/ SZEX / Szűz vagy?
  2009-12-08

Szűz vagy?

A szüzességnek nincs pontos, egyértelmű definíciója. Amíg néhányak szerint az orális szex egyenlő a szüzességed elvesztésével, mások azt mondják szüzek, amíg nem közösülnek.

Szóval Kata, te még szűz vagy?- Hanna hangja halk suttogásra váltott a szűz szónál, mintha valami szent szót ejtene ki. Kata két barátnőjére, Hannára és Kingára nézett, majd le a földre. Nem tudta hogyan válaszoljon.

Kata két éve volt együtt Mikivel. Az osztályban őket szavazták meg a legcukibb párnak, és mindig is jól megvoltak. Már beszélgettek a szexről, de úgy döntöttek, hogy majd csak a középiskola után. Mostanában csak orális szexelnek, és együtt maszturbálnak.Tehát akkor ő most szűz vagy nem? Nyomást érzett, hogy válaszoljon, úgyhogy bólintva igent mondott. Amint válaszolt, biztosnak érezte magát. Természetesen ő még mindig szűz. Soha nem szexelt "igazából", mint Kinga. Biztos volt benne, hogy Miki önmagtá szintén szűznek tartja, úgy gondolta majd később beszél vele erről.

Amikor Miki később átment hozzá, Kata megkérdezte tőle, hogy szűznek tarja-e magukat.
"Nem, mi szexeltünk" -válaszolta a fiú. "Persze, hogy nem vagyunk szüzek. Te annak találod magad?"
Kata le volt döbbenve. Ő tényleg hitt abban, hogy amit orális szexnek neveznek, az nem "igazi" szex.

Minek nevezzelek?

Vannak, akik szerint szüzek maradnak mindaddig, amíg nem kerülnek olyan szexuális helyzetbe, hogy teherbe eshessenek. De a szüzességnek ez a definíciója nem veszi figyelembe a homoszexuális közösülést. A homoszexuálisoknál nincs arra esély, hogy teherbe essenek, vagy teherbe ejtsenek bárkit a szex alatt, és nemhiszem, hogy ők emiatt szüzek maradnának.

Mások szerint az orális szex is szex-  ez az, amiért orális szexnek nevezik. Tehát ha orálisan szexelsz, te már nem vagy szűz.

Néhány kultúrában a szűz jelentése: érintetlenek.

Nem mindegy, hogyan!

Nincs igazi szabály arról, ki is igazán szűz. A szüzesség egy kulturális fogalom. Az embereknek vannak rá különböző definícióik, de tulajdonképpen olyan fogalom, amivel sokat játszunk.

Mindegy, hogy definíció szerint a szüzesség orális szexszel, maszturbálással, anális vagy hüvelyi közösüléssel vész el vagy sem - hallgass a belső hangodra, és amit Te magad valós szexnek érzel, az az igazi definíció!

A szüzesség csupán egy fogalom. Nem jár vele látható testi változás, és amúgyis Te döntöd el, hogy saját definíciód szerint mikor veszted el. Mert ez teljesen egyéni fogalom, mindenki számára saját érzelmi töltettel. (Sok lány szakítja el a szűzhártyáját jóval mielőtt szexeltek volna pl. biciklizéssel, szóval az ötlet, hogy a szűzhártya csak akkor szakad el, amikor a lány elveszíti a szüzességét, egy mítosz.) A lényeg, hogy jól gondold meg, mikor és kivel esel át életed első szexuális élményén, és sose feledkezz meg a megfelelő védelemről, legyen szó orális, anális, vagy vaginális szexről!

(I. S.)

 

 Kapcsolódó cikkek