zaklatás
#Suli, munka

Bajos csajok a suliban

2011.05.07.
4 perces olvasási idő

A középiskola komoly kihívás lehet sok lány számára. Ebben az életkorban nagyon nehéz beilleszkedni.

Anna Thomas számára az Atlantában található középiskolai évek igazi rémálmot jelentettek. „Emlékszek, hogy egy pár lány mindig bámult engem ebéd közben, és jól szórakoztak rajtam” – emlékszik vissza Thomas, aki ma már 18 éves. „Az emberek elsétáltak mellettem és kinevettek.” Ám a megalázása nem ért véget ennél a pontnál.

Az osztálytársai nem engedték őt leülni a busz végébe, ahol a „menő emberek” ültek. Minden egyes esetben, amikor felemelte a kezét az angol órákon, a gyerekek felkiáltottak – „fogd be!”. Csak úgy emlegették, hogy „a fura lány”. És egy iskolatársa azt mondta neki, hogy úgy néz ki, mint egy „autóbaleset”.

Thomas azt mondta, hogy sosem tett semmi olyat, amivel kiérdemelhette volna ezeket a támadásokat. Szerinte csak könnyű célpont volt. „Csak kamaszkorom volt, ügyetlenül éltem a napjaimat.” – mondta. „Egyszerűen csak kilógtam.” A dolgok később sem lettek könnyebbek – a gimnáziumban az emberek még inkább ellenségesek voltak vele.

Az iskolabál előtt pár lány olyan SMSeket küldött neki, melyekben fenyegették, bántották. „Ha eljössz a bálba, akkor nagyon meg fogod bánni! Át fogjuk rendezni az arcodat!”. Bementek abba az étterembe, amelyben dolgozott, káromkodtak és kilyukasztották a kocsija kerekeit. Thomas iskolát váltott – kétszer is. Ám a zaklatás fejeződött be.

A sok utálatosság ahhoz vezetett, hogy Thomas utálni kezdte magát. „Nem volt semmi önbizalmam, amiatt, ahogyan az emberek bántak velem.” Azt gondolta, hogy csúnya és kövér – elkezdte hánytatni magát étkezések után. Gyakran naponta 10-szer is hányt – étkezési zavara lett. Hogy menőbb legyen elkezdett inni – csak úgy, mint a többiek. 17 éves korára alkohol-problémái lettek és elvonóra kellett mennie. Olyan reménytelen volt, hogy azt fontolgatta, véget vet életének. „Elmentem aludni, és azt kívántam, hogy soha többet ne ébredjek fel!”

Miért gonoszkodnak a lányok?

A tini lányok időről időre bántják egymást. Forgatják a szemeiket és gonosz megjegyzéseket tesznek egymásra. Ám azok a lányok, akik Thomast bántották, különösen kegyetlenek voltak. Thomas nem az egyetlen lány, akinek ilyen gonosz, „bajos csajokkal” kellett megküzdenie. Egyes lányok olyan komolyan bántalmazottak, hogy nem akarnak tovább élni. Egy 15 éves lány – Phoebe Prince, egy Massachusetts-beli gimnázium tanulója olyannyira el volt nyomva, hogy megölte magát.

„A média pedig szintén hibás az ilyen jellegű viselkedés mutatása miatt” – állíthja Charisse Nixon, pszichológus. „A média azt sugározza felénk, hogy a gonosz viselkedés vicces. Minden reality showban szinte „reklámozzák” az ilyen fajta magatartást.”

Ilyen példa erre a 2004-es, Lindsay Lohan főszereplésével készült film, a Bajos csajok. A film során egy népszerű lány-hármas terrorizálja az iskolájuk többi tanulóját. „Hány tini lány vette meg ezt a filmet, és hányszor nézték már meg csak mert vicces?” – tette fel a kérdést Nixon.

A kutatók szerint a tini lányoknak van pár szükségletük, amelyet Nixon ABCs&ME-nek nevez. Az A az elfogadás (acceptance), a B a hozzátartozás (belonging) míg a C a kontrol (control) szavakat jelöli, a ME pedig a jelentőségtelje lét (meaningful existence) kifejezést mutatja. Ha ezek a dolgok nem találkoznak, akkor a tini lányok gyakran művelnek gonosz dolgokat.

Például, ha a tinik nem érzik, hogy kontrollálva vannak az élet egy területén, akkor sokkal agresszívabbak, hogy életük egy másik területét vehessék irányításuk alá. A lányoknak, akik a közösség élén akarnak állni, de nem is képzik igazi részét baráti köreinek csak irányításra és erőre van szükségük, együttesen.

A lányok gúnyneveket adnak, pletykálnak, és megpróbálnak piszkos módon a reanglétrák tetejére állni. „Ez az időszak a magas pozíció kereséséről szól. Azok a személyek, aki az információkat irányítják általában népszerűek.” – állítja Cheryl Dellasega, szakmabeli. Ő és Nixon együtt írtak egy könyvet, amelyben a kötekedéseknek, zaklatásoknak segítenek véget vetni. (a könyv eredeti címe:Girl Wars: 12 Strategies That Will End Female Bullying)

Kik a bajos csajok áldozatai?

