/ LÉLEK / Zacher Gábor is szorongot...
  2012-05-03

Zacher Gábor is szorongott kamaszként

Táncolni a fiúkkal, beszélgetni az osztálytársakkal, átugrani a zsámolyt és bemenni a fizikaórára – miért van az, hogy ez egyeseknek a világ legtermészetesebb dolga, míg másoknak az egész kamaszkort meghatározó, számtalan rossz pillanatot okozó, szorongásokat előidéző mumus? Három, serdülőkkel foglalkoztató szakembert faggattunk, és vetettük le velük a felnőttség álarcát, hogy megtudjuk, ők mitől szorongtak tinédzserként, melyek azok az alapélmények, amelyekből táplálkozva még ma is megtalálják a hangot az ifjúsággal.

Zacher Gábort, Kiss Balázst és Erős Erikát a Jól-lét és Egész-ség Kamaszkorban című, Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) hatodik alkalommal megrendezett egészségnapján kértük meg, hogy kissé hivatalos, de mindenképp hasznos előadásuk után meséljenek egy kicsit az őket a múltban leginkább nyomasztó dolgokról. Mindeközben a fiatalok kipróbálhatták a fallabdát (squash), a fitneszt (aerobik, step, zsírégető, alakformáló, spinning) az edzőterem cardio és erősítő gépeit, a teremfocit és az asztaliteniszt is. Sőt, mi több, szakemberek egy csoportja pedig azért dolgozott az egészségnapon, hogy testösszetételt- és vérnyomást mérjen a kamaszoknak, aki pedig szükségégt érezte, táplálkozási tanácsadást is kérhetett.

dr. Zacher Gábor, toxikológus főorvos, Péterfy Sándor utcai Kórház

A rettegett macskaugrás és a zsámoly

„Hogy mitől szorongtam a leginkább? A nagymacskaugrástól” – vágta rá kérdésünkre egyből az ismert szakember. „Még általános iskolás voltam, amikor először szembetaláltam magam azzal a hatalmas zsámollyal és az utána következő mélységgel. Át kellett volna ugrani, de én ehelyett mindig nekimentem vagy ledöntöttem. Rettenetes volt az az érzés, hogy a többiek folyamatosan gúnyoltak, csúfoltak, hogy „Mi van öreg, még ezt sem mered megcsinálni?”.

Ez nekem akkor valóban komoly szorongást okozott, máig negatív élmény” – folytatta a főorvos, hozzátéve: belvárosi gyerek lévén csak ritkán volt módja fára mászni vagy biciklizni, így nem is emlékszik olyasmire, hogy gyerekként nagyon összetörte volna magát, s azért félt volna a testnevelés órától. A probléma aztán úgy oldódott meg, hogy Zacher doktor osztálytársai cikizésére végül mégiscsak átugrotta a mumusnak számító zsámolyt.

Sikertelen felvételi - Az első komoly trauma

„Szerencsés vagyok, mert soha nem éltünk rossz körülmények között, egy 100 négyzetméternél is nagyobb lakásunk volt a belvárosban, a szüleim mindketten orvosok voltak, így igazán nagy fájdalmak nem értek kamaszkoromban. A társaságot, a társaimat is imádtam, szerettem a táborokat, a közös foglalkozásokat, egyáltalán mindent, ami a barátaimhoz és a sulihoz volt köthető. Az igazi nagy trauma a tinédzser korom végén mégis elért, mégpedig akkor, amikor elsőre nem vettek fel az orvosi egyetemre, mondván, semmi szükség orvosdinasztiákra. Szóval még csak nem is az eredményeimmel volt baj, hanem a családommal.

Mindig is orvos akartam lenni, hiszen a szüleimtől példaként is ezt láttam. Érdekelt a vér, a verejték és a könnyek, sürgősségi osztályt akartam és akut ellátást igénylő betegeket – mesélte a szakértő szinte kendőzetlen őszinteséggel, hozzátéve: azért juthatott még a kamaszkora végére is egy ekkora trauma, mert szerinte az ő korosztálya sokkal kevésbé volt felnőtt az érettségizés idején, hiszen közel sem érte őket annyi hatás, mint a mai fiatalokat. „A fiam most 15 és fél éves, így könnyen megtalálom a hangot a mai fiatalokkal. De még így is meglep, hogy már mennyi mindent tud az életről” – folytatta Zacher Gábor.

Kiss Balázs, atléta, olimpiai bajnok kalapácsvető

Halálfélelem a fizikaórától

„Már 14 évesen eldöntöttem, hogy a sportból akarok megélni, abból csinálok karriert. A szüleim mégis matek tagozatos suliba írattak. Azzal nem is volt gond, a matek ment, a fizika viszont annál kevésbé.

Rettegtem a tanáromtól, olyannyira, hogy fizikaóra előtt olyan hevesen vert mindig a szívem, hogy majd elájultam. Sápadtam, izzadtam, már ha csak a fizikaterem szagát megéreztem. Eldöntöttem ugyanis, hogy ez a tanár engem kiszúrt magának, utál, ki akar csinálni. Szabályosan halálfélelmem volt minden óra előtt” – kezdte a sportoló olyan átéléssel, mintha a beszélgetés után egyből fizikadolgozatot kellene írnia a rossz szagú fizikaszertár legsötétebb zugában.

