelék. elvégre ez nem barátság, csak orvos-beteg viszony. én erre igyekeztem odafigyelni, és erre nagyon meglepődtem... mert ezzel kicsit megsértve érzem magam, hogy belépett egy olyan terembe, amit nem szoktam megengedni akárkinek. persze ettől függetlenül nagyon jólesett. :) csak nem értem :( mert ha én kezdeményeztem volna, akkor az tolakodás lett volna...

Szakértőnk válasza a terapeuta-páciens viszony? kérdésre

Kedves Levélíró!

Egyáltalán nem szokványos és nem is fér bele a terapeuta-páciens viszonyba, hogy a terapeuta közel igyekezzen kerülni a pácienshez. Ugyanúgy nem fér bele az ölelés és az, hogy a terapeuta akár fizikailag, akár lelkileg közel engedjen magához, mert az a terápiás kapcsolat rovására megy, bevonódik a helyzetedbe, elveszíti a tisztánlátását és akkor neked sem tud hatékonyan segíteni. Ugyanakkor a terápiás helyzet mégis egy intim szituáció és idővel kialakul bizonyos közelség. A terapeutád is ember, biztosan megkedvelt, szeretett veled dolgozni és tekintve, hogy épp búcsúztatok egymástól, vagy "kijöttek belőle a mindennapi éleetében jelenlevő emberi gesztusok" vagy valamiért úgy ítélte meg, hogy már nem kell annyira tartania a terápia szempontjából szükséges távolságot. Az is kérdés, hogy az ő számára is ennyire fontosak és jelentőségteljesek voltak-e ezek a pillanatok, vagy egyszerűen csak emberi gesztusoknak tekintette őket mindenféle különösebb közelségkeresés nélkül. Az is lehet, hogy a köztetek beállított távolság után nagyobb lépéseknek érezted ezeket a részéről, mint amekkorák valójában voltak. Szerintem érdemes lenne vele megbeszélned ezt és tisztáznod a helyzetet, hogy ne maradjon félreértés köztetek. Biztosan el tudod őt érni emailen vagy telefonon!

Minden jót!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések