összetört szív
#Lélek

Elhagytak? Van gyógyír az összetört szívre!

2017.06.10.
3 perces olvasási idő

Most neked írok, aki úgy érzed, vége mindennek. Továbbállt a párod, és te itt maradtál magadban. Egyedül vagy, és olyan magányosnak érzed magad, mint még soha. Az az érzésed, hogy nincs nálad szerencsétlenebb ember a világon. Azonban te is tudod, hogy ezen valahogy túl kell tenni magadat. Segítek!

Ha elhagy a párod, fordul veled egyet a világ. Rossz esetben egészen a földig húzhat a magány okozta letargia, jó esetben viszont egyszerűbb a képlet. Olyan, mint a könnyű testi (és lelki) sértés, ami - mint köztudott - nyolc napon belül gyógyul.

Nem vagy egyedül

A világon minden másodpercben elhagynak valakit. Tudom, hogy ez nem vigasz neked, mit érdekel a többi százezer, neked csak a saját szíved sajog, de azért nem árt tudatosítani: van sorstársad bőséggel.

Fontos, hogy tudatosítsd magadban: az egyedüllét nem betegség, nem valami ördögtől való rossz dolog. Vannak emberek, akik egyszerűen nem tudnak egyedül élni. Mindenképpen szükség van számukra egy asszisztensre, kísérőre, társra az élethez, akihez még akkor is ragaszkodnak, ha a velük való kapcsolat maga a pokol.

elhagytak?

Mi is a kötődésed igazi oka?

Egyrészt egy születéstől adott lelki alkat, másrészt egy tanult minta. A társadalmi konvenciók elég karakteresen és egyértelműen ösztönöznek arra, már egészen pici korodtól, hogy a párban élés a normális konstelláció, az a követendő norma, és az ettől való eltérés helytelen. Sokszor emiatt érzed magad frusztrálva, ha egyedül vagy.

Lehet, hogy neked személy szerint nem is annyira a társ hiánya okoz gondot, inkább az az örökös érdeklődés, késztetés, nyomás, ami a szülőktől, ismerősöktől, barátoktól jön: hogy mikor találsz már végre valakit?

Párkapcsolat vagy önállóság?

El tudod képzelni, hányan mennek bele egy kapcsolatba, akár még házasságba is, csak azért, hogy környezetük elvárásainak eleget tegyenek? Nem biztatásból mondom, hanem tapasztalatból: az egyedüllétnek számtalan előnye van. Olyan állapotokat élhetsz meg általa, amelyek életünk legdrágább kincsei, és amelyekért egyesek véres harcokat vívnak. Ilyen a szabadság, az önállóság, a béke.

Könnyű belátni, hogy ha nincs partnered, az hiányokkal jár, de nem minden hiány negatív és marcangoló. Egész jól lehet tűrni például a konfliktusok, veszekedések hiányát, vagy a szétszórt zoknik és a púpozott mosogató hiányát is. Az sem okoz szívfájdalmat, ha nincs több szemrehányás a tetteid vagy a külsőd miatt.

Keresd az (átmeneti) egyedüllét előnyeit!

Tételezzük fel azt a paradicsomi állapotot, hogy hajdani kedvesed maga volt a tökély. Nem hagyott szét maga után semmit, minden poharat elmosott ivás után. Bókolt egész nap, és egy árva rossz szó nem sok, de még annyi sem hagyta el a száját soha. Ebben az esetben is tudok olyat mondani, ami miatt mégis csak jobb, ha átmenetileg egyedül maradtál.

