alkohol
#Drog, cigi, alkohol

Védekezés nélküli szexhez vezethet az alkohol

2015.06.15.
2 perces olvasási idő

Egy tanulmány szerint az egyszerre elfogyasztott alkohol mennyisége közvetlenül befolyásolja, hogy az illető milyen eséllyel fog meggondolatlan szexuális cselekményt folytatni.

A kutatók megállapították, hogy átlagban minden egyes 0,1 milligramm/milliliterrel történő véralkoholszint növekedés 5 százalékkal növelte a védekezés nélküli szex valószínűségét. A kísérlet önkéntesek közreműködésével történt.

Kanadai orvosok 12 olyan tanulmányt böngésztek át, amelyek az egyes személyek véralkoholszintje és a biztonságos szexre való törekedés közötti kapcsolatot vizsgálták. Minden teszt során az önkéntes részvevőket két csoportra osztották a szakemberek, az egyik csoportba tartozóknak megszabott mennyiségű alkoholt kellett elfogyasztaniuk, míg a másik, józan csoport biztosította a kontrollt. Utána a résztvevőknek be kellet számolniuk, hogyan viselkedtek alkoholos, illetve józan állapotban, történt-e védekezés nélküli szex.

ivászat

Az eredmények értékelése során könnyen érthetővé válik, hogy miért gyakoribb az alkoholos befolyásoltság alatt bekövetkező védekezés nélküli szexuális együttlétek száma, annak ellenére, hogy a tinik nagy része tudatában van a kockázatoknak.

A magyarázat viszonylag egyszerű: az alkohol közvetlenül hat az egyes személyek döntéshozatali képességére, vagyis negatívan befolyásolja a döntés folyamatát.

Ivászat és szex

Mind a 12 tanulmány esetében ugyanaz lett az eredmény: minél több alkoholt fogyasztott valaki, annál nagyobb valószínűséggel bonyolódott kockázatos szexuális cselekményekbe. A kísérletben résztvevő önkéntesek beszámolói alapján, minél többet ivott az adott egyén, annál könnyebben ment bele a kockázatos szexuális aktusba.

A tanulmány szakértői szerint az alkohol, illetve más tudatmódosító szerek fogyasztása és a kockázatos szexuális viselkedés közötti kapcsolat kutatása igen fontos lehet olyan egészségügyi problémák tanulmányozásában és az azok elleni stratégiák kidolgozásában, mint a HIV és más, védekezés nélküli szex útján fertőző betegségek esetében, valamint azok ugrásszerű terjedésének megértésében.

Önkéntes adatszolgáltatás a védekezés nélküli szexről

Az eredmények mindenképp érdekesek és bizonyos mértékben hasznos információval szolgálhatnak, azonban messzemenő tudományos következtetésekre nem a legalkalmasabbak, mert az adatok önkéntes alapon kerültek begyűjtésre, vagyis az egyes személyek saját bevallása alapján kerültek megállapításra, ami lehet igaz és korrekt vagy a valóságtól eltérő, hamis.

Például nem vallják be teljes mértékben a tényleges védekezés nélküli szexuális együttlétek számát. A kutatók feltételezik, hogy a kapott értékek a valósághoz képest jóval alacsonyabbak, mivel még névtelenül sem szívesen vallják be az emberek, hogy kivel, mennyit és hogyan szexeltek, főleg nem, ha azt felelőtlenül tették.

A 12 vizsgált tanulmány csak egy részét képezi a témában végzett számos kutatásnak. Több hasonló tanulmányt is belevéve, a szakértők ezen eredmények alapján 3 százalékra becsülik az alkoholos befolyásoltság hatására bekövetkező kockázatos szexuális viselkedés mértékének növekedését a józan állapothoz képest.

A tanulmány során kapott eredményeket és tapasztalatokat mindenképp érdemes figyelembe venni a HIV és más szexuális úton terjedő betegség ellen folytatott megelőző program tervezése során. Különösen azért, mert ha sikerül változtatni a tinik alkoholfogyasztási szokásain, akkor remélhetőleg a védekezés nélküli szex mértéke is csökkenni fog, így a súlyos betegségek terjedésének mértékében is csökkenő tendencia érhető el.

Ez is érdekelhet: Bulizás tiszta fejjel

(KamaszPanasz - M. T., Foxnews)

Kapcsolódó címkék

alkohol