LEVÉL

ora 2012-05-30 19:37:08
Kedves KamaszPanasz!
A levelem két részből áll.Az egyik a fiú, akiről azt hiszem, hogy tetszek neki, de nem biztos, a másik pedig ugyanaz a fiú, ugyanaz a mese, csak más oldalról.
Van egy fiú, aki nagyon tetszik nekem, de nem tudom, hogy én is tetszek - e neki. Mutatja jeleit, hogy igen, de bizonytalan vagyok. (most kicsit sokat fogok írni).
Egyszer fagyizni mentünk L, M, E és én. Vettünk egy fagyit, álltunk négyen egy kicsit a fagyizó előtt, beszélgettünk. E -t és M-met néztem, majd mikor elfordítottam a fejem, láttam, hogy L engem néz. Mikor ránéztem, elpirult, de ezután elmentünk egy parkba a fagyizó mögé (L mellett ültem a csúszda tetején, E és M pedig alattunk ültek a létrán.Megettem az 1 gömb fagyimat, majd szóltam, hogy elugrok, veszek mégegyet. L velem jött. Visszaültünk, Én és L a csúszda tetején, a két lány meg alattunk, ahogy addig. Egy kis idő után elmentek hintázni, mi meg ketten maradtunk L-lel. Sok mindenről beszélgettünk, nevettünk is sokat.
(egy kapcsolódó történet)
Egyszer E, L és én egy padon ülve beszélgettünk, majd L megszólalt, hogy lemegy kaját venni, menjek vele. Lementem, és mikor felértünk, a terem előtt egész közel hajolt hozzám, majdnem összeért a homlokunk (azt hittem megcsókol!) , mondani akart valamit, de a végén csak nyögött valamit a süniről, amit mondott, hogy nekem ad.
Egyébként azt is megbeszéltük, hogy együtt is lecsúszunk a bobon osztálykiránduláson.
De sajnos E (aki a legjobb barátnőm, legalábbis volt, míg ilyen jóban nem lettem L-lel.) megharagudott L miatt, és most már inkább csak M-mel van. Próbáltam már beszélni vele, de mindig elterelt a szót, vagy csak annyit válaszolt: "Nincs bajom!" (ami tuti nem igaz, mert a vak is látja hogy van), "Hagyjál már ezzel!" ...szóval ilyenek... Mikor egyszer azt mondtam: "Na jó elegem van, mondd már el hogy mi bajod? Miért nem vagy velem mostanában? " Mikor felvázoltam neki, hogy mi a helyzet, hogy mi bánt, hogy hányszor próbáltam már javítani a helyzeten, de sajnos nélküle semmit nem tudok tenni a veszekedés ellen, azt mondta: "Semmi bajom! Nem baj! Legyél vele nyugodtan! Van más barátom, neked meg ott van ő!" Ráadásul egyszer a suliba a büfé előtt ültünk L-lel egy padon, mikor lejött E M-mel (ennivalót venni) én felkiáltott: "ÓÓÓ, na most felmegyek, és szétkürtölöm az osztályban, hogy lent smároltok!" (holott még nem is "smároltunk") E (ha együtt vagyok L-lel) mindent megtesz, hogy elrontsa a kedvemet. Az pedig tény, hogy mindig odajön valaki, ha épp kettesben lennénk.
Szóval... Szerintetek tetszek a fiúnak? Van esély, hogy összejövünk? Mit mondjak E-nek? Annyira idegesít, hogy nem tudok mit tenni! Sem E-t, sem L-t (őt pláne) nem akarom elveszíteni. Tudok tenni valamit? Kérem mihamarabbi válaszukat, mielőtt késő lenne, és E úgy dönt, faképnél hagy! Köszönöm!

Szakértőnk válasza a LEVÉL kérdésre

Kedves Levélíró!

Azt gondolom, egy szoros barátságban mindig nehéz időszak, amikor az egyik félnek kapcsolata kezd alakulni és így bejön a képbe egy harmadik. Ilyenkor a másik barátnő óhatatlanul hanyagolva, elhagyva, kirekesztve érzi magát. Valószínűleg ez történik a ti barátságotokban is. Természetes, hogy a barátnőd így reagál és jó megoldásnak tartom, hogy igyekszik másokkal is barátkozni. Ettől persze még nem könnyű a helyzet, hiszen jó lenne, ha ugyanúgy a barátnőd tudna maradni, mint azelőtt, még ha kicsit lazább kötelékkel vagy kevesebb együtt töltött idővel is. Talán még kell neki egy kis idő,  hogy feldolgozza magában ezt a helyzetet. Mindenesetre próbálj minél többet beszélgetni vele, szervezz vele kettesben programokat és kérd meg, hogy segítsen neked összejönni a fiúval. Próbáld őt kicsit bevonni életednek ebbe az új részébe is, még ha fizikailag nincs benne annyira jelen, hogy ne érezze magát ennyire kirekesztve.

A fiúval meg folytasd bátran ezt az ismerkedős-közeledős történetet! Biztosan nem véletlen, hogy ő is keresi az alkalmat, hogy kettesben legyetek! Jelezd neki, hogy szívesen vagy vele, jó pasinak tartod és meglátod, előbb-utóbb biztosan alakul majd a kapcsolatotok, összeszedi a bátorságát, hogy lépjen feléd.

Hajrá!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések