Főoldal / Szakertő válaszol / Lelki problémák  / Lelki probmémák
  

Lelki probmémák

ora 2011-10-19 10:53:03
Tisztelt Doktornő!
15 éves lány vagyok. Már többször írtam önnek és ezúton is szeretném megköszönni a válaszokat. Próbáltam megfogadni a tanácsait, de sajnos úgy érzem csak egyre rosszabbul érzem magam. A nővérem több, mint 1 éve költözött el tőlem és anyutól. Előtte is sok volt a veszekedés közte és anyu között, apámmal nem tartottuk a kapcsolatot, mióta a szüleink elváltak. Anyu soha nem tiltott minket apától, sőt mindig inkább leszidott minket, hogy ha inkább a barátokkal futottunk össze és nem apával. Anyu azért vált el apától, mert nagyon sokat ivott. A váláskor apu kisemmizte anyut, alig maradt pénzünk, nekünk sem nagyon akart adni. Apa haragudott rám, mert miután anyu beadta a válópert, talált magának egy másik férfit. Apu össze is verekedett anyu barátjával. Én ugye tudtam erről a férfiről, apa ezért sokszor mondta, hogy hogy lehettem ilyen, hogy hazudtam neki. Őszintén szólva örültem, hogy így alakult, és egyáltalán nem tartottam jogosnak, hogy engem okol, mert ő, amikor még együtt éltünk rengetegszer jött haza részegen, nem egyszer megverte anyut a szemem láttára, vagy engem is vagy nővérem. Még most is itt van a szemem előtt, hogy apu megveri anyát, majd elhúz itthonról, anyu én meg nővérem kuporgunk a földön és sírunk. Majd apa visszajött és görcsbe rándult a gyomron a kulcs zörgésére. Apa kint ült az előszobában és sírt. Anyu egy idő után kiment és megölelte én meg nem értettem, hogy mért öleli meg, ha egyszer bántotta. Később anyu elmondta nekem a váláskor, hogy apa szexuálisan is bántalmazta anyát. A anyának éppen megvolt apa meg szexet akart, letépte anyuról a ruhát, tiszta kék zöld folt lett a karja. Azt kívánom ezt anya bár nem mondta volna el, mert azóta egyszerűen undorodom az egésztől. Undorodom apától, a férfiaktól, mert itt van előttem a kép. Sokszor volt olyan, hogy ha esetleg rosszat álmodtam, átmentem anyuékhoz, apa meg kicsörtetett a szobából, anyu meg csak magához ölelt és tudtam, hogy baj van. Már akkor is gondoltam, hogy apu biztos valami olyan dolgot akart éppen, amihez anyunak éppen nem volt kedve. Reggel anyu azt mondta nekem, hogy örülök, hogy este átjöttél. És szinte láttam a hálát a szemében, hogy amiért bejöttem apa nem tudta bántani. Tudtam, hogy nagy a baj. És borzaszóan sajnáltam anyát, és gyűlöltem az apámat. Azóta anyának nem alakul jól a kapcsolata a barátjával, az nem is akar semmit anyától, csak akkor, ha ő is ráér. Sokat veszekednek. Nem messze lakik tőlünk a barátja, csak pár utcányira. Anyuval alig tudunk megélni a nővéremet azóta se láttam. se apámat. Apa külföldön dolgozik rengeteg pénze van, nekünk meg alig van valamink.
Egyszerűen már gyűlölöm az összes embert, aki körülvesz. Undorodom a férfiaktól, szinte csak azt látom, hogy az összes csak ,,azt" akarja. Undorítónak találom az egész világot. Mindenütt az számít, hogy mennyire bunkó valaki. És akkor díjazzák is azt, ha valaki alpári módon viselkedik. A suliban nem érzem jól magam, úgy érzem mindenki csak arra hajt az osztályban is, hogy minél mocskosabb legyen. A lányok az osztályban kicsi korom óta irigykedtek rám, de csak azért, mert szép kislány voltam//vagyok. Bevallom ezzel nincs problémám, soha nem éltem ezzel vissza, eddig is csak egyetlen egy barátom volt. Nem szoktam erkölcstelenül viselkedni, nem dörgölődzöm oda a fiúkhoz, vagy ülök az ölükbe. Pedig vannak iskolatársaim, akik már rég elvesztették a szüzességüket, ők is nagyon szépek, de velük még is normálisabban bánnak. Esküszöm, hogy soha nem bántottam meg senkit, volt, hogy beszóltak nekem és inkább nem szóltam vissza, csak nevettem, mintha engem nem is érdekelne pedig nagyon fájt.
Meg akarok halni, semmi értelmét nem látom az életnek. Nem vagyok él tanuló, de van, ami jól megy, de mégis félek, hogy ez kevés lesz, hogy egyetemre menjek. Csak azért nem teszem meg, mert anyunak tudom, hogy fájna. Sajnos anyunak nem nagyon vannak ismerősei és mindig nekem mondja el a fájdalmát én persze meghallgatom, megvigasztalom. A múltkor anyunak sírtam, és panaszkodtam, hogy semmi értelmét nem látom már az egésznek, de ő inkább leszidott, mint, hogy megvigasztalt volna. Azt mondta, hogy most már igazán összeszedhetném magam. Pedig ő sem szedte össze magát még most sem. Nagyon szeretem, alig várom mindig, hogy hazajöjjek az iskolából és vele lehessek. De azóta nem sírok neki. Nem telik el úgy nap, hogy ne sírnék. Persze csak olyankor, amikor anya nem látja. Nincsenek barátaim. Nem tudok kihez fordulni. Most kezdtem a 9. osztályt és nagyon nehéz, két-tannyelvű tagozatra járok. Néha felteszem a kérdést, hogy mit is keresek én itt. Már többször volt a nyáron is dühkitörésem. Persze csak akkor, amikor anyu nem volt otthon. Ilyenkor kiabálok, ordítok a fájdalom miatt, szinte érzem, hogy széthasít belül. Annyira hiányolom a normális családot az életemből és a barátokat. Nagyon sokszor van, hogy nem érzek semmit, úgy érzem mint ha csak álmodnék, pedig ébren vagyok. Nem érzek olyankor semmi sem egyszerűen. Olyan gonosznak és szívtelennek érzem magam, ugyanis nem rég, amikor azon gondolkodtam, hogy megölöm magam, arra gondoltam, hogy megmondom anyának, hogy öljük meg mind a ketten magunkat és akkor nem fog többé fájni semmi sem, és nem kell itt hagynia senkinek sem a másikat. Hogy lehetek ilyen? Egyszerűen utálom magam ezért. Tényleg nem akarom folytatni az életem. Elegem volt az egészből.
Köszönöm előre is válaszát!
Üdvözlettel: egy lány

