Bipoláris zavar?

2022.08.02.
Üdv!
Mióta megszülettem egy zárkózott személyiség vagyok. Szinte minden emberrel másképp viselkedtem (viselkedek). Egy idő után azonban mintha kialakult volna még egy szeméyiségem. Egyébként biztos, hogy nem személyiség zavarom van, ugyanis ez teljesen más. Van egy zárkózott személyiségem, illetve egy nyílt. A zárkózott oldalam a nyílvánosság előtt jön elő, de ha éppen olyan a helyzet, akkor a nyílt is. A nyíltabb személyiségem pedig család, rokonok és barátok előtt mutatkozik. De ez régen nem ilyen volt. Régen tudtam szabályozni, hogy ki előtt milyen viselkedést produkálok, de most már nem. Emellett sokszor előfordul, hogy az egyik pillanatban jó kedvem van, a másikban pedig teljesen a semmitől elkezdem rosszul érezni magam és ez órákig, napokig sőt akár hetekig is elszokott tartani. Volt olyan is, hogy nem volt kedvem semmihez. Se játszani, se zenét hallgatni, se semmi. A másik nap pedig tele voltam energiával. Kicsit utána olvastam és nem szeretném magam diagnosztizálni, de azok alapján, hogy milyen a viselkedésem, talán bipoláris zavarom lehet. Nehezen hagyom el a konfort zónám és egyfolytába máshogy viselkedem, főleg éjjel. A múltban történt egy csomó dolog, ami eléggé megviselt. Ezért gondoltam depresszióra, de biztos, hogy nem, mert az étvágyammal nincsen gond és alvás problémáim sincsenek. Illetve nagyon öngyilkos gondolataim sem voltak. Szóval ha esetleg Ön tudna segíteni azt nagyon megköszönném és elnézést ha összeszedetlen voltam!

Szakértőnk válasza a Bipoláris zavar? kérdésre

Kedves Levélíró! Mind a hangulatingadozás, mind a változó viselkedés része lehet a serdülőkori változásoknak. (Nyitottabbnak tűnsz ismerős környezetben,ez normális, kisebb korodban még valószínűleg kevesebb volt a feszültség benned.) De nyilván egy bizonyos határon túl érdemes lehet felkeresni egy klinikai pszichológust vagy pszichiátert és pár diagnosztikus teszt felvételével el lehet dönteni, hogy a problémáid átlépik-e a kórkép határát.

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor