szűrővizsgálatok
#Prevenció

A szűrővizsgálatok szerepe a daganatok megelőzésében

2018.01.21.
1 perces olvasási idő

Minden harmadik rákbetegség megelőzhető lenne, ezért nagyon fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mit tehetünk annak érdekében, hogy elkerüljük a daganatos megbetegedéseket. Az egészséges életmód alapszabályainak betartása mellett fontos, hogy rendszeresen részt vegyünk a szűrővizsgálatokon is, hiszen minden daganatos betegség eredményesebben kezelhető, ha korai állapotban ismerik fel.

daganat

A leggyakoribb kockázati tényezők a daganatok szempontjából

  • dohányzás: Magyarországon a dohányzás felelős a halálos kimenetelű rákos megbetegedések mintegy harmadáért. A rákos halálozások egyharmada tehát pusztán azzal megelőzhető lenne, ha kiküszöbölnénk a dohányzást. A tüdőrákos halálozások mintegy 90%-a tulajdonítható közvetlenül a dohányzásnak.
  • alkohol: bizonyítottnak tekintik, hogy az alkoholizálás a gége-, szájüreg-, garat-, nyelőcső- és májrák vonatkozásában oki tényezőként szerepel. Az alkoholizálással társult rákféleségek leggyakoribb típusa a májrák. Az erős krónikus italozás és dohányzás együttesen a szájüregi- és nyelvgyöki rák kialakulásának kockázatát 15-szörösére, a nyelőcsőrákét pedig 25-szörösére növeli. Az alkoholfogyasztás nőknél az emlőrák előfordulás gyakoriságát is növeli.
  • helytelen táplálkozás
  • stressz

Szűrővizsgálatok

Minden rák annál eredményesebben kezelhető, minél korábbi fejlődési stádiumában kerül felismerésre. A szűrővizsgálatokkal lehetséges a rákos megbetegedés diagnózisa, még a kóros elváltozás korai állapotában. A betegség kimenetele így sokkal kedvezőbb, mint ha már csak a tünetek jelentkezésekor ismerték volna fel a kórt.

szűrővizsgálat

A legfontosabb szűrővizsgálatok:

Mikor ajánlott szűrővizsgálatra menni?

Daganat helye

Kinek?

Módszer

Gyakoriság

Emlő

45 év feletti nők

mammographia

2 évente

Méhnyak

18 év feletti nők

citológia

3 évente

Prosztata

50 év feletti férfiak

végbélen át történő manuális vizsgálat, biokémiai teszt (vérvételből PSA meghatározás),

utrahangvizsgálat

évente

Vastagbél

50 éves kor felett

székletvizsgálat, endoszkópos vizsgálat

székletvizsgálat évente

(Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete: semmelweis.hu/boe)