Risztov Éva
#Mozgás

Risztov Éva: „Köszönöm a plüssállatoknak!”

2012.05.29.
1 perces olvasási idő

A KamaszPanasz stábja is eljutott a 31. Úszó Európa-bajnokság szombati versenynapjára, ahol mikrofonvégre kaptuk a debreceni versenyző Risztov Évát, valamint Cseh Lászlót, a tizenegyszeres nagymedencés Európa-bajnokot.

A debreceni Úszó Európa-bajnokság ötödik napján a 27 éves Risztov Éva, a Debreceni Sportcentrum igazolt versenyzője futamgyőztesként, 16:33.56 perccel bekerült a legjobb nyolc közé 1500 méter gyorson, így szombat délután ismét szurkolhattunk neki a sportuszodában.

Nem láttam még élőben úszó Eb-t, az pedig különösen izgalmas volt, hogy egy debreceni versenyzőt figyelhettem, itt, Debrecenben a medence széléről. A vizsgákon, de még a fogorvoshoz menet sem izgultam ennyit, mint szombat délután Éva 1500 méterén, amelyen végül saját országos csúcsát megjavítva 16:10.04 perces idővel ezüstérmet nyert (csütörtökön 800 méter gyorson bronzérmes, vasárnap délután pedig 400 méteren, szintén gyorson negyedik lett évtizedes országos csúcsához közeli idővel).

A medencéből kilépve, a sajtó képviselőinek kialakított box-ban beszélgettem néhány percet Évivel, aki először is azt mondta, hogy nagyon boldog, azonnal átölelte az édesanyját, majd köszönetet mondott egy tucat plüssállatnak, valamint edzőjének és azoknak, akik izgultak érte, számítottak rá. Pihenésre nem jut ideje, mert olimpiai kvalifikációra készül, 2 hét múlva lesz a megmérettetés.

"Evés közben jön meg az étvágy." - ezzel kezdte az interjút minden idők legeredményesebb úszója Cseh László, aki a KamaszPanasznak elmondta, hogy mindig úgy ugrik be a medencébe, hogy nyerjen, a legjobbat teljesítse, aztán majd kiderül, hogy sikerül-e vagy sem. A mérce igen magas, a legjobbnak lenni - tette hozzá Laci, aki nagyon keveset aludt az egy hét alatt, de nem azért, mert kényelmetlen lett volna az ágya, vagy hangos lett volna a környék, inkább magában keresi a hibát. Alig várja, hogy hazamenjen, bár neki sem marad sok ideje a pihenésre, készül a nyári ötkarikás játékokra. A 26 éves világbajnok úszó három egyéni aranyat, egy ezüstöt, valamint két váltóbronzot gyűjtött be a debreceni viadalon, ahol a magyar válogatott 26 éremmel a lista elejére jutott.

(Szerző: T.A., újságíró)