melltartó
#Szülőknek

Hogyan segíts gyermekednek az első melltartó megvásárlásakor?

2018.10.01.
1 perces olvasási idő

Az első melltartó megvásárlása új tapasztalat a serdülő gyermeknek és a szülőknek is. Annak jele, hogy a kislányból felnőtt lesz. De ezzel a lépéssel sok kérdés is felmerülhet: Mikor, hol és milyen melltartót vegyünk először lányunknak? Íme, néhány tipp, amivel sikeres lehet a vásárlás.

A megfelelő időpont

Két jele is van annak, hogy lányodnak ideje melltartót viselnie. Először is, fizikailag készen áll, tehát a melle elkezdett nőni. Habár nincs erre egy biztos időpont, hogy mikor fog bekövetkezni, vannak erre utaló jelek: fájó mellbimbók vagy kisebb növekedés a mellkason. A második jel a fizikai felkészültség.

A lányod talán nem fejlődik fizikailag olyan gyorsan mint barátnői, de ő az egyetlen, aki nem visel melltartót. Ne utasítsd el és ne csinálj viccet az érzéseiből. Ez csak zavarba hozza, és később nem mer majd segítséget kérni amikor ténylegesen eljön az idő a melltartó megvásárlására.

A megfelelő hely

Mielőtt elmennétek egy bevásárlóközpontba, ülj le beszélgetni lányoddal arról, hogy mikre számíthat, így nem fog nyomást érezni, amikor besétáltok az üzletbe. Tudasd vele, hogy valaki valószínűleg meg fogja mérni és rengeteg választási lehetősége lesz. A legjobb, ha egy kisebb, helyi üzletbe mentek.

Milyen típusú melltartót vegyünk?

Ez teljesen attól függ, hogy lányod hogy néz majd ki az adott melltartóban, és hogy érzi magát benne. Azoknak a lányoknak, akiknek még nem teljesen kezdett el nőni a melle, kombiné vagy sportmelltartó ajánlott. Egy rövid vagy akár hosszú kombiné teljesen eltakarja a testét és egy blúz alatt alig lehet észrevenni. Éppen ezért nagyon sok lány vesz először sportmelltartót, ami még nem olyan, mint egy igazi. Ha a kislányod egy kicsit nőiesebbnek akarja magát érezni, vegyél neki olyan melltartót, amiben bélés van és nem szivacs. Ez a bélés egy habból álló vékony anyag, ami a mellbimbót takarja el, hogy ne látszódjon ki semmi a póló alól.

Függetlenül attól, hogy milyen melltartót választ majd a lányod, nagyon fontos ellenőrizni a pánt hosszát. Ha túl hosszú, túl rövid, esetleg nem lehet rajta állítani, akkor nem fog szépen kinézni. Szintén fontos, hogy az édesanyáknak és édesapáknak tudnia kell, hogy ez a felnőtté válás része és nem kell, hogy egy rossz tapasztalattá váljon.
Lazán kell venni. Ez egy utazás mindenkinek, amit olyanná tehetünk, hogy évtizedekkel később is szeretettel emlékezzünk rá vissza.

(KamaszPanasz – K.F.)