videójáték
#Drog, cigi, alkohol

Videójáték függés

2010.12.17.
1 perces olvasási idő

Egy kutatás eredménye szerint a videójátékot használó fiatalok közel 9 százaléka függő. Ezek a gyerekek nem csak sokat játszanak, hanem a játékhoz való viszonyuk károsan befolyásolja az iskolai teljesítményüket, a családjukkal és barátaikkal való viszonyukat, és komoly betegségekhez, viselkedési zavarokhoz vezethet.

Tízből egy fiatal videójáték függő a felhasználók körében,és túlságosan is magas azoknak a gyerekeknek az aránya, akiknek az élete komoly válságba kerül a videójátékok miatt, ráadásul fogalmuk sincs, mit tehetnének ez ellen, vagy hogyan szokhatnának le.

Ma még nem tartják komoly problémának

Sajnálatos módon azonban a videójátéktól való függést tudományosan még nem tartják viselkedési zavarnak. Egyelőre a videójátékok egészségre gyakorolt hatásainak jelenlegi megítélése leginkább ahhoz hasonlítható, ahogyan az alkoholról gondolkodtak 40 évvel ezelőtt.

A jelenlegi felmérés mintegy 1178, 8-18 éves korú fiatal közreműködésével történt. A gyerekeknek egy kérdőívet kellett kitölteniük a videójátékozási szokásaikkal kapcsolatban. A kérdések között olyanok is szerepeltek, mint például: „ Játszottál-e valaha csak azért, hogy megszabadulj a rossz érzéseidtől?” vagy „Hazudtál-e valaha a családtagjaidnak vagy barátodnak arról, mennyi időt is töltesz videójátékkal?” A kérdőív alapján azokat találták kórosan függőnek, akik a 11 kérdésből legalább 6-ra igennel feleltek.

Kihat a teljesítményre, egészségre

Ezek a gyerekek többször és több időt töltenek a videójáték előtt, rosszabb jegyeket kapnak, mint társaik. Emellett közülük sokkal többen panaszkodtak a videójátékozáshoz köthető egészségügyi problémákról, mint például a csukló- és kézfájdalom. Negyedük szenved valamiféle figyelemzavarban, illetve került fizikai összeütközésbe a társaival.

Szakemberek szerint, ha egy gyermek oly mértékben lesz függő, hogy hanyagolja miatta az iskolai tanulmányait, illetve a barátaival való játszást, az mindig komoly mentális vagy pszichés probléma figyelmeztető jele. A legtöbb esetben ezek a gyerekek szorongóak, depressziósak, önértékelési zavarral küzdenek.

Mindez arra hívja fel a figyelmet, hogy a videójátékozási szokásokról beszélni kell, illetve időkorlátokat kell szabni. Ugyanakkor a kutatók arra is rámutatnak, hogy a probléma a felnőttek körében is egyre gyakoribb.

(WEBBeteg)