szerelem
#Lélek

Szerelem első látásra. Létezik?

2017.04.15.
2 perces olvasási idő

Valószínűleg már rengeteg slágert hallottál, és mozifilmet, sorozatot láttál, ahol az emberek hipp-hopp egymásba habarodnak. Így szépen lassan te is elhiszed, hogy a szerelem első látásra igenis létezik, és bárkivel, bárhol megtörténhet.

De valójában létezik ilyen hús-vér emberek között is? Nos, ma ennek próbálunk utána járni.

Mint megannyi dolog a szerelem körül, úgy ez sem válaszolható meg egyértelműen és megcáfolhatatlanul. De most igyekszem a lehető legkörültekintőbben körüljárni ezt a témakört, hogy valamelyest kielégítő választ tudjak adni.

Csak az agyad játszik veled?

Pillantottál már meg valakit úgy, hogy hirtelen úgy érezted, minden procikáját akarod és szereted, még akkor is, ha soha az életben nem beszéltél vele? Nos, lehetséges, hogy azt hiszed, ez a szerelem első látásra, pedig nem. Ezt a pszichológusok úgy hívják: vonzódás-effektus. Mikor ugyanis meglátsz valakit, aki jól néz ki, az agyad elkezd kombinálni, és egyből azt a konklúziót szűri le, hogy az illető személyisége is vonzó lehet a számodra.

De persze mindannyian tudjuk, hogy a külső és a belső csak nagyon kevés esetben van teljes összhangban egymással. Előfordulhat, hogy a legvonzóbb lányok vagy fiúk kiállhatatlan természettel bírnak, de az is, hogy a legkedvesebb belsőt egy számodra teljesen érdektelen külső rejti. Tehát megállapíthatjuk, hogy ez a fajta vonzódás-effektus mindösszesen csak illúzió, és nem mondható ki ebben az esetben a szerelem első látásra, hiszen lehetséges, hogy amint megismered, a mérhetetlen vonzódásod egyszerűen köddé válik.Szerelem első látásra. Létezik?

A szerelem több mint egy pillantás

A szerelemről, mint olyanról mindenkinek más és más fogalma van, de általánosságban elmondható, hogy a szerelem a türelmen, a kölcsönös bizalmon és az elfogadáson alapul. Ezeket az értékeket pedig képtelenek vagyunk egyetlen pillantás alatt felismerni.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a kezdeti fellángolásod később nem csaphat át szerelembe. Amikor ugyanis meglátsz valakit, és vonzónak találod, egyből azon gondolkodsz, hogy hogyan tudnál közelebb kerülni hozzá, és még inkább megismerni őt magát. Ahogy a kapcsolatotok pedig egyre inkább elmélyül, és megismeritek egymást, az érzések hamar fellobbanthatják a szerelem lángjait. És, hogy ez valódi szerelem-e? Nos, az idő majd eldönti!

Amikor „csak tudják”

Valószínűleg találkoztál már olyan párral, akik éppen azt ecsetelték neked, hogy amikor meglátták egymást, egyszerűen csak tudták. De igazából mit is tudtak? Talán azt, hogy szorosabbra kell fűzniük kapcsolatukat és azt, hogy minderre hogyan fog reagálni a másik fél.

Sokan ezt nevezik a szerelem első látásnak. Tegyük fel, hogy van ilyen. De hány olyan párt ismerünk, akik pár héten belül már szét is mennek, pedig az elején ugyanezt érezték? Lássuk be, itt sem az első pillantás dönt, hanem sokkal inkább a később kialakuló szálak szorossága, tehát a kölcsönös elfogadás és a kölcsönös szeretet. Ez teszi a kapcsolatot igazán kapcsolattá és igazán hosszútávúvá.

A szerelembe vetett túlzott hit veszélyei

Most a cím láttán biztos azon gondolkodsz, hogy mi is lehet olyan nagyon rossz a "szerelem első látásra" jelenségében. Nos, hidd el, nem azért írtam ezt, mert nem szeretem a romantikus filmeket, vagy nem tartom romantikusnak vagy édesnek az ilyenfajta kezdetet, hanem azért, mert sokan azt hiszik, hogy csak ilyen intenzív és erős érzelmekből lehet szerelem. Ez pedig nem így van. Gyakran az általad leginkább utált vagy érdektelennek talált személybe szeretsz bele egy teljesen romantikamentes helyen. És a tapasztalat pedig az, hogy ezekből a kapcsolatokból sokkal több marad meg, mint a pillantás alatt kialakult társaikból.

Továbbá fontos, hogy a vonzódás-effektus veszélyes is lehet. Ha nem veszed észre, hogy milyen tulajdonságokkal bír az illető, a romantikus légyott, könnyen tragédiába torkollhat. A kiválasztottad ugyanis agresszívan viselkedhet és kikényszeríthet belőled olyan dolgokat, melyeket később megbánsz.

Tehát mi is a válasz?

Igazából az, hogy valójában létezik-e, vagy hiszel-e benne, csak rajtad áll! De nem csak folyton a nagy Ő-t várd, és ne légy elkeseredve, ha éppen nem találod. Továbbá pedig, ha belebotlasz valakibe, aki megdobbantja a szíved, mindig tartsd észben, hogy meg kell ismerned alaposan ahhoz, hogy megtudd, van-e olyan tulajdonsága, mely a számodra nem vonzó, sőt idegesítő. Ha ez megtörtént, akkor igazán szerelmes lehetsz és ha a lelkiismeretednek jobb, hát akkor higgy abban, hogy te is első látásra találtad meg az igazit! :)

(Cs. B., teenadvice.about.com)