Ha a szüleid nemrég váltak el, vagy éppen válófélben vannak, akkor valószínűleg rengeteg mindenen kell most keresztülmenned, és sok változással kell szembenézned a családi életed terén. A leggyakoribb kérdések megválaszolásával segítünk, hogy átvészeld a nehéz időszakot!

Örömteli pillanat, ha kedvesed végre bemutat a családjának. Az izgalom természetes velejárója az ilyen találkozóknak, de nem kell, hogy az egész délutánra rányomja a bélyegét.

A düh egy nehéz érzelem, mivel sokszor kontrollálhatatlan, nem kívánt és irritáló. Gyakran pedig elpazarolt energia, mivel semmit nem tesz és továbbít a jobb kedv érdekében.

A szülő halálánál rosszabb nem is igazán történhet veled. Nem sok különbséget jelent, hogy a szülő hirtelen, vagy hosszú szenvedések után távozott el, hiszen mindkettő rengeteg bánattal, szomorúsággal, megrendüléssel jár.

A szülők olykor úgy érzik, mindenhatók és mindent jobban tudnak nálunk, ami rendkívül bosszantó érzés tud lenni. Különösen akkor igaz ez, ha még mindig szeretnének minket a „pici gyerek szerepben” tartani, és nem veszik észre, hogy már nekünk is vannak önálló gondolataink és képesek vagyunk magunk döntéseket hozni. Az alábbiakban néhány olyan tanácsot olvashatsz, ami könnyebbé teheti a szüleiddel való együttélést és kommunikációt.

A többség számára jó érzés egy fárasztó nap végén hazaérkezni. Végre a sarokba hajíthatod a cókmókod, ledobhatod a cipődet, s a hűtőben keresgélhetsz kedvedre való vacsora után. Egy kényelmes fotelben hátradőlve tévézhetsz, pihenhetsz. Az otthonod melege körülölel; másnap reggelig nyugi van. Otthon, édes otthon…

Minden a gyermekkorunkban alapozódik meg, emiatt ez a legfontosabb szakasz az életünkben. Ekkor alakul ki a jellemünk, a személyiségünk, az önmagunkhoz, másokhoz, az élethez való viszonyunk. Emiatt korántsem mindegy, hogy milyen gyakran kell sértéseket, kritizálást, bántást, szeretetlenséget elszenvednünk, mert ezek - akár a családban, akár az iskolában szerzett tapasztalatok - mély nyomot hagynak a lelkünkben, önértékelésünkben.

Úgy tartják, hogy a karácsony az év egyik legboldogabb időszaka. A nagy boldogságba azonban bele-bele vegyül némi keserűség is, ami a szervezéssel, ajándékozással együtt jár. Ez természetes, viszont az már csak rajtunk áll, hogy hogyan oldjuk meg a helyzeteket.

Lehet, hogy unalmasnak tűnik olykor 1-2 ünnepünk vagy családi hagyományunk, de mégis van értelme. Vajon mi? Miért ragaszkodunk a hagyományokhoz?

Az ünnepek kisgyermekként nagyon egyszerűnek tűnnek: rengeteg finom étel, sok-sok tradíció, várakozás, és meglepetés - erről szólt az egész. Ám ahogy telnek az évek, a karácsonyra és az ünnepekre való készülődés is sokkal inkább stresszesebb lesz, mint meghitt. Rengeteg házi feladat, ajándékötletek (amikről nem tudjuk, hogy jók-e vagy sem), családi veszekedések és összekapások. Ezek az incidensek elvehetik a karácsony igazi szellemét.

Bár sokan csak egy sóhajjal nyugtázzák, a legtöbben pedig örülnek neki, ismét elérkezett a karácsony-szezon. Rohanó világunkban sajnos sokan már csak egy újabb stressz-forrásként tekintenek az ünnepekre, amik boltokban töltött tolongással és sorban állással, és kínos családi programokkal jár - és elfelejtik, hogy valójában ez a szeretet ünnepe, amit megfelelő lelkiállapotban szívmelengető és meghitt hetekként élhetünk át.

A Mikulás mindenki jótevője és a gyerekek kedvence, hiszen a csöppségek már az első sötét és hideg este után elkezdik visszaszámolni a napokat addig, amíg ki nem rakhatják csizmáikat az ablakba. A Mikulás történetéről sokféle legenda és mendemonda kering, de szinte mindegyikben felbukkan a gyerekek és a szegények megsegítése.

Két hónappal ezelőtt vesztettem el a szüleim bizalmát, és mindent megtettem, hogy visszanyerhessem, de semmi sem segít. Nem tudom, mit tegyek. Kértem, hogy hadd aludhassak az egyik barátomnál, úgy, hogy az anyukája is otthon lett volna, és abszolút elutasítóak voltak. Már nagyon unom, hogy állandóan otthon vagyok!

Mostanság a halál tabu téma. Ha lehet, kerüljük, hogy beszélni kelljen róla. Amennyiben mégis kimondani kényszerülünk, talán kicsit beleborzongunk, félünk, ha túl sokat emlegetjük, talán bevonzzuk a „kaszást”.

Nehéz bármit mondani, amikor a barátod egy szerettét gyászolja. Nem tudhatod, hogy ilyenkor mit kell tenni vagy mondani. Attól tartasz, hogy valami rosszat mondasz, és a barátod ettől elhagyatottnak, magányosnak érzi magát éppen akkor, amikor a legnagyobb szüksége lenne valakire?