#Egyéb

Pyreschitz Anna

2010.11.01.
2 perces olvasási idő

Önéletrajz.

pyreschitz AnnaMár egészen fiatalon érdekelt, hogy hogyan működünk mi, emberek. Igyekszem megérteni lelkünk mélységeit, a tudatos szintnél mélyebben zajló lelki folyamatokat is, melyek segíthetnek életünkben, ugyanakkor azonban akadályozhatnak is. Hiszem, hogy minden ember különleges és képes olyan életet kialakítani magának, melyben boldog lehet. Pszichológusként ebben szeretnék segítséget nyújtani.

2007-ben szereztem diplomát az ELTE Pszichológia szakán, ahol egészségpszichológiát, valamint szervezetpszichológiát tanultam. Ezután pszichológiai tanácsadással foglalkoztam, majd egy ideig egy magánklinika megbízásából egészségpszichológiai és készségfejlesztő tréningek összeállításában, szervezésében és megtartásában vállaltam komolyabb szerepet. Jelenleg egy budapesti kórház neurológia osztályán vagyok pszichológus, valamint magánrendelésem keretében egészségpszichológiai- és életvezetési tanácsadással foglalkozom.

Az egyetemen szerzett szakmai tudásomat posztgraduális módszerspecifikus képzések keretében egészítettem ki, úgy mint: Autogén Tréning, Meditáció-imaginációs Képzés, Projektív Rajzteszt Elemzés, Integratív Hipnoterápiás Képzés. Szakmai fejlődésem, képzéseim továbbra is folyamatban vannak, ezenkívül folyamatosan szupervízor segíti, támogatja pszichológusi munkámat.

Szakmai fejlődésem meghatározó tapasztalatai, felfedezései voltak többek között azok, melyeket önismereti fejlődésem során szereztem. Mind egyéni, mind csoportos terápiában részt vettem. Sok önmagammal és általánosságban az emberi lélek működésével kapcsolatos kérdésre kaptam itt választ és küzdöttem meg sikeresen "saját magammal".

Hiszem, hogy lelki egészségünk alapvető feltétele a megfelelő önismeret, mely továbbsegíthet minket életünk nehézségein. Pszichológusra nemcsak akkor lehet szükségünk, ha megoldhatatlannak látszó élethelyzetbe kerülünk, hanem akkor is, ha "önmagunkkal szeretnénk jobb, kiegyensúlyozottabb kapcsolatot kialakítani", megismerni mélységeinket. Az önismeret soha véget nem érő útja tudattalan mélységeink felé sokszor göröngyös, kemény munkát igényel, de ugyanakkor nagy felismerésekkel, izgalmas élményekkel is gazdagít. Önmagában is érdekes „utazás”, mely segít, hogy olyan életet alakíthassunk ki magunknak, melyben boldogabbak lehetünk.

Szakmai háttér

  • ELTE PPK, okleveles pszichológus
  • Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület - autogén tréner (meditációs-imaginációs továbbképzés folyamatban)
  • Integratív Pszichoterápiás Egyesület, Integratív Hipnoterapeuta Képzés
  • Projektív Rajzteszt Elemző Tanfolyam, Dr. Vass Zoltán vezetésével

Specialitások

  • stresszmenedzsment
  • szorongásos zavarok kezelése
  • önértékelés, önbizalom erősítése
  • hangulatzavarok kezelése
  • kapcsolati nehézségek kezelése
  • nehéz élethelyzettel való megküzdés segítése
  • kommunikációs technikák fejlesztése
  • pszichoszomatikus megbetegedések kezelése
  • étkezési zavarok kezelése

Előadások/publikációk

  • A meditációs gyakorlat hatása a flow-élmény gyakoriságára (Szakdolgozat, 2006)
  • HR modellek és módszertanok kifejlesztése a munkahelyi stressz és kiégés csökkentésére, különböző HR rendszer modulok fejlesztése érdekében (Valeant Pharma Magyarország Kft. megbízásából végzett szervezetpszichológiai felmérés, 2008)
  • HR modellek és módszertanok kifejlesztése a kiégés, munkahelyi stressz azonosítására, dolgozói megküzdés felmérésére (East Phone KFT. megbízásából készített szervezetpszichológiai kutatás, 2009)

Elérhetőségek

Rendelési idő: megbeszélés szerint
E-mail cím: [email protected]
Mobil: +36 (70) 398 2939
Helyszín: Budapest, IX. kerület