önmegtartóztatás
#Vágyak

Van élet a szex előtt is!

2013.11.06.
2 perces olvasási idő

Az önmegtartóztatás a nem kívánt terhesség megelőzésének legegyszerűbb módja. Legegyszerűbb? Amikor már mindenki „azt csinálja”, s az agyad csöndes tiltakozását elnyomja a tested hangos vágyakozása? Írásunkkal segíteni szeretnénk nektek, hogy a pillanat hevében meggondolatlanságból ne kövessetek el butaságot.

1. Vegyetek egy mély lélegzetet, s mondjátok ki hangosan, hogy „nem akarom a szexet”.

2. Ha csókolózás vagy egymás simogatása közben hatalmába kerít benneteket a vágy, szakítsátok félbe mozdulataitokat, változtassatok a testhelyzeteteken. Tiltakozó szavaitokat tettek által is nyomatékosítsátok.

3. A partnered részéről kérdések és/vagy a tieddel ellentétes elképzelések merülhetnek fel. Légy hű önmagadhoz, meggyőződésedhez.

4. Nyugodtan magyarázd el, miért döntöttél az önmegtartóztatás mellett. Sorold fel az okokat, legyen szó akár vallásos meggyőződésedről, erkölcsi, személyes ellenérzéseidről, vagy bármiféle, a helyzethez kötődő negatív érzésekről.

5. Ha már korábban elvesztetted a szüzességed, ne hagyd, hogy a másik ezzel a ténnyel próbáljon sarokba szorítani téged. Azért, mert már nem vagy érintetlen, nem kell bármikor, bárkivel szexelned, ha a másik fél éppen úgy akarja.

6. Beszélj a partnerednek az érzéseidről. Ne félj elmondani neki, ha nem vagy igazán szerelmes belé. Ha viszont szerelmed kétségbevonhatatlanul lángol, a szex gondolatától mégsem jössz izgalomba, akkor sincs miért szégyenkezned.

7. Hozd a partnered tudomására az önmegtartóztatás iránti szilárd elkötelezettségedet. Ha a nászéjszakán szeretnéd majd elveszteni a szüzességed, mondd ki nyíltan. Ha lelki felkészületlenséged erősebb a kíváncsiságodnál, akkor sem kell pironkodnod miatta.

8. Nem létezik olyan ok, ami miatt kellemetlenül kellene érezned magad. Vannak olyan helyzetek, amikor az őszinteség abszolút követelmény.

9. Ha a barátod továbbra is erőszakoskodik, bátran mondj újra nemet. Lehet, hogy még jónéhányszor el kell mondanod ahhoz, hogy a másik elfogadja: te nem akarod a dolgot.

10. Ne akard kompenzálni a kimondott nemet. Megzavarod vele a másikat is, ha csókokkal, simogatással próbálod kárpótolni a meg nem történtekért.

11. Jelezd a határokat, meddig mehet el a barátod. Ha nem tartja be a kérésed, valószínűleg nem vagy elég fontos számára. Ilyenkor okosabb lenne, ha mást keresnél helyette.

12. Ha a másik erőszakkal akar rávenni a szexuális együttlétre, hangosan kiáltsd, hogy NEM, s told el őt magadtól! Másnap, amikor az indulatok már alábbhagytak, térjetek vissza a témára.

13. Ha a barátod a régi szlogenre hivatkozik, -„ha szeretnél, megtennéd a kedvemért”-, vágj vissza: „Ha szeretnél, várnál rám”. A szex nem a szerelem vagy az érzelmek kifejezésének módja. A szexre mondott nemnek semmi köze a szerelemhez.

14. Ha a kimondott nem ellenére elbizonytalanodni látszol, inkább menj haza. Ösztönös megérzéseid nem tévednek, sosem kell kétségbevonnod őket.

15. Emlékeztesd magad, hogy a köztetek lévő kapcsolat mindkettőtök kedvét, érdekét szolgálja. Ha pillanatnyilag úgy is érzed, hogy ez nem a megfelelő alkalom, ez nem azt jelenti, hogy a megfelelő alkalom ezután már el sem érkezik.

Okosan döntesz, ha az önmegtartóztatás mellett teszed le a voksod, mert:

1. Mert az önmegtartóztatás a nem kívánatos terhesség és a nemi úton terjedő betegségek megelőzésének legbiztosabb módja.

2. Mert ha szüzességed már korábban el is vesztetted, büszkén vállalhatod döntésed. Nem leszel köpönyegforgató akkor sem, ha most nemet mondtál, később viszont igennel felelsz akár ugyanazon személy vágyaira.

3. A szüzesség elvesztése nem sokadrangú kérdés egy fiatal életében. A pletykák, a híresztelések ellenére még mindig többen vannak az érintetlen lányok/fiúk a középiskolákban.

4. Hevesen csókolózni valakivel nem azt jelenti, hogy le is kell feküdni az illetővel. Emiatt sosem szabad bűntudatot érezni.

5. Az intimitás nem csupán a szexualitásban tud beteljesedni. Az érzelmek kifejezése sem szex útján történik. Ne hidd el, ha valaki ennek az ellenkezőjét akarja elhitetni veled.

(O.K.T.)