dohányzás
#Szülőknek

Beszéljen gyermekével a dohányzás káros hatásairól!

2014.10.28.
2 perces olvasási idő

Egyes statisztikák szerint a dohányzó felnőttek 90 százaléka tiniként kezdte a dohányzást. Egyre csak nő azoknak a száma, akik már gyermek- vagy kamaszkorban elszívják életük első szál cigarettáját, negyedüknél pedig meg is marad a dohányzás rendszeres szokásnak.

A fiatalok számos ok miatt gyújthatnak rá. Egyesek úgy vélik, így menőbbek lesznek, esetleg jobban be tudnak illeszkedni egy társaságba, mások fogyásra használják, vagy csak unaloműzésre. néhányan pedig a függetlenedés egyik formájának tekintik.

Ön, mint szülő felelős gyermeke egészségéért. Minél hamarabb kezdi el a felvilágosító beszélgetéseket, annál hatásosabb lesz. Sok fiatal már 11 éves korában elkezdi a dohánnyal való ismerkedést, és néhányuk 14 éves korára már függővé válik. Próbáljon meg beszélni gyermekével a dohányzás káros hatásairól, még az iskolás kor elérése előtt, hogy érdemben hathasson rá. Találjon a beszélgetéshez megfelelő alkalmat, mutasson neki negatív és pozitív példákat egyaránt.

A szülő felelőssége, hogy megértesse gyermekével a cigizés okozta kockázatokat és veszélyeket. A dohányzás leggyakoribb, hosszú távon kialakuló káros következményei: rák, szívproblémák, tüdőkárosodás. A rövid távú hatások között a rendszeres köhögés és az irritált torok, a szívritmus-problémák és a magas vérnyomás, valamint a tüdőproblémák szerepelnek.

A legjobb módszerek a dohányzás megelőzésére

  • Bátorítsa gyermekét olyan elfoglaltságok választására, melyek összeférhetetlenek a dohányzással, például sportoljon.
  • Beszéljen a cigaretta okozta veszélyekről, ha tud, akkor hozzon példát az életből, olyan közeli személy bemutatásával, akinek az egészségét a dohányzás tette tönkre.
  • Kérdezze meg gyermekét, hogy neki mi tetszik vagy nem tetszik a dohányzással kapcsolatban.
  • Beszéljék meg azt, hogy hogyan tud majd a kamasz ellenállni a társai nyomásának.
  • Nem árt, ha tudja, hogy ki dohányzik a gyermeke közelében: tartsa szemmel azokat a barátokat, akik cigiznek. Bátorítsa gyermekét arra, hogy ne barátkozzon azokkal, akik nem tartják tiszteletben az ő választását, vagy nem fogadják el az ő érveit a dohányzásmentes élettel kapcsolatban.
  • Mutasson jó példát, legyen az Ön háza is dohányzásmentes övezet!
  • Ha Ön dohányzik, akkor szokjon le, ezzel is jó példát mutatva gyermekének! Mondja el a tininek, hogy Ön is rossz szokásnak tartja, és már megbánta, hogy elkezdte.
  • Soha ne dohányozzon gyermeke előtt, ne kínáljon neki cigarettát, és ne hagyja azt olyan helyen, ahol elérheti.

Figyelmeztető jelek, melyek arra utalhatnak, hogy gyermeke dohányzik

  • füstszagúak a ruhái, egyéb dolgai
  • gyakori köhögés
  • torokproblémák
  • rekedtség
  • rossz lehelet
  • csökkent sportteljesítmény, erőnlét
  • nagyobb fogékonyság a betegségekre, különösen a légúti fertőzésekre
  • elszíneződött fogak, körmök
  • légzési nehézségek

Ha ezen jelek közül bármelyiket tapasztalja, és feltételezi, hogy gyermeke dohányozhat, először kérdezzen rá. A dohányszag még nem jelenti biztosan azt, hogy gyermeke rágyújtott. Lehet, hogy dohányzó barátai vannak. Az is lehet, hogy tényleg kipróbálta a cigizést, azonban ne feledje, a gyerekek sok mindent kipróbálnak, de nem feltétlenül szoknak rá az adott dologra. Beszélje meg vele a dolgot, és segítsen neki, hogy ne térjen rá a rossz útra.

(M. T. - webmd.com)