Szakértőnk válasza a Lelki probmémák kérdésre

Kedves Levélíró!

Azt gondolom, semmiképpen sem az öngyilkosság az a megoldás, melyre szükséged lenne. Biztosan van más megoldás is!

Olvasva a leveledet, azt éreztem, hogy egyszerűen túl sok teher ez egy 15 lánynak. Sőt, mintha anyukád terheinek egy részét is te cipelnéd...a férfiakról alkotott véleményedet is az ő élményei határozzák meg és nem a sajátjaid, véded őt, nem mutatod neki, hogy bajod van, stb. Kicsit, mintha felcserőlődtek volna a szerepek köztetek. Van saját életed is, rajta kívül! Szerintem úgy sokkal könnyebben tudnál neki is és magadnak is segíteni, ha kicsit eltávolodnál tőle érzelmileg, kimennél a rajta kívüli világba. Legalább máshol legyél nyugodtan dühös, kiabálj, ordíts, vezesd le a feszültségedet és engedd meg magadnak, hogy érzéseid legyenek. Beszélj a problémáidról egy barátnőddel. Attól, hogy otthon erős felnőttként viselkedsz, még nem kell az egész életedben ezt a szerepet játszanod. Legyél nyugodtan néha 15 éves, önmagát keresgélő tini! Barátkozz, csinálj programokat magadnak, ismerkedj akár fiúkkal is és győződj meg róla saját magad, hogy milyenek a férfiak. Nem mindegyik olyan, mint amilyennek apukádat látod!

Talán könnyebb lenne megbírkóznod ezzel az egész helyzettel, ha személyesen is pszichológushoz fordulnál. Segíthetne neked.

Minden jót!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések