környezetvédelem
#Zöldövezet

Nem nehéz vigyázni a Földre!

2016.05.19.
2 perces olvasási idő

Nem nehéz… ez a Médiaunió idei, környezetvédelmi témájú kampányának fősora. A zöld civil szervezetekkel együttműködésben kialakított kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a tudatos fogyasztásra. Azaz a szakértők javaslatai alapján elsősorban arra, hogy ha nem vásárolunk feleslegesen sokat és okosan hasznosítjuk újra a hulladékot, azzal máris sokat tettünk azért, hogy a környezetünket óvjuk.

Bár sokat hallunk a környezetvédelemről, az, hogy mit is tegyünk, a hétköznapokban nem kap elég figyelmet a médiában és talán sokak számára távolinak, nehéznek, megfoghatatlannak tűnik. A Médiaunió nyolcadik kampányában Novák Péter kezdeményezésére a környezetvédelem kap szerepet, a cél, hogy a lakossághoz közelebb hozzák a témát, kézzelfoghatóvá tegyék a zöld életmódot.

Tudatos döntésekkel a Földért

„A környezet védelme egyáltalán nem ördöngősség, nem bonyolult feladat, amely meghaladná bárki erejét. Olyan pofonegyszerű döntéseket kell csak meghozni, hogy „nem veszem meg a nyolcadik pöttyös ruhát, nem pazarlom az áramot, viszek táskát a bevásárláshoz és szelektíven gyűjtöm a hulladékot”. Például a PET-palackok lebomlási ideje a természetben többezer év. Magyarországon évente nagyjából 1,5 milliárd PET-palack kerül forgalomba. Ha ezeknek egy része a természetbe kerül, az még akkor is ott lesz, amikor az ükunokáink ükunokái fognak élni. Tehát éppen most tesszük tönkre a jövő embereinek életét. Ez pedig a részünkről szimplán pofátlanság.”– mondta el Novák Péter, az idei kampány nagykövete.

környezet

„Az embereknek meg kell érteni, hogy az esztelen fogyasztás és szemetelés ahhoz vezet, hogy eltűnik az emberi faj. – mondta el Geszti Péter, a Médiaunió kuratóriumi tagja. – A Föld létezik néhány milliárd éve és még fog is. De az emberek nem lesznek rajta, ha tönkreteszik a környezetüket és nem lesz tiszta víz és levegő. Nekem ezért nem nagy áldozat 50 plusz lépést tenni a szelektív kukáig vagy gondolkodni, ha vásárolni megyek.”

A Nem nehéz…kampány célja, hogy megértesse az emberekkel egyéni felelősségüket, és hogy döntéseikben szemponttá váljon a környezetvédelem. Segítséget, tippeket kíván adni ahhoz, hogy óvni tudjuk a Földet, hogy tudatosabban vásároljunk és kevesebbet szemeteljünk.

A Sziget is zöld lesz idén

Miután a Sziget Kft. is tagja a Médiauniónak, ezért a tervek szerint a fesztiválokon is hangsúlyosan megjelennek a zöld üzenetek. „Ha szemléletváltozást akarunk elérni, akkor a legfontosabb célcsoport a fiatalok és a fiatal felnőttek, így evidens, hogy a rendezvényeken is beszélünk a tudatos fogyasztásról. A témával összefüggésben a Sziget idei jelszava „Sziget is recycling”; azaz mi is az újrahasznosításra és az erre való nevelésre helyezzük a hangsúlyt. A rendezvény és a Médiunió kampánya reményeink szerint erősíti egymást, így sokakhoz elér az üzenet, hogy egyáltalán nem nehéz figyelni a környezetre.” - mondta el Gerendai Károly, a Sziget Kft. vezetője.

Bővebb információ a kampányról: nemnehez.hu