jegy
#Szülőknek

10 tipp a félévi bizonyítvány jegyeinek kijavítására

2015.01.17.
3 perces olvasási idő

Mindenkivel megtörténhet. Talán tisztában volt vele, hogy gyermekének gondjai vannak bizonyos tárgyakkal, és éppen ezért korrepetálásra is jár. De az is lehet, hogy sokkolja, amikor belenéz a félévi bizonyítványba, és kiderül, hogy nincs minden rendben. Pedig gyermeke eddig ezt állította, mikor Ön rákérdezett, mi újság van az iskolában.

A félévi bukás vagy egy-két jegyromlás bár csalódást keltő lehet, még nem a világ vége, és könnyen segíthetünk a gyermekünknek, hogy az év végi bizonyítvány jobban sikerüljön. Íme, néhány tipp, mellyel segíthet gyermekének kijavítani a félévi bizonyítványt.

1. Találjon valamit, amit megdicsérhet!

Probléma a tanulássalValószínűleg gyermeke számít arra, hogy Ön csalódott lesz, vagy leszidja. Bár minden bizonnyal dühös vagy csalódott, találjon valamit, amivel megdicsérheti. Lehet, hogy gyermeke javított a rajz vagy az ének jegyen, esetleg történelemből dicséretet is kapott. Jegyezze ezt meg neki, így motiválhatja, hiszen valószínűleg az önbizalma jelen pillanatban amúgy sincs a csúcson.

2. Dolgozzanak közösen a problémás tárgyakon!

Mondja el gyermekének, hogy segít, együtt tanul vele. Próbáljanak meg kitalálni egy stratégiát, amivel hatékonyabbá tehetik a tanulást. Racionális, elérhető célokat tűzzenek ki a második félévre! A külön tanár jó megoldás lehet, bár nem minden gyermek szereti. Kezdetnek az is jó, ha beszél a tanárokkal az iskolában, és érdeklődik a lehetséges alternatívákról.

3. Beszéljen a kamasz tanáraival!

A probléma nem oldódik meg, ha homokba dugjuk a fejünket, de azzal sem, ha a tanárokat hibáztatjuk. Kérjen időpontot, és menjen el egy-egy fogadóórára a gyermeke tanáraihoz. Beszéljen velük, és kérdezze meg, hogy mi állhat a rossz jegyek hátterében. Lehet, hogy gyermeke nem készít házi feladatot, vagy túlizgulja a dolgozatot, esetleg bizonyos témaköröket nem ért, vagy gondja van a memorizálással.

Egy tanár másképp látja a diákot, mint Ön a gyermekét. A különböző perspektívák segítenek, hogy a leghatékonyabb megoldást találják meg a gyermek teljesítményének javítására.

4. Legyen rendszeres tanuló-idő!

Sokszor az is hasznos lehet, ha minden nap fél órát a gyermekével tanul, kikérdezi és segít. Beszéljenek meg egy időpontot. Így minden este le tud ülni a gyermekével: kérdezze ki, ismételjenek, beszéljék át a problémát okozó témát! Ezek a tanuló-idők azonban könnyen fordulhatnak veszekedésbe, ügyeljen arra, hogy ne szidja a gyermekét. Motiválja gyermekét, hiszen minden kezdet nehéz. Ha úgy érzi, Ön nem tud segíteni, kérjen segítséget mástól!

5. Találják ki, mi a kamasz számára legmegfelelőbb tanulási stílus!

Minden gyermek máshogy tanul. Van, aki vizuális, és van, aki hallás alapján jegyzi meg a dolgokat. Fedezzék fel, hogy a gyermeke miként tud a leghatékonyabban tanulni. Így már sokkal könnyebb lesz a megfelelő stratégiát kitalálni. Tájékoztassa gyermeke tanárait is, így ők is könnyebben és hatékonyabban tudnak majd foglalkozni vele.

6. Tanulási nehézségek

Ha úgy érzi, hogy gyermeke valamilyen tanulási nehézséggel (például diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia vagy hiperaktív figyelemzavar) küzd, ne habozzon, vizsgáltassa meg. A tanulási nehézség semmit nem von le gyermeke intelligenciájából, és megfelelő módszerekkel kezelve a gyermeke ugyanolyan teljesítményt hozhat, mint azok a társai, aki nem küzdenek efféle nehézségekkel.

Hogyan segítsünk a gyerekünknek tanulni?
A záróvizsgákra, az érettségire történő felkészülés igen nagymértékű szorongást, izgalmat, idegeskedést tud okozni a középiskolásoknak. Habár a gyerek saját felelőssége, hogy megfelelően felkészüljön, tanuljon a vizsgáira, azért a szülő is sokat segíthet gyermekének, hogy eredményes legyen a vizsga. Tovább a cikkhez

7. Motiváció

Mindig keressen és találjon alkalmat a gyermeke motiválására. A büntetés és a szidás soha nem vezet eredményre. A számítógéptől való eltiltás sem vezet jóra, inkább találjon olyan programot vagy játékot, amely szórakoztató módon segíthet a gyermekének a tanulásban. Találja ki, hogy mivel jutalmazza, ha sikerül javítania, ahelyett, hogy a gyengébb eredmények miatt büntetné.

8. A testmozgás is fontos

Ha egész nap a könyv felett görnyed a gyermeke az iskolában, és otthon is csak a tanulásra van 'kényszerítve', az nem biztos, hogy a legjobbat hozza ki belőle. Figyeljen arra, hogy gyermeke testmozgással is töltsön időt. Írassa be valamilyen edzésre, vagy menjenek el együtt sétálni. A mozgás felpörgeti a szellemi teljesítményt, így a gyermeke nem csak egészségesebb lesz, de a teljesítménye is javulni fog.

9. Nézzék át a kamasz időbeosztását!

Tanulmányozza át a gyermeke időbeosztását. Lehetséges, hogy a rengeteg klub, sportolás, verseny, zongoraóra, és egyéb elfoglaltság a gyermek tanulási teljesítményének rovására megy? A szabadidő nagy kincs, és mindenkinek szüksége van időnként egy kis kikapcsolódásra.

10. Mindig dicsérje meg gyermekét!

Amikor csak lehet, mindig dicsérje meg a kamaszt, és értékelje az igyekezetét. Sokszor egy jó szó többet ér, mint a noszogatás és a könyv felett ülés. Jutalmazza meg gyermekét az igyekezete miatt, (például, ha javít a matekjegyén vagy esetleg egy jó jegyet hoz haza, de ugyanez igaz az iskolán kívüli tevékenységekre is) vigye el a kedvenc helyére, vagy főzzön neki valami különlegeset!

(KamaszPanasz - Gy. R., forrás Healthcentral)