Sztereotípia, hogy a bajos csajok áldozatai olyanok, akik máshogy néznek ki, vagy viselkednek. „Lehet szó egy olyan lányról, aki túlsúlyos. Vagy csak nem vonzó.” – mondja Dellasega. Az is lehet áldozat, aki egy hibát követ el – például köszön egy népszerű lány pasijának!

Gyakran a kötözködés olyannal történik, aki csak a saját dolgaival törődik. Thomas soha nem csinált vagy mondott bármit, amivel ezeket az iskolatársait provokálta volna. Nem pletykált róluk és nem próbálta elhappolni a pasijaikat.

„Az áldozatok nagy része nem provokatív áldozat. Nem azok az idegesítő gyerekek, akik mindig a többieket provokálja.” – tette hozzá Nixon. „Az áldozatok gyakran passzívak.” Ám sokszor függetlenül attól, hogy provokatív vagy passzív gyerekekről beszélünk, sokan lesznek iskolai gonoszok áldozatai.

Nixon és egy iskolai tanácsadó közel 13 000 olyan gyereket hallgatott meg, akik 5-12. osztályba jártak. A projekt keretében olyan módokat próbáltak találni, melyekkel segíthetnek a gonosz és zaklató viselkedésre megoldást adni. Azt a szomorú tényt is megállapították, hogy a megkérdezett tanulók felét legalább havonta egyszer zaklatják.

Terjednek a bajos csajok?

Az iskola nem az egyetlen tere a bajos csajok gonoszkodásainak. Napjainkban egyre gyakoribb színhelye lesz a zaklatásoknak az internet. Amikor Thomas középiskolába járt, az egyik lány az osztályából készített egy MySpace oldalt Thomas nevével és fotójával azon. Ezek után trágár üzeneteket küldött egyes osztálytársainak Thomas nevében, akik azt hitték, hogy ezek az üzenetek Thomastól származnak.

A gimnázium során ezenkívül még bántó képeket is közzétettek Thomas Facebook oldalán. Olyanokat írtak a képek alá, mint „drogozol!” vagy „anorexiás!”. Az iskolában zaklatva lenni teljesen más tészta, mint amikor ezt a neten teszik. Az iskolában csak pár kívülálló észlelheti, hogy mi is történik. De az interneten emberek százai, ezrei látják, hogy mit is csinálnak veled.

Az internet emellett könnyű módja annak, hogy a bajos csajok elrejtőzhessenek. „Azt vettük észre, hogy a gyerekek azt hiszik, hogy a képernyő mögött nincs semmi felelősségük – azt tehetnek és mondhatnak, amit csak akarnak” – állítja Nixon. „Amit a gyerekeknek meg kell érteniük, az az, hogy bármikor is használják az internetet, nyomot hagynak maguk után.” Ráadásul a zaklató hozzászólások évekig ott maradhatnak a hálón, még akkor is, ha törölték azokat.

Hogyan kezeld a bajos csajokat?

Ha zaklatnak, akkor sose próbáld meg egyedül megoldani a problémádat. „A legjobb, amit tehetsz, ha támogatást keresel” – mondja Nixon. Keress meg egy barátot, rokont, esetleg tanár vagy iskolai tanácsadót. Engedd neki, hogy segíthessenek neked. A legrosszabb, amit tehetsz, ha nem veszel tudomást az egészről. Nixon kutatása szerint ez a stratégia nem ér sokat.

Próbáld meg elkerülni a zaklatást, esetleg a zaklatókat. Ha kiállsz magadért, akkor a zaklatóid is láthatják, hogy magabiztos vagy és nem lehet veled egyszerűen megbirkózni. Ha pár barátot is szerzel, akik kiállnak melletted – és szembeszállnak a gonoszkodókkal – akkor sokkal kisebb az esélyed arra, hogy kiközösítsenek. „Az erő a létszámban van” – monta Dellasega. „Senki sem kezd ki egy nagy csapatnyi emberrel.”

A probléma az, hogy a zaklatást észlelők gyakran túlságosan félénkek ahhoz, hogy beszéljenek a történtekről. „Sokan csak állnak és néznek, és még nevetnek vagy egyet is értenek a zaklatókkal, ugyanis félnek attól, hogy ők lesznek a következők.” – tette hozzá Dellasega. Ha attól félsz, hogy kiközösítenek azért, mert kiállsz valakiért, akkor nem fogod vállalni a kockázatot. Ám ekkor érdemes ott lenni a zaklatott fél mellett. Beszélj vele az iskolában, vagy hívd fel otthon – a lényeg, hogy érezze, hogy valaki támogatja.

Tanuld meg szeretni magadat!

Ha zaklatnak, piszkálnak, akkor is tartsd észben – ez nem a te hibád! A baj nem veled, hanem a zaklatókkal van. Thomasnak is rengeteg kezelésbe és időbe telt, hogy felismerje, nem kell azzá az emberré válni, amit a „bajos csajok” akartak. „Megtanultam, hogy ki is vagyok. Sokkal több vagyok annál, mint amit ők látnak bennem.”

Thomas most elsőéves az egyetemen. Megtudta, hogy mi is az önértékelés. „Eddig ha besétáltam egy lányokkal teli szobába, el akartam bújni és sírni akartam. Most pedig csinosnak és szépnek érzem magamat, hiszen az vagyok. Tisztelem magamat.”

(Gy. A.)

Kapcsolódó cikkek