BOE
#Prevenció

1800 diák mérette meg magát

2018.04.09.
1 perces olvasási idő

Te tudod, hogy mik a szívérrendszeri megbetegedések fő rizikófaktorai? Fel tudod ismerni az agyvérzés tüneteit? Gyakorlatban is tudnál elsősegélyt nyújtani a bajba jutottaknak? Hallottad már, hogyan lehet csökkenteni a méhnyakrák kialakulásának kockázatát?

Március 31-én 180 középiskolás diák ilyen és ehhez hasonló témakörökben mérte össze tudását a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete (BOE) által megrendezett III. Semmelweis Egészségverseny döntőjén, amelynek helyszíne a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központja volt. Idén a 4 forduló során összesen 353 csapat, közel 1800 diák mérettette meg magát az ország számos pontjáról.

A már hagyománnyá vált rendezvény - és egyben a BOE fő célkitűzése is - a középiskolás diákok egészségnevelése

Egy olyan szintű ismeret átadása, amely birtokában könnyebben eligazodhatnak majd az egészségügyi rendszerben illetve tudatosan vigyázhatnak önmaguk és környezetük egészségére. A verseny első két online fordulójában az 5 fős csapatoknak segédanyagokból tanulva összesen 14 témában - mint például a szív és érrendszeri prevenció, a reproduktív egészségügy és helyes gyógyszerhasználat – kellett összemérni tudásukat. A harmadik fordulóba a 100 továbbjutott csapatnak egy prevenciós kampányt és ehhez kapcsolódva egy egészségnapot kellett szervezni a középiskolájukban, bevonva más intézményeket vagy akár a helyik médiát is. Szervezőként büszkén állíthatjuk, hogy a diákok kiemelkedő lelkesedéssel és kreativitással vitték véghez a feladatot; csak néhány példával élve: sorversenyt rendeztek óvodásoknak, újraélesztést tanítottak iskolatársaiknak vagy éppen mentális egészség témában hívtak szakértőket az osztályuk számára.

A döntőn a versenyzőknek 18 állomást végig járva, hol társasjáték formájában, hol orvosokat megszemélyesítve hol pedig quiz-játékba csöppenve kellett helyt állniuk.

Az eredményhirdetés előtt Zacher Gábor tartott előadást meghökkentő, érdekes esetekről egy sürgősségi osztály életéből.

Az Általános Orvostudományi Kar dékánja, Dr. Hunyadi László megnyitón intézett szavaival élve, a „döntőn jelen lévők mind nyertesek”, azonban a legjobb 8 csapat jutalomban is részesült, melyeket a dékán úrral együtt Hegedűs Judit az EOK Tömbigazgatóságának vezetője adott át. A verseny első helyezettje a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Not Found csapata lett.

A Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete hivatásának érzi a fiatalok egészségtudatosságra nevelését és ennek a tevékenységnek egyik fő motívuma ez a rendezvény, amelyről szeretnénk, ha minél több középiskolás diák és tanár hallana.

(Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete)