Teljesen csupaszra odalent - Biztonságos a brazil gyantázás?
Rendben, reméljük magas a fájdalomküszöböd, mert éppen most olvasol egy cikket a brazil gyantázásról, nem beszélve arról, hogy tulajdonképpen már túl is vagy rajta: lehet, hogy megrándulnak majd közben az arcizmaid.
A brazil gyantázás történelme
Míg a rendes bikini vonal gyantázás a bikini vonalán túlnőtt fanszőrzetet távolítja el, a brazil gyantázás a szőr eltávolítása a nemi szervek teljes felületéről, beleértve a fenék környékén nőtt pihéket. Néha beletartozik az is, hogy egy keskeny csíkot hagynak, gyakran „leszállópályának” becézik, éppen a szeméremcsont feletti részen.
A tangás bikini megjelenése tette népszerűvé Brazíliában az 1980-as években és követőre talált Észak-Amerikában a 90’-es években. Néhányan a „J sisters” New Yorkba érkezésének tulajdonítják, akik nyitottak egy szalont, és ezzel a technikát a Manhattani nők körében is elterjesztették.
A kockázatai annak, hogy lecsupaszítsd magad ott lent
Akárhonnan is származik és akár próbáltad valaha vagy sem, valószínű, hogy megfordult már a fejedben, hogy van-e kockázata az egészségedre nézve. Míg az, hogy szőrtelen vagy ott lent, nem növeli az esélyét a nemi szervi bajoknak, addig a procedúra önmaga lehet kockázatos. Irritáció, gyulladás és fertőzés is felmerülhet, és ha le van gyengülve az immunrendszered, a brazil gyantázás tulajdonképpen veszélyes is lehet.
A problémák akkor kezdődhetnek, ha a kozmetikus nem húzza elég feszesen a bőrt gyantázás alatt, vagy ha túl szűk, bőrirritációt okozó ruhát viselsz, pont a beavatkozás után. Mivel a nemi szerv területén a bőr sokkal érzékenyebb, mint a test bármely más részén, sokkal hajlamosabb az ödémára (dagadás) és a fertőzésre.
A gyantázás a bőr irritációjához, viszketéséhez vezethet, ami pedig sebesedéshez és gyulladáshoz, és végül fertőzéshez vezet. És akár csupasz vagy akár nem, de a test azon részének nedvességtartalma már egyébként is hajlamossá teszi a bakteriális és gombás fertőzésre. A sebesedés veszélyezteti a bőr ellenálló képességét és így növeli a fertőzés esélyét.
Nézd meg hova mész
Azt tanácsoljuk, hogy körültekintően válaszd meg a kozmetikát és azt az egyént is, aki a műveletet végzi. Ha nem megfelelő, vagy tapasztalatlan kezekben vagy, akkor a brazil gyantázás bőrégést, irritációt, fertőzést és ritkábban - ha a kozmetika higiéniája nem megfelelő -, nemi úton terjedő betegségeket is okozhat.
Néhány esetben a lábon is megjelenhet fertőzés, ha a gyantázást nem megfelelő higiéniai körülmények között végzik. Nézz körül tehát, hogy megtaláld a makulátlanul tiszta kozmetikát, oklevéllel rendelkező és tapasztalt kozmetikusokkal, akik eldobható lepedőt, kesztyűket, és sterilizált fém spatulákat, vagy a fa, esetleg műanyag változatot használják.
Körültekintő gyantázás
Ha a brazil gyantázást választod és elégedett vagy az eredménnyel, akkor figyelj oda, hogy következő alkalommal akkor menj újra, ha a szőr már eléggé visszanőtt. Ha a visszanőtt szőrszálak túl rövidek, akkor a gyanta inkább a bőrödhöz tapad mint a szőrödhöz és felrepesztheti, megsértheti azt. Ha fél centit nőtt, akkor a legmegfelelőbb.
Egy másik lehetséges komplikáció, mind a gyantázástól, mind pedig a borotválástól, a krónikus szőrbenövés, amikor a szőr ami elkezd visszanőni eltávolítás után, visszahajlik a bőrbe és aknét okoz.
Kinek nem szabad a brazil gyantázást választania?
A brazil gyantázás nem ajánlott azoknak, akiknek ekcémájuk vagy pikkelysömörük van, mert súlyosbíthatja a tüneteket. És azoknak a nőknek, akik cukorbetegek, súlyos vagy akár életveszélyes problémáikat tetézheti, mert az immunrendszerük már amúgy is le van gyengülve. Kevésbé képesek harcolni a fertőzésekkel egy olyan területen, ahol a fertőzés nagyon könnyen megeshet.
De a természetesen megvan az oka, amiért a brazil gyantázás ennyire népszerű. Csak legyél körültekintő, ugyanis nincs „zéró kockázat”.
(Sz.L.)
Kapcsolódó cikkek
|

Kapcsolódó cikkek

