internetes zaklatás
#Szülőknek

5 stratégia az internetes zaklatás ellen

2015.12.16.
4 perces olvasási idő

Régebben elég egyszerű formában történt a zaklatás, a piszkálódás. Egy vagy több gyerek kiszemelt valakit, és rendszerint agresszív fellépéssel, fenyegetéssel próbálták megfélemlíteni a másikat - vagy azért, mert el akartak venni valamit tőle, vagy egyszerűen csak unaloműzésből.

Ehhez nyers erő és agresszív fellépés kellett a kötekedő fél részéről, a legtöbb gyerek pedig nem mert vagy nem tudott így viselkedni a másokkal. Aztán jött az internet korszaka, és azok, akik eddig képtelenek voltak kiélni beteges hajlamaikat, mert gyengék vagy gyávák voltak a szemtől-szembe történő ellentéthez, azok most egy új és hatásos lehetőséghez jutottak. Úgy tudnak kegyetlenkedni másokkal, hogy nem szükséges a fizikai érintkezés az áldozattal, név és arc nélkül, valamint kockázat és következmények nélkül indíthatnak támadást társaik ellen.

Ez az új zaklatási forma sokkal eredményesebb és hatásosabb, ha a megfélemlítés a cél, mint a fizikai erőszak. A gyerekek már otthon sincsenek biztonságban, hiszen ahol internet és telefon van, oda a zaklató „követni” tudja. Márpedig internet és telefon ma már a legtöbb otthonban van. Így az áldozat felismerve zaklatóját nem kerülheti el nagy ívben, és már nemcsak az iskolában kell számolnia a problémával, ma már bárhol érheti támadás a fiatalokat. A zaklatás igen széles keretek között és változatos formában valósulhat meg: fenyegetés, zsarolás, megszégyenítés, illetlen képek küldése, lejáratás, az áldozat személyes adatainak közzététele, azokkal való visszaélés, indiszkrét képek közlése az áldozatról és még sok minden más. A zaklatók ma már sokkal szélesebb körben lejárathatják az áldozatot, ellehetetleníthetik az életét, mint régebben. A szülőknek pedig minden eddiginél jobban kell figyelniük, mert az ilyen jellegű támadásokat leginkább a szüleik elől titkolják a pórul járt gyerekek.

Figyeljen jobban oda gyermekére!

Az internetes zaklatás elleni első lépés az, hogy meggyőződjön történik-e ilyesmi a gyermekével vagy sem. Fontos, hogy a gyermeke feltétel nélkül bízzon Önben, mert ha problémája van, akkor a szülőhöz fog fordulni elsőként. Amennyiben ilyen dolog történik, akkor Önnek mindenképp meg kell őriznie a hidegvérét, nem szabad túlreagálnia, de alábecsülnie sem a dolgot.

InternetHa gyermeke nem számol be internetes aktivitásáról, de Ön sejti, hogy ott valami gond lehet, akkor bizony némi utánajárásra lesz szüksége ahhoz, hogy kiderítse, mi állhat a háttérben, és valóban baj van-e. A legjobb, ha kezdésként a kamasz által használt számítógépre védelmi és ellenőrző programokat telepít, és nyomon követi az internetes működését. Ahhoz, hogy megvédhesse gyermekét az internetes zaklatóktól, nem árt, ha lépést tart a technika fejlődésével, és tudja, hogy milyen eszközöket használ a gyermeke és Ön is tudja ezeket használni.

Például a népszerű közösségi oldalak esetében az egyik megoldás, ha be van jelölve gyermeke ismerőseként, és látja az üzenetváltásait. Amennyiben van olyan jó viszonyban gyermekével, akkor kérje el tőle a különféle internetes oldalakhoz tartozó belépési kódjait. Szabja meg, hogy gyermeke mennyi ideig és milyen körülmények között használhatja az elektronikai eszközöket, ugyanis egyes tanulmányok szerint minél több időt tölt az interneten valaki, annál nagyobb eséllyel válhat áldozattá.

Ismertesse meg gyermekét az internet világgal!

Ahhoz, hogy kisebb eséllyel váljon áldozat a gyermekéből, a megfelelő oktatás elengedhetetlen. Nevelje úgy, hogy soha ne adja ki a személyes adatait idegeneknek vagy gyanús személyeknek, se online, se offline. Ha már megtörtént a baj, akkor segítsen neki abban, hogy hogyan kezelje a dolgot, mit tegyen ellene. A legjobb, amit tehet, hogy figyelmen kívül hagyja a zaklatást, nem reagál a fenyegetésre, támadásra. Passzívnak maradni ugyan nem egyszerű, de idővel és kitartással kedvét veheti a zaklatónak. A másik megoldás, hogy aktívan fellép a támadóval szemben, már amennyiben ki tudja deríteni a kilétét. Ha gyermekének valamelyik osztálytársa az, akkor érdemes annak szüleivel elbeszélgetnie, feltéve, hogy segítőkészek a probléma megoldásában. Ha nem, akkor más módszerhez kell folyamodnia.

