pozitív állítások
#Lélek

A pozitív mondókák rontanak a hangulaton

2009.08.19.
1 perces olvasási idő

„Én minden nap, minden tekintetben egyre többet fejlődöm.”- mondja Dino, Kusturica Emlékszel Dolly Bellre? című filmjének főszereplője. Neki működött ez a mondat, és a film végén úgy tűnik, egészen normális ember lesz belőle. Egy tanulmány azonban azt mutatja, az ehhez hasonló mantrák a legtöbb esetben csak rontanak az emberek hangulatán.

Úgy tűnik, hogy azok, akik alacsony önbecsüléssel rendelkeznek, rosszabbul érzik magukat, ha pozitív állításokat kell megfogalmazniuk magukról.

Angol pszichológusok szerint az embereknek saját, valós élettapasztalataik alapozzák meg azt, hogy hogyan viszonyulnak önmagukhoz, milyen magas az önbecsülésük.

„ Jóllehet a pozitív állítások ismételgetése segíthet olyan embereknek, akik egyébként is magasabb önbecsüléssel rendelkeznek, de rontja azok lelkiállapotát, akik a legjobban vágynak a megerősítésre.” (Joanne Wood, Waterloo Egyetem)

Ellentmondások

A Waterloo és a New Brunswick Egyetem kutatói először arra kértek meg alacsony- illetve magas önbecsüléssel rendelkező egyéneket, hogy ismételgessék az alábbi mondatot: „Szerethető ember vagyok.”

Ezután felmérték az alanyok lelki állapotát, és az önmagukról kialakult véleményüket.

Azt találták, hogy azok, akik alacsonyabb önbecsüléssel rendelkeztek, a kísérlet után lényegesen rosszabbul érezték magukat, míg azok, akik magassal, egy kicsit jobb kedvre derültek.

A pszichológusok ez után arra kérték a résztvevőket, hogy soroljanak fel egyaránt pozitív és negatív állításokat önmagukkal kapcsolatban.

Érdekes módon ilyenkor javult az alacsony önbecsülésűek önbizalma, ami tehát annak az eredménye, hogy a felsorolásban nem csak kizárólag pozitív, megerősítő gondolatokat kellett megfogalmazniuk, hanem negatív érzéseiknek is utat engedhettek.

Valószínűleg a megalapozatlanul pozitív állítások – például „Én teljes mértékben el tudom fogadni önmagamat.”- kimondásakor az ilyen emberekben végül a felmerülő negatív, megkérdőjelező gondolatok kerekednek felül, és ezek túlzottan elbátortalanítják őket.

A valós élet

A pszichológusok úgy vélekednek, hogy a pozitív gondolkodás igen hatásos, ha egy szélesebb körű személyes program vagy terápia része. Mivel az önbecsülés valós személyes tapasztalatokon múlik, erősítése a mantrák ismételgetése helyett valódi önbizalom felépítésével kezdődhet csak.

Az önbizalom pedig azzal függ össze, kinek milyen erősek a családi kapcsolatai, mennyire széles a baráti köre, milyen a foglalkozása és a megjelenése. Ezen dolgokra való odafigyelés többet jelent, mint ezer, ismételgetéssel eltöltött nap.

(M.N. Forrás: BBC News)