első év
#Lélek

Barátkozni elsőévesen

2011.08.11.
3 perces olvasási idő

Kedves szakértő! Mostanság igen kemény időket élek meg, mint elsőéves hallgató. A tanulás nem túl nehéz, nincsen honvágyam, sőt a szüleim se hiányoznak annyira, hogy ne bírjam ki. A probléma sokkal inkább az, hogy magányos vagyok.

Már próbáltam barátokat találni a csoportban, az ebédlőben, az aulában egyszóval tényleg mindenhol. Azonban szinte soha nem fogadtak be, sőt a legtöbbször leráztak magukról. Több embernek megadtam a telefonszámom, ők azonban fittyet sem vetettek rá, sőt az ő számukat sokszor meg se adták. Ha leülök esetleg valakivel ebédelni, legközelebb már nem is látom őket. Több hét telt már el és én úgy gondolom, hogy eddigre már ki szoktak alakulni barátságok. Persze tudom, hogy biztos vannak olyan barátok, akikkel jóban lehetnék, de mégis hol vannak? Talán reggeltől estig a szobájukban ülnek, nappal pedig a könyvtárban rejtőzködnek, ha éppen nem órán vannak?

Én egy rendes, őszinte és nyílt személy vagyok. Középiskolában több közeli barátom is volt, de igazából nem vagyok az-az állandóan kijárkálós parti-őrült, aki mindig mindenhol ezer embert ismer. Nekem mindösszesen csak pár jó barátra van szükségem. Olyanokra, akik legalább annyira lojálisak, mint én, és legalább annyira szeretnének egy őszinte barátot, mint én.magány

De egyszerűen sehol sem találok olyan embert, akit annyira érdekelnék, mint engem ő. Alapjában véve egy csendes, kissé visszahúzódó személy vagyok, de a barátaim azt mondták, hogyha egyszer valaki megismer, akkor az, nagy valószínűséggel megkedvel. Nem vagyok partiarc, és nincsenek nagy igényeim, mindösszesen 1-2 igaz barátot szeretnék. Sokkal inkább vágyom erre a pár emberre, mint 15-20 ismerősre, akik igazából lépten-nyomon kibeszélnek. Mit csináljak? Válaszát Köszönöm!

Kedves kérdező!

Először is ne aggódj! Ez teljesen normális, hogy úgy gondolod, hogy te vagy az egyetlen, akinek még nincsenek új barátai. De még csak 3 hét telt el a szemeszterből, szóval rengeteg időd van, hogy barátságokat köss, és új kapcsolatokat építs ki. Az első év kezdetén ugyanis gyakran teljes a zavarodottság, a sok új élmény és a szorongás, netán idegesség. Ezért nyilván időbe telik, még feloldódsz és megtalálod a helyed ebben az új közösségben. Hidd el, még a leginkább nagymenő és barátkozó srácok és lányok is küzdenek ezzel a problémával! (Az már más kérdés, hogy ők ennek elrejtésében is nagymenők!)

Természetesen nem könnyű elfogadni, hogy az eddig biztos közeli barátok kötelékéből kiszakadva, teljesen sebezhetően kell bemutatkoznod rengeteg vad idegen embernek, hogy megtaláld az igaz barátod vagy barátaid. Azonban a te érdekedben a legjobb, ha elfelejted azt, hogy ne legyenek ismerőseid, csak igaz barátaid. A legtöbb barátság ugyanis egy egyszerű ismeretségi viszonyból alakul ki. Ha azonban ilyenekre nem tartasz igényt, igaz barátod tényleg nem lesz.

Ne izgulj! Az elkövetkezendő hetekben rengeteg lehetőséged lesz arra, hogy új és a te érdeklődési körödnek megfelelő emberekkel ismerkedj meg! Említetted, hogy már próbáltál kapcsolatba lépni emberekkel. Nos, ez egy nagyon jó kiindulási alap. Most, azonban lépjünk egy kicsit tovább. Ezeket az alkalmakat használd ki és ajánlj fel konkrét programokat leendő barátaidnak! Például kérd meg egy ebéd közben, hogy legyen a tanulótársad!

De megkérdezheted a szobatársadat is, hogy nem-e szeretne elmenni veled a könyvtárba, az edzőterembe, moziba vagy esetleg egy vacsorára. Továbbá vegyél részt a kollégiumi és az iskolai eseményeken is. Továbbá nagy könnyebbség lehet, ha felkeresed az iskola, vagy a kollégium közösségi oldalát, ahol újabb embereket ismerhetsz meg. Ez különösen akkor ajánlott, ha egyébként könnyen zavarba jössz személyes beszélgetéskor.

Néha elég, ha egy csoporthoz csatlakozol, ahol már van egy kialakult struktúra, így könnyedén, szorongás nélkül ismerkedhetsz. De mégis, mi az, ami érdekel téged? Ha eldöntötted, nincs más dolgod, minthogy csatlakozz egy ehhez leginkább közelálló szervezethez az iskolában. Persze nyugodtan kipróbálhatsz többet is, ha nem igazán tudod, hogy neked mi is lenne jó. A lényeg, hogy addig folytasd, amíg meg nem találod azt a helyet, ahol kényelmesen érzed magad. Honnan tudod ezt? Hogy abba a csoportba, ahol jól érzed magad, körülbelül mindenki hasonló beállítottságú lesz, mint te és azonos nézeteket fog vallani. Ha végképp lövésed sincs, akkor esetleg segítséget kérhetsz az iskolai tanácsadótól, vagy a felsőbb évesektől is.

Végül pedig ne feledd, hogy az egyszerű ismerősök, a csoporttársak, vagy különféle iskolán kívüli tevékenységek tagjai is potenciális barátok. A jó és mély, igaz barátság kialakulásához azonban idő kell. Ha esetleg egy kicsit szomorúbb vagy a kelleténél, akkor pedig – és persze máskor se – feledd, hogy mindig ott vannak a középiskolai barátaid és a családod, akikre mindig számíthatsz. Sőt, félelmeidről akár egy másik gólyával is beszélhetsz! Ki tudja, lehet, hogy ő is ugyanezzel a problémával küzd. Mit adhatnék útravalónak? Légy kitartó és türelmes és befogadó. Az igaz barátság pedig majd egyszer csak kopogtat az ajtón!