szülő
#Lélek

Miért viselkednek furán a szüleink?

2023.04.10.
1 perces olvasási idő

A szülők is emberek, és bár sokszor a jó szándék vezérli őket, a viselkedésükön mégis nehéz kiigazodni. A különböző szülői nevelési stílusokat többen is kutatták, így ezekre többféle elnevezés is létezik. Nem biztos, hogy egy szülő kizárólag egy kategóriába tartozik, mert ötvözhet tulajdonságokat több kategóriából is. Nézzük meg a legjellemzőbbeket!

Helikopter-szülő

Előfordulhat, hogy egy szülő számunkra túlságosan kontrolláló és mindig mindenről tudni szeretne, ami valójában az ő belső szorongását és félelmét tükrözi, hogy velünk valami történhet. Jellemzően mindig a legrosszabbat feltételezi, és emiatt nagyon nehezen engedi el a kezünket.

Autoriter szülő

Az ilyen szülő sokszor emeli fel a hangját, magasak az elvárásai és nem sok hibázási lehetőséget enged. A fegyelmezés olykor akár tettlegességig is elfajulhat.

Elhanyagoló szülő

Látszólag kevésbé fontosak neki a szülői feladatok, a gyereke ezért úgy érezheti, hogy nem igazán figyel rá, vagy csak egyéb problémák miatt (pl. válás) éppen képtelen megadni a kellő figyelmet.

Passzív-agresszív szülő

A passzív-agresszív szülő nyíltan nem mond nemet, de mégis képes arra, hogy bűntudatot keltsen a gyermekében. „Menj el a buliba nyugodtan, én majd egyedül maradok...”

A hozott minták fontossága

Fontos megérteni, hogy a fent felsorolt szülői viselkedési minták általában nem tudatosak. Ha jobban megfigyeljük, előfordulhat, hogy bizonyos viselkedési formák nem csak a szüleinkre, de már akár a nagyszüleinkre is jellemzők voltak. Az otthon látott minták fontossága elkerülhetetlen az ember személyiségfejlődésében, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy gyerekként mi nem csinálhatjuk majd máshogy, mint ahogy a szüleinktől láttuk. Minél jobban ismerjük a családunk történetét, annál könnyebb megérteni a szüleink viselkedését is. Érdemes ezért néha leültetni őket és megkérni, hogy meséljenek arról milyen volt régen, mit hogyan csináltak gyerekkorukban, hogyan ismerték meg egymást. Egy-egy ilyen beszélgetés nem csak érdekes, de gyógyító erejű is lehet!

Lehet-e helyettesíteni a szülőket?

Bár a szülők kétségtelenül fontos szerepet töltenek be az életünkben, ettől függetlenül rajtuk kívül is lehetnek még fontos személyek az ember életében, különösen akkor, ha ők kevésbé elérhetők. Lehet ez egy nagyszülő, nagynéni, keresztapa, de akár egy tanár, edző vagy barát szülője is. Ha van a közelünkben megbízható felnőtt, akkor merjünk fordulni hozzájuk.

Segítségkérés

Láthattuk, hogy a szülők viselkedése nagyon eltérő lehet. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy se a szóbeli, se a testi bántalmazás nem elfogadható egy szülő részéről. Ha úgy érezzük, akkor elsőkörben jelezzük a problémánkat egy bizalmas felnőttnek, illetve minden iskolában van iskolapszichológus is, akivel átbeszélhetjük a helyzetet.

(Szerző: Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus)