/ TEST / Az igazság a vizeletről
  2017-07-17

Az igazság a vizeletről

A vizelet nem az a dolog, amiről az emberek beszélgetnek. Sőt, általában éppen csak egy pillantást vetnek rá, mikor lehúzzák a vécén. Pedig a vizelet változása (színe, szaga és összetétele) a testben végbemenő fontos változásokra utal. Megmutathatja, hogy mit ettél, mennyit ittál, milyen betegséged lehet.

- hirdetések -

Történelmi forrásokból kiderül, hogy régen csak a vizeleten keresztül nyerhettek betekintést abba, hogy mi megy végbe az emberi testben. Rengeteg olyan anyag kering a testedben, beleértve a baktériumokat, gombákat, proteint és cukrot, melyek mind a vizeleteddel távoznak.

A vese és a vizelet fontos szerepet tölt be a test kiválasztási folyamataiban. A feladata, hogy kiválassza a fölösleges vizet és a vízben oldódó mérgező anyagokat a vérből. A vizelet felelős elsősorban azért, hogy megszabaduljunk a mérgektől, és azoktól az anyagoktól, melyek ha felhalmozódnának, kárt tennének az egészségünkben.

Ha észreveszed, hogy megváltozott a vizeleted színe, vagy a toalettből furcsa szag árad, akkor ennek az oka lehet ártalmatlan dolog is, például, hogy mit ettél vacsorára. De annak is lehet a jele, hogy sokkal súlyosabb dologról van szó, mint például fertőzésről vagy cukorbetegségről.vizelet

Mielőtt leöblítenéd a WC-t, íme néhány vizeletbeli változás, aminek nem árt utána nézni, és amik árulkodhatnak az egészségedről is.

Színváltozás

A vizelet a sárga színét az urokróm nevű pigmentnek köszönheti. Ez a szín a halvány sárgától a mély borostyánig  változik, a vizelet koncentrációjától függően. A sötétebb árnyalat azt jelzi, hogy nem ittál elég folyadékot. A testednek szüksége van egy bizonyos mennyiségű folyadékra a megfelelő működés érdekében, ezért a test tartalékolni kezdi a vizet, emiatt a vizelet sokkal sötétebb és koncentráltabb lesz.

Ennek az ellentettje is igaz. Ha a vizeleted túl halvány, az azt jelenti, hogy túl sokat ittál, vagy vízhajtót vettél be (egy gyógyszer, ami a testből kihajtja a folyadékot).

A különféle receptre felírható orvosságok néhány esetben zöldre vagy kékre, míg a répa narancssárgára, a cékla rózsaszínre, a vitaminok sárgás színárnyalatra változtathatják a vizeletet. Ha pirosat látsz, az valószínűleg annak a jele, hogy vér került a vizeletbe, de mielőtt pánikolnál, tudd, hogy egy kis vér is drámai színváltozást idézhet elő. Akár egy csepp vér is pirosra változtathatja a WC kagylót. Ha csak egy csepp vér is kerül a vizeletedbe, akkor menj el az orvoshoz egy kivizsgálásra, mivel ez fertőzésnek, de akár a daganatnak is lehet a jele! Ha azt látod, hogy a véres vizelet zavaros is, akkor nagy a fertőzés valószínűsége.

Érdekes tények a veséről
Az emberi szervezet egyik létfontosságú része a vese, mely páros szerv, és igen fontos funkciókat lát el. A jobb és a bal vese deréktáj fölött, a háthoz közel helyezkedik el. A kiválasztó szervrendszer fő részét képezi, egy igen kifinomult és komplex tisztítórendszert képez.

Tovább a cikkhez >>

A vizelet szaga

A vizeletnek normális esetben nincs nagyon erős szaga. Ha úgy érzed, hogy különösen szúrós szaga van, akkor az fertőzésnek, vagy vesekőnek lehet a jele, ami egy ammóniához hasonló, szúrós szagot eredményezhet. A cukorbetegek esetleg észlelhetik, hogy édes szaga van a vizeletüknek, a magas cukorszint miatt. A múltban ezért kóstolták meg a doktorok a vizeletet, ugyanis ezen az úton állapították meg, hogy betegük cukorbeteg-e vagy sem.

Néhány étel szintén megváltoztathatja a vizelet szagát. A spárga a legfeltűnőbb ebben az ügyben. Az, amit az emberek éreznek, miután spárgát esznek, a kén egyik módosulatának a szaga. Ha valami furát érzel több tál spárga evése után, akkor az azt jelenti, hogy az enzimek a metil merkaptánt-bontják le. Nem rendelkezik mindenki az ehhez szükséges enzimekkel, ennél fogva nem érzi mindenki ezt a szagot sem.

Milyen gyakran kell kimenned?

Az, hogy milyen gyakran kell pisilned, ugyanolyan fontos indikátora az egészségednek, mint a vizeleted színe vagy szaga. A legtöbb ember naponta átlagosan 6-8 alkalommal pisil, de ez nálad változhat, annak a függvényében, hogy mennyi folyadékot iszol. Ha sokszor érzed az ingert, és ennek nem a sok folyadék az eredménye, akkor a következők jöhetnek szóba:

  • Túlságosan is tevékeny, hiperaktív húgyhólyag.
  • Húgyúti fertőzés.
  • A húgycső falának irritáltsága.
  • Prosztata-megnagyobbodás.
  • Neurológiai okok.
  • Cukorbetegség.

Ennek az ellentéte (túl kevés alkalom) szintén fertőzés, vagy elzáródás miatt alakulhat ki. Ezeken kívül a rossz fürdőszobai szokások is lehetnek ennek az okozói. Azoknak az emberek, akiknek nincs elég idejük kimenni, gyakran visszatartják a vizeletüket.

Tippjeink

Ügyelj a hólyagodra, ez később pozitív hatással lesz a szervezetedre! Ahhoz, hogy elkerüld a túl sok mosdólátogatást, maradj hidratált, de ne legyél túlhidratált!

Ha éjjel sokszor kell kimenned, akkor lefekvés előtt 3 órával már ne igyál. Csökkentsd a koffeinbevitelt is!

Végül: ne tartsd vissza sokáig! Egyből, ahogy érzed az ingert, menj WC-re, mindegy, hogy mit csinálsz.

(GY. Z., webmd.com)