Sport mint kokain

„Onnantól kezdve még jobban a sportra figyeltem, abba fektettem minden energiámat. Mindig is ki akartam tűnni valamivel a többiek közül (és tanárként dolgozó szüleim is ezt erősítették), nekem a sport volt az eszköz erre, tudtam, hogy az iskola csak szükséges rossz. Mégis, 18 éves korom környékén azért nekem is volt olyan, hogy inkább azt mondtam volna, hogy hagyom az egészet a fenébe. Naponta kétszer volt edzés, nem volt időm semmire, hiányzott a csajozás, a bandázás, amit úgy éreztem, hogy mindenkinek megadatik, csak nekem nem. Volt olyan, hogy minden nap az edzőm jött értem a suliba autóval, hogy el ne bóklásszak. Sosem drogoztam, nem is volt kitől venni a suliban, de pénzünk se lett volna rá, csak „felnőttesen” borozgattunk, a sportkarrierbe azonban még ez sem fér bele. Ezt aztán hamar beláttam” – folytatta az atléta, aki bár ma már nem sportol aktívan, minden nap mozog.

A sport ugyanis valóban jó stresszoldó, három kilométer futás után például annyi endorfin szabadul fel a szervezetben, ami csak egy kokainozás hatásához mérhető – így tulajdonképpen ugyanúgy függőséget okoz.

Erős Erika, osztályvezető, Országos Gyermekegészségügyi Intézet

Egykék magánya

Felelős beosztásban lévő, erős és határozott nő, több embert irányít, konferenciákat szervez, több idegen nyelven beszél, a kamaszkora azonban még neki sem volt egyszerű. „Mai napig nehéz visszagondolni a kamaszkoromra. Nehezen oldódtam, nem találtam a hangot a velem egykorúakkal sem, nehezen barátkoztam. Sokszor napokat ültem a padban teljes csöndben, s akkor voltam a legboldogabb, ha senki nem szól hozzám. Mindig kitűnő tanuló voltam, ez még jobban elválasztott a többiektől. Egyke voltam, s egy nagyon erős kötelékű családban nevelkedtem egy kis faluban. Ez egyrészt jó is volt, mert mindig biztos háló volt számomra a család, másrészt rengeteg gátlást is kialakított bennem. Úgy éreztem, hogy kilépve a kertkapun elvesztem ezt a biztonságot” – mesélte Erős Erika.

Félelem a fiúkkal való intimitástól

A legnagyobb gondot sokáig mégsem önmagában ez, hanem a tánc okozta. „Sokáig nem voltam hajlandó táncolni, azt éreztem, hogy egy fiú ne fogja meg a kezem, ne álljon hozzám olyan közel, mert az már túl intim. Szorongásaim további tárgya volt, hogy úgy érzetem, sosem lehettem önmagam. Hatéves korom óta orvosnak készültem, pedig valójában azt sem tudtam, hogy milyen az,. Mégis gimnázium első osztályában, amikor fogalmazást kellett írni arról, hogy mik szeretnénk lenni, anyám azt mondta, hogy mivel kis faluban lakunk, ne azt írjam, hogy orvos, mert ha mégsem leszek az, akkor az nagyon kellemetlen lesz. Azt mondta, írjam inkább azt, hogy állatgondozó. Emlékszem, csak azért is leírtam – folytatta a jelenleg szexuálpszichológusként is dolgozó szakember.

„ Csak a középiskola felénél kezdtek jobbra fordulni a dolgok. A lányiskolából új osztályba kerültem, ahol rengeteg volt a fiú. Meg kellett tanulnom velük együtt élni, létezni. Az egyetem alatt kollégiumban laktam, így az erős családi kötelék is megszűnt, sokat barátkoztam, de mind a mai napig nehezen engedek igazán közel magamhoz valakit, de már egyáltalán nem bánom, így vagyok teljes, így vagyok önmagam” – mosolygott Erős Erika. 

A kamaszkori krízis normális

Az egészségnap főrendezőjeként azért még hozzátette bíztatásul a vele hasonszőrű kamaszoknak, hogy a kamaszkor az élet olyan krízise, mely szükségszerűen következik be, ezért normatív krízisnek tekintjük. Azért beszélünk krízisről, mert a stresszel szemben addig kialakított lelki módszerek elégtelenné válnak, újak kidolgozására van szükség, ami megterheli a kamaszok lelkét, átmenetileg nagyon sebezhetővé, védtelenné teszi őket.

„A test a kisfiúknál és kislányoknál majdnem, hogy egyforma, kamaszkorban azonban olyan változásokon megy keresztül, ami nehezen elfogadható. A testekből nők és férfiak lesznek, ez nagyon komoly változás. A testi-lelki harmónia és az egészséges felnőttkor alapjainak elérése fontos lehetőség ebben a korban, amelynek két nagy kihívása a szexuális érés és az önálló személyiség kiépítése. Éppen ezért ez a korszak gyakran szorongással, hangulati labilitással, szélsőséges reakciókkal jár” – vette át az egykori kamasztól a szót a szekértő.

„Ez a sebezhetőség, bizonytalanság komoly veszélyeket hordoz magában, amiből adódik, hogy a leggyakoribb halálok a kamaszok körében a baleset és az öngyilkosság. Befolyásolhatóságuk miatt nagyobb az önpusztító magatartás veszélye, épp ezért nagyon fontos a megelőzés. Az egészséges versenyszellem jó utakon is kiélhető, a figyelemfelkeltés, kitűnni vágyás elérhető építő, hasznos módon is” – figyelmeztetett Erős Erika.

(Kósa-Boda Veronika - KamaszPanasz)

  Kapcsolódó cikkek


ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!