Néha rámtör

ora 2011-11-29 22:42:44
Tisztelt Szakértő!
Lassan két hónapja járok egy fiúval, kit nagyon szeretek, és minden nap találkozunk. Hétvégenként van mikor átjön, és rögtön feljön a szobámba és fent vagyunk órákon keresztül. anyum meghalt, apám pedig a barátnőjét szokta idehívni. Sokszor itthon van ő is, és akkor is, mikor a barátom átszokott jönni. Apámék attól félnek, hogy lefekszem vele, sőt már olyanok jutottak eszükbe hogy már meg is történt, mert hogy mindig fent vagyunk és nem tudják, hogy mit csinálunk. Pdig semmi olyasmit. Apa nem mondja ki kereken hogy mire gondol, csak célozgat, én pedig nem tudom, hogy hogyan beszéljem meg velük ezt az egészet...Van egy legjobb fiú barátom, egy évvel idősebb a barátomnál, és nagyon kedves aranyos srác. Imádom. Mielőtt összejöttem volna a barátommal ,majdnem összejöttem vele.. Csak kevesen múlt. Csókolóztunk is( elősször azt mondta, hogy pocsékul smárolok, azt mondta hogy béna vagyok, de utána még párszor megcsókolt...).... Akkoriban a srác sokat hívott, csomó sms-t írt, hajnali 3 kor felhívott és órákig beszéltünk, pedig ő megmondta, hogy nem akar komoly kapcsolatot, csak maximum kavarni akar, de érzelmek nélkül. "De ha véletlenül több lenne belőle, akkor nem lenne ellenemre" <--ezt mondta. Most hogy összejöttem a barátommal és tudja, hogy szeretem, így nem hívogat, bár mondta hogy néha eszébe jut de mindig közbe jön valami... folyton kérdezget a barátomról, hogy jól kijövünk-e stb.. Lehetséges, hogy azért kérdezi, mert tetszem neki? Eddig is tetszettem neki, csak nem merte vagy nem akarta elmondani? Szoktunk találkozni, borzalmasan jól elvagyunk. Tudja hogy nekem a mostani barátom előtt nagyon tetszett... vajon mi lehet az igazság? Csak barát és érdeklődik, vagy tetszem neki, és arra kiváncsi, mikor lesz szabad az útja felém?

Szakértőnk válasza a Néha rámtör kérdésre

Kedves Levélíró!

Azt gondolom, hogy ha apukád előtt ennyire nyíltan együtt tudsz lenni a barátoddal és még úgy sem szól bele a kapcsolatotokba, hogy attól tart, lefeküdtetek már egymással, akkor akár nyíltan is beszélhetnétek erről a dologról. Biztosan félt téged és próbál nem beleszólni az életedbe. Legközelebb, amikor célozgat, mondd meg neki kereken, hogy mi a helyzet és azt is, hogy nyugodtan rákérdezhet, mert részedről oké, hogy megbeszéljétek ezeket a kérdéseket. Talán tudna segíteni vagy tanácsot adni, ha szükséged van rá, csak nem tudta, hogyan fogjon hozzá és azt sem, hogy te akarnád-e. 

A fiú szerintem elég egyértelműen elmondta, hogy mi a helyzet. Szeret téged, mint barátot, tetszel neki, mint lány és szívesen kavarna veled, és - bár nem akarna így indítani -abban is benne lenne, ha úgy alakulna, hogy több lesz köztetek. Az kérdés lehet, hogy ő tudta-e, hogy te többet szeretnél. Elképzelhető, hogy tartott attól, hogy elveszíthet barátként és hagyni akarta, hogy fokozatosan alakuljon át a kapcsolatotok barátságból szerelembe. Ha úgy érzed, nem zártad le magadban ezt a kérdést, szerintem beszélj vele erről.

Minden jót!

 



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések