Gambóról kiderül, hogy tudja, kicsoda Beethoven meg Picasso, és közben dobol, énekel, amíg nem jön Mohammed
- hirdetések -
Mi ilyenekre nem járunk.
Huszonöt euró egy jegy.
Beethoven anyáéknál egyébként sincs műsoron, csak ha kutya egy filmben.
Ténferegtem az épületben, aztán elmentem hátra, hátha ott van Gambó.
Ott volt. A mociját barmolta.
− Hi, guy! – kiáltott vidáman és emelte a kezét.
Ujjérintés, elhúzás, kézfogás, szkander, boksz-boksz, tenyér simít. Mehetek kezet mosni.
− Dorte? – kérdezte.
− Kultúra – mondtam.
− Beethoven? – kérdezte, én meg csak néztem, és vágtam a pofákat, mint aki meglepődik, hogy ő ismeri ezt a celebet.
Felhős lett az arca.
− Figyelj, gyerek! Feka vagyok, nem hülye. Gyere velem!
Bevitt a szállására. A bejárat mellett nyílt a vécés fürdőszoba, úgyhogy rögtön kezet mostunk. Aztán vonultunk tovább. A szobában két ágy, két szekrény, két szék meg egy asztal volt.
Mutatta, melyik az ő ágya, sarka, szekrénye.
Azt hittem lepetézek. Az ágya felett az a Picasso volt, amit Timiné mutatott: bikafej, lófej, anya halott gyerekkel, fekvő harcos, törött kard. Ez Picasso háborúellenes képe, mondta Timiné, amit egy spanyol város lerombolása után festett. Ott volt alatta a cím: Guernica. Ez a város neve, amit a szemét fasiszták lebombáztak.
− Hú, apám, király! – mondtam Gambónak, és kezet fogtunk, ahogy szoktunk.
De nem csak ez volt a „hú!”. Gambó szekrénye tele volt albumokkal, könyvekkel, fotómagazinokkal.
− Ezt fogom tanítani, ha hazamegyek – mondta. – Művészettörténet.
− Ne már! – vigyorogtam rá, mert azt hittem, viccel, de láttam, nem. – Oké! Értem. De akkor mit csinálsz itt?
− Túlélek, haver. Tudod, mi az a Boko Haram?
Tudtam, hogy hallottam már ezt nevet. Valami durva dolog. Gyilkosok, ilyesmi. De nem akartam butaságot mondani.
− Terroristák – mondta Gambó. – Azt mondják, ők az iszlám, ölnek, robbantanak, és iskoláslányokat rabolnak el. De nem ők az iszlám. Az iszlám én vagyok.
/…/
(Nógrádi Gábor - Lángoló nyaram részlet)