  • Nem kell folyamatosan alkalmazkodnod, most magad vagy a szabadidőddel, azt csinálsz, amit akarsz és addig, amíg kedved tartja. Elmehetsz olyan filmre, előadásra, kirándulásra vagy bármilyen egyéb programra, amire eddig a párodra való tekintettel nem mentél el. Ha olvasni szottyan kedved, akkor olvasol, ha zenét hallgatnál, akkor megteszed azt.
  • Egész biztos, hogy az utóbbi időben elhanyagoltad a barátaidat vagy családtagjaidat. Túlzottan egyoldalúan csak a kedvesednek, a kedveseddel éltél. Most az összes ezzel kapcsolatos szemrehányásoknak elejét veheted azzal, hogy ellátogatsz azokhoz az emberekhez, akik fontosak neked, de nem tudtál rájuk szánni kellő időt.
  • „Az egyedüllét csodálatos, mert eljutsz önmagadhoz. Ez vagy te, itt vagy itthon, nem a felszínes társas életben. Az egyedüllétből fejlődik ki a szeretet. Az egyedüllét nem magány, hanem maga a teljesség. Tapasztald meg, ami történik és többet nem leszel magányos.” (Peter Lauster, német pszichológus)
  • Többet tudsz foglalkozni saját magaddal is. Itt az alkalom (és a legkiválóbb ürügy), hogy újíts a frizurádon, vagy belevesd magad abba, amibe a legtöbb nő ilyenkor: kedvedre shoppingolhatsz, lelkiismeret-furdalás és sietség nélkül.
  • Nagyon felszabadító érzés, hogy azt a műsort nézheted meg a moziban, amit te szeretsz, és nem kell állandó kompromisszumokat kötni.
  • Egyáltalán, az összes teljesítménykényszer eltűnik. Nem kell a leg-nek lenned semmiben. Leereszthetsz és elernyedhetsz, egy kicsit lazíthatsz, mint ahogy a sikeres relaxációkban szokás. Nem kell versenyezned a figyelemért, az elismerésért, a szeretetért. Felelevenítheted egy régi hobbidat, vagy kereshetsz egy új elfoglaltságot.
  • Minden, amit ebben a társ nélküli létedben csinálsz, téged épít, téged szolgál, köréd csoportosul. Ha kihasználod összes adományát, rá fogsz jönni, hogy nem vesztese, hanem nyertese vagy egy szituációnak. Nyugodtan mérlegre teheted azokat a dolgokat, amiket nyertél és amiket elvesztettél. Garantáltan arra fog húzni a mérleg nyelve, amiben az előnyök vannak.
  • Utoljára említem azt, ami a legfontosabb: szabad vagy. Ez vonatkozik egyrészt arra, amiről már beszéltem: szabadon jöhetsz-mehetsz, új programokat vagy helyszíneket fedezhetsz fel magadnak, mindent úgy időzíthetsz, ahogy az legideálisabb számodra. Másrészt azonban arra vonatkozik, hogy szabad vagy,mint ember, szabad hozzád közeledni, és így újra rád találhat valaki, ha a sors is úgy akarja.

Lehet, hogy épp a szakításod vezet el az igazihoz, vagy legalábbis ahhoz, aki újabb élményekkel és tapasztalatokkal fog megajándékozni téged. Hát ennyi nem elég, hogy jól érezd magad átmenetileg magányosra szabott bőrödben?

Olvass tovább! Mit ne csinálj szakítás után?

Ha véget ér egy kapcsolat

A kutatások szerint egy romantikus kapcsolat megszakadása ugyanolyan neurobiológiai változásokkal jár, mint egy közeli családtagunk elvesztése, vagyis a test ugyanazokat a sablonokat produkálja, mint gyász esetén. Emelkedik a vérnyomás és a szívfrekvencia, gyengülnek az emésztési funkciók, csökken az étvágy, egyes nőknél még a menstruációs ciklus is leáll. Romlik az ítélőképesség és az általános memória. A tudat leszűkül a gyász tárgyára. A megnövekedett stressz hatására számottevően legyengül még a sebgyógyulás intenzitása is.

Ezeket figyelembe véve ad néhány jó tanácsot Dr. Marianne J. Legato, a közismert amerikai pszichiáter arra az esetre, amikor megszakad egy kapcsolatod:

  1. Aludj sokat!
  2. Ne késztessen bánatod arra, hogy rossz szokásokat vegyél fel!
  3. Kerüld az elszigetelődést!
  4. A tervezett programjaidat halaszd későbbre!
  5. Jelentősebb, hosszú távú döntéseket sem hozz ebben az időszakban!

(KamaszPanasz - Forrás: Fókuszban a nő)