Ha azt veszi észre, hogy épp a gyermeke a zaklató, magyarázza el neki, hogy ez rossz dolog, és ezzel másokat megbánt, akár öngyilkosságba is üldözheti. Hangsúlyozza, hogy milyen káros és veszélyes dolog az, amit tesz, valamint milyen következményekkel kell számolnia, ha elkapják. A gyerekeknél gyakori, hogy az áldozatból lesz a zaklató és fordítva, oda-vissza működhet.

Szigorítsa a biztonsági beállításokat!

Amennyiben nem szeretné, hogy gyermeke idegenekkel társalogjon, nem kívánt személyek keressék meg, akkor célszerű a biztonsági beállításokat szigorúbbra állítani. Szűrni, hogy ki léphet vele kapcsolatba és ki nem, a személyes adatok láthatóságát pedig tiltani amennyire csak lehet, ez fokozottan érvényes a közösségi oldalakra, mint például a Facebook-ra. Olyan beállításokat kell alkalmaznia, hogy ne lehessen rákeresni gyermeke adataira, minél kevesebben látják, tudnak azokról, annál jobb és biztonságosabb.

Ha nem javulna a helyzet, akkor drasztikusabb lépéseket is megtehet gyermeke védelmének érdekében: e-mail cím, telefonszám, pc (modem) csere és szigorúbb titkosítási eljárások, vagy az előző internetes létének teljes felszámolása és új profilok szerkesztése. Figyelmeztesse gyermekét, hogy soha senkivel ne ossza meg a belépési kódjait, (Önön kívül) és ne maradjon belépve, ha nem ül a számítógép előtt.

Gyűjtsön bizonyítékokat!

Amennyiben úgy néz ki a helyzet, hogy elfajulóban vannak a dolgok, és negatív hatással vannak gyermeke mindennapi életére, depressziós, visszahúzódó lesz, esik a tanulmányi eredménye, akkor fontos, hogy legyen erre bizonyíték. Mentse le, és nyomtassa ki gyermeke levelezéseit, blog bejegyzéseit, chat archívumát, böngészési előzményeit, mindent, ami hasznos lehet egy szembesítés során.

A bizonyíték lehet bármi: e-mail, kép, lementett monitorkép, chat és blog bejegyzések, minden a gyermekével kapcsolatos információ hasznos lehet az Ön számára. Ne felejtse idő szerint rendezni a dolgokat, minden adat jól dokumentálható és visszakövethető legyen. Erre mind szüksége lehet, ha a hatóságokat is be szeretné vonni az ügybe. A személyes adatokkal történő visszaélést, a zsarolást és egyéb garázdaságot a törvény bünteti, fokozottan igaz ez kiskorú esetében is.

Jelentse a problémát a hatóságoknál!

Az internetes zaklatás nem minden formája teljesen törvénybe ütköző vagy büntethető, de ha a probléma elharapózik, és úgy érzi, hogy az már túlmegy minden határon, akkor érdemes felvenni a kapcsolatot a hatóságokkal. Leginkább akkor érdemes, ha visszaélés történik a személyes adatokkal, fizikai vagy szexuális erőszakkal való zsarolás, vagy fenyegetés ténye áll fenn.

A fiatal iskolájával is érdemes kapcsolatba lépnie, és jelentenie a problémát, a tanárok és más megbízható felnőttek plusz védelmet jelenthetnek gyermeke számára. A különböző felvilágosító órák is hasznosak lehetnek annak érdekében, hogy a gyerekek ne váljanak könnyen áldozatokká. Az iskola számára is fontos, hogy megvédje a tanulóit.

Végezetül direkt és indirekt támadás is indíthat a zaklató ellen azáltal, hogy az internetszolgáltatónál letiltatja a zaklatót a hálózatról. Az internetes oldal üzemeltetőjénél jelzi a problémát, és kitiltatja az oldalról az adott személyt, ez többé-kevésbé eredményes lehet, amely a támadó technikai felkészültségétől, valamint az oldal üzemeltetőinek hozzáállásától is függhet.

(M.T. - tlc.howstuffworks.com)