Mi van velem?.

2022.02.17.
Tisztelt szakértő!
Elnézést, valószínűleg egy " kisregényt " fogok írni. De, őszintén le szeretnék írni mindent.
A problémám az lenne hogy nem érzem jól magam, már 1 hete az idő túlnyomó részében szomorú vagyok. Eddig se voltam túl jól, de nem ennyire. Szívesen elmesélném valakinek, de úgy érzem hogy senki se tudna meghallgatni, vagy csak nem érdekel senkit. Azt gondolom hogy nincsen semmiben se hiányom, van 2 barátom is, osztálytársaimmal is tudunk néha hülyülni. Az iskolában naponta bántalmaznak szóban ( kb. most van több, mint 1 éve, 6. osztály második félévben voltam ezzel pszihológusnál, most hetedikes vagyok), mostanában szerintem nagyon túlreagálom. Csak ordítottak rám mindenfélét, de már a sírás kerülgetett. A múlt héten sírtam is egy másik osztály miatt. Régebb óta sokszor elkések, mert nem akarok suliba menni, ezért addig húzom ameddig lehet. Ha valaki beszól nekem, szinte mindig visszaszólók neki, valamennyire megtudom védeni magam, viszont mostanában, úgy érzem hogy csak fáj, és nagyon rosszul esik amit csinálnak.Félévi jegyeim is jók voltak, fizikából négyes voltam, ebben a hónapban lett egy egyesem, kettesem, három egymás után, pedig eddig jól ment. Sokszor hibásnak érzem magam, egy apróbb dolog miatt is. Néha meg az unokahúgom halála miatt is ( 2020 szeptemberében halt meg 1 évesen), pedig tudom hogy nem tehetek róla, ott se voltam, viszont égetnivaló nagynéni voltam, nem értek a kisbabákhoz.
2022 év elején kezdtek szuicid fantáziáim lenni, igazából ehhez már tervem is van hogyan valósítanám meg. Néha arra gondolok emiatt hogy már úgyis mindegy, mert úgyis meghalok ( ilyenkor azért lehordom saját magam, hogy hogyan gondolhatok ilyenekre ). A jövőt legtöbbször egy háborús övezet hátországaként képzelem el, valamikor meg úgy hogy tök jó éltem lesz.Tegnap kiakadtam valamin úgyhogy van pár karcolás is a kezemen, ma is csináltam ilyet, igazából nem vagyok rá büszke.
Ön szerint mi lehet velem, mit csináljak?
Ha esetleg pszihológusra lenne szükség, hogyan
tudnék beszélni az anyukámmal erről?
Köszönöm a válaszát. 13/L

Szakértőnk válasza a Mi van velem?. kérdésre

Kedves Levélíró! Mindenképpen segítségre van szükséged!Édesanyádnak is fontos tudnia, hogy a rossz kedved, nem csak hangulatingadozás, hanem ennél komolyabb a helyzeted.Az öngyilkossági gondolatokat sosem vesszük félvállról!Iskolapszichológus vagy a pedagógiai szakszolgálat pszichológusa, az iskolai szociális segítő vagy a gyerekorvosod is tud segíteni, hogy hová tudsz fordulni, de a legjobb az volna, ha őszintén el tudnád mondani anyukádnak, hogy milyen érzések foglalkoztatnak és ő tudna támogatni abban, hogy megfelelő segítséget kapj ennek az időszaknak a megoldásához. Ha ennyire kilátástalannak látod az iskolai helyzetedet, akkor az iskolaváltás is szóba kerülhet. Mindenképp kérj segítséget és együtt megoldjátok!

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor