testmozgás
#Mozgás

Testmozgás: barátokkal jobban esik

2019.08.30.
1 perces olvasási idő

Testmozgással számos betegség kialakulásának vehetjük elejét, ám a megelőzés gondolatánál, vagy akár az anyagi ellentételezésnél fontosabb szempont is létezik: a társaság – derült ki abból a német tanulmányból, amely 2500 német állampolgár egészségi állapotát, mindennapi szokásait volt hivatott felderíteni.

A legkülönbözőbb kampányok és szakértők hangoztatják a rendszeres testmozgás jelentőségét az egészség megőrzése céljából. Egy felmérés szerint azonban mégsem ez a leghatékonyabb megoldás; a barátok és ismerősök társasága messze a legjobb motivációs eszköz arra, hogy a sportolást ne hagyjuk abba.

A válaszadók döntő többsége (68 százalék) számolt be arról, hogy barátai könnyedén rá tudják venni a sportolásra. Főleg a fiatalabb generáció tagjai beszéltek arról, hogy a testmozgáshoz a jó társaság miatt fogott hozzá.

A 30 évnél fiatalabbak között 82 százalék azok aránya, akik barátaik jelenlétéből merítik a szükséges motivációt. Ez az arány a 65 év felettiek esetében is még ötven százalék.

A kutatás során arra is fény derült, hogy a jó társasággal egyetlen tényező veszi fel a versenyt: az időjárás. A megkérdezettek két harmada vallotta be, hogy esetében a jó időjárás váltja ki a testmozgás iránti igényt. Ennek hallatán nem is lehet csodálkozni azon, hogy a legtekintélyesebb zsírpárnákat az őszi és téli időszakban lehet növeszteni.

A felmérés arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a fiatalabbak az idősebbekkel ellentétben sokkal fogékonyabbak a külső ingerekre, amelyek testmozgásra mozgósítják őket. Azoknak aránya, akiket igazán semmi sem indítja sportolásra ebből következőleg az idősebbek körében a legmagasabb: 13 százalékot tesz ki.

(Forrás: Fókuszban a Nő)