kamasz pipa
#Drog, cigi, alkohol

Jó megoldás cigi helyett? – a vízipipa

2015.08.24.
2 perces olvasási idő

Nemrég beszélgettem egy lánnyal, nevezzük Briginek, aki fiatal kora ellenére máris cigifüggő. A jó oldala az egésznek, hogy ő ezt tudja magáról, és próbál rajta változtatni. Sokat beszélünk, már egy hónapja nem szívott egy szálat sem. Elmondta, hogy sok a kísértés, hiányzik a cigi – és maga az érzés is hiányzik, ahogy beszívja, füstkarikát fúj, azaz pöfög.

Új leszokásos módszer?

Brigi nemrég mesélte, hogy kipróbálná a vízipipát. Lényegében olyan, mint a cigi, a fújós-szívós élmény is megvan, mégis sokkal egészségesebb. Nem tudtam mit reagálni, ezért kicsit utánanéztem ennek az egésznek.

Az arab világ egyik legrégebbi hagyománya a vízipipázás. Szinte minden keleti kávézóban, teázóban van lehetőség vízipipázásra. Használata nem egyszerűen dohányzás, inkább szertartás, a dohányzás művészete.

Természetesen itt van az a bizonyos szó, DOHÁNYZÁS. De nem kell rögtön rosszra gondolni, most már én is azt vallom, hogy ez még mindig ezerszer jobb, mint a cigaretta. Igaz ami igaz, dohányt juttat a szervezetedbe, ami nem egészséges – de olvasd csak tovább, nagy a különbség a két módszer között.

Akkor igazából mi a különbség?

A cigaretta káros hatásairól tudunk, érthető, hogy senkinek sem ajánlom, hogy rászokjon. De a vízipipát nem lehet a dohányzás többi módjával együtt említeni hideg, könnyű és tiszta füstje miatt. Így akár a leszokásként is jó módszer – lényegében ugyanúgy szívod, füstölsz, csak emellett rengeteg dologban különbözik a cigitől – többek között az egészségednek is kevesebbet árt.

A vízipipa tetején körülbelül 600 fokon izzik a faszén. A cigaretta szívásakor is hasonló hőmérséklet van jelen. Mégis, mi a különbség a kettő között? A cigaretta dohány száraz, és a papírral együtt azonnal hamuvá ég a 600-800 fokon. Ezen a magas hőmérsékleten jönnek létre a rákkeltő anyagok – jól tudjuk, hogy ezeket a dohányosok „letüdőzik”, így érthető, hogy miért lesznek nagy számmal tüdőrákosok.

Viszont a vízipipában nem égetjük hamuvá a nedves dohányt, helyette forró levegőt áramoltatunk át rajta. A levegő az izzó faszén mellett hevül fel, de mire elér a dohányhoz, lehűl 200-400 fokosra. Így nem tudnak a rákkeltő anyagok kiválni a dohányból. A dohány füstje átáramlik a pipa testén és a szívócsövön, ahol egy része lerakódik. Ez a füst út közben átáramlik és lehűl a vízben, ahol szintúgy lerakódik némi anyag.

Ráadásul a vízipipa füstje hideg, így a gégerák sem valószínű. A hosszú csőrendszerben és vízben megszűrődik, így a káros anyagok lerakódnak, nem jutnak a tüdőbe.

Mi van a nikotinnal és a kátránnyal?

A kátránnyal gyorsan elszámolhatunk, nem ég a vízipipában a papír, így kátrány sem keletkezik. Nézd csak meg csomagolását, rá van írva: "Tar 0.0%" (tar = kátrány)

A nikotin tartalom már kicsit érdekesebb dolog. Egyes dohányokon 0.5%, míg másokon 0.05% van feltüntetve. Szóval érdemesebb olyan dohányt venni a pipába, ami gyengébb. Viszont fontos tény, hogy még soha senki sem lett a vízipipától függő.

És mit mond a toxikológus?

"Tudni kell a vízipipáról, hogy mivel itt hosszú a füstnek az útja, egy csomó káros anyag lecsapódik, és ha már idézőjelben beszélhetünk arról, hogy hogyan a legegészségesebb dohányozni, akkor a vízipipa ezek közül a legegészségesebb. ... Azért mondjuk olyan túl sok károsodást nem okoz, mert nagyon kevés az a nikotin és a káros anyag, ami ilyenkor bejut az illető szervezetébe..."

Szóval levonhatjuk…

Levonhatjuk a tanulságot, a vízipipa – bármilyen mértékben is, de káros. Persze, egyszer-kétszer jó szórakozás, de nem kellene túl gyakran pipázni. Viszont bárhogy is nézzük, sokkal egészségesebb megoldás, mint a cigi, így Brigivel is egyet értek – ez a leszokásnak egy jó módja. Legalábbis jó kezdete…

(Gy.A)