Ki gondolná, hogy még egy élsportoló is izgul, mielőtt beugrik a medencébe? Hogy egy többszörös válogatott sztárfocista lába is remeg 11-es rúgás előtt? Úgy tűnik, hogy ezek a fiúk és lányok nemcsak felkészültek és erősek, hanem magabiztosak is, pedig valójában pont annyira izgulnak az Olimpián, mint te tesiórán, amikor kötélre kell mászni.

Fejben dől el – állítják a sportpszichológusok, ha arról kérdezik őket, mi lehet az oka annak, hogy két hasonló felkészültségű versenyző közül miért egyik vagy másik lesz a győztes. A kudarc leggyakoribb oka, ha valaki nincs ott fejben, éppen ezért van szükség a szakemberek munkájára. A sportpszichológusok az olimpiai felkészülés előtt fokozottan figyelnek a sportolókra, akikre annyira felnézünk kitartásukért, akaraterejükért, de akik valójában ugyanúgy izgulnak, mint mi magunk.

A most megjelent, Fejben dől el című könyv azonban nemcsak az élsportolóknak válhat hasznára, hanem mindenkinek, aki sportra adja a fejét, a stresszel viszont nehezen birkózik meg. A sportpszichológia elsősorban ép, egészséges sportolók teljesítményfokozását tűzte ki céljául, meghatározott módszerek, eljárások segítségével.

– A sportolók leggyakrabban maguktól az edzőktől félnek, hogy kikerülnek a csapatból, vagy hogy nem teljesítenek jól. Retteghetnek attól, hogy lesérülhetnek, de attól is, hogy csapattársaik jobban teljesítenek, mint ők – mondta Gyömbér Noémi, a könyv egyik szerzője. A könyvet bemutató sajtótájékoztatón neves sportolókat kérdeztünk arról, hogy őket mi aggasztja leginkább és hogyan győzik le félelmeiket.

Hegedűs Laci, 10-szeres magyar triál bajnok

– A sportpszichológiai foglalkozásokat használom stressz- és feszültségoldásra, és gyorsításra is. Általa megtanulhattam, amit a sportolás kezdetekor még nem tudtam, hogy egy sportoló számára mindennél fontosabb az egészsége – magyarázta a 22 éves fiatalember, aki szerencsésnek érzi magát, mert a sportba vetett hite sosem ingott meg. – Lengyelországban a verseny előtti napon sérültem le, nem indulhattam, pedig jó esélyeim voltak. Óriási csalódás volt, a fizikai fájdalomnál is erősebb. De tudtam, hogy nem csüggedhetek, regenerálódnom kell, hogy a következő versenyen indulni tudjak. A sportpszichológia segítségével még jobb eredményt nyújtottam, mint előtte – folytatta a triálos.

Lisztes Krisztián, egykori válogatott labdarúgó

Az életben mindig is visszahúzódó voltam, a pályán viszont tele voltam önbizalommal. Mégis rettegtem a vereségtől, utána letargiába tudtam esni. Idővel azonban meg lehet tanulni legyőzni a csalódottságot. Ha tele van a stadion, mindig jobban játszom, de vannak olyan csapattársaim, akiket pont a tömeg blokkol le. Pályafutásom során a másik nagy „mumus” a 11-es rúgás volt. Mindenki azt hiszi, hogy minden focista 11-est akar rúgni, de ez nem igaz. Óriási a teher, nagy a hibázás esélye és egy rúgás akár az egész meccset is el tudja dönteni. Hasonló szorongást váltottak ki nálam a sérülések is, amikor nem játszhattam - mesélte Lisztes Krisztián.

(Szerző: Kósa-Boda Veronika, újságíró)