önbarnítás
#Testi problémák

Az önbarnítás írott és íratlan szabályai

2023.07.27.
3 perces olvasási idő

Mi tagadás, szinte mindenkinek jobban áll a napbarnított bőrszín, jobban mutatnak rajtunk a ruhák, szebb a smink, kevésbé látszanak az apróbb bőrhibák. Ha nem akarjuk káros hatásoknak kitenni bőrünket, akkor válasszuk az önbarnítás technikáját, hogy természetesen jussunk egy kis barnasághoz.

Az önbarnítás mellett számos érv szól, hiszen alkalmazásával a bőr nem öregszik, ráncosodik és károsodik úgy, mintha ugyanezt a bőrszint a napon aszalódva vagy éppenséggel a szoláriumban izzadva szereznénk meg. Nem kell télen is egy rakás pénzt kifizetnünk, hogy a nyárba utazhassunk barnulni, akár egész évben egyenletesen barna bőrszínnek örvendhetünk önbarnító használatával. Ráadásul a készítményekben hidratálókrém is található, így nemcsak barnaságot kölcsönöznek nekünk, hanem kellően hidratált, selymes, puha bőrt is. A barna árnyalatot, mely a legjobban illik hozzánk, mi magunk választhatjuk ki, figyelembe véve bőrtípusunkat, és annak alaptónusát.

Itt ragadnánk meg az alkalmat, hogy eloszlassunk egy tévhitet

Az önbarnító és az önbarnítós testápoló nem egy és ugyanaz. Az önbarnítóval a kívánt bőrszínt érhetjük el a legrövidebb idő alatt. A benne található hatóanyagok a bőrünk legfelső rétegében található aminosavakkal lépnek reakcióba, mely által aktiválódnak a festékanyagot előállító hámsejtek és kialakul a barnaság. A készítmények hatása igen intenzív, így egy apró hiba is tartós maradhat hosszabb időn át, így nagy odafigyelést, türelmet és gyakorlottságot igényel a felvitel.

A hibalehetőség leredukálására ajánljuk az önbarnítós testápoló használatát. Habár ezek használatával csak jó pár nap alatt érhető el a kívánt hatás, de a gyakorlatlan kezek is hibátlan hatást érhetnek el, nem marad foltos a bőr a krém felvitele után. Ha napi szinten használjuk, akkor bőrtípustól függően 3 és 5 nap kell ahhoz, hogy elérjünk a napbarnított bőrszín-hatást. Ahhoz azonban, hogy ez a szín meg is maradjon, rendszeresen alkalmazni kell ezeket a készítményeket.

Ahány önbarnító, annyiféle kiszerelés, állag, eredmény. Létezik kendős önbarnító, ekkor a kendőkkel csak áttöröljük alaposan a bőrünket, és a kívánt eredmény száradás után látható is. Használata nem egyszerű, így avatatlan kezeknek javasoljuk, hogy először egy ruha fedte felületen próbáljuk ki.

Az önbarnító spray a legjobb megoldás, ha egész testünkön szeretnénk barnulni. Gyors munka várható vele, de alaposan el kell olvasni a használati utasítást, mivel nem mindegy, hogy hogyan tartjuk a flakont, vagy, hogy milyen messziről permetezünk.

A teljes testi kezeléshez ajánlott a tejes, hígabb állagú önbarnító. Gyorsan felszívódik, és ne ijedjünk meg fehér vagy halványsárga színüktől, ezek a könnyebb felvitelben segítenek nekünk.

A sűrűbb állagú krémek jól kezelhetőek, felvitelük során jobban látható mely területek maradtak ki, vagy hova jutott több anyag. Habár ezt az állagot az arc barnítására kifejlesztett termékeknél alkalmazzák előszeretettel, mivel a bennük rejlő tápanyagok könnyebben ivódnak be a bőrbe.

Ha mindezen tanácsokat megfogadjuk és sikerül dönteni a változatok között, akkor sose feledjük az önbarnítás íratlan szabályait:

  • Tusolás vagy fürdés után várjunk, míg bőrünk tökéletesen megszárad, mivel nedves bőrön nem lehet egyenletesen eloszlatni a krémet és nem szívódik fel megfelelően a hatóanyag.
  • Az egyenletes felszívódás érdekében használjunk rendszeresen testradírt barnítás előtt, hiszen így megszabadulhatunk az elhalt hámsejtektől, és tökéletesebb lesz a felszívódás és a fedés.
  • A természetellenes szín elkerülése érdekében mindig a bőrünk alapszínéhez megfelelő árnyalatot válasszunk.
  • Körkörös mozdulatokkal masszírozzuk be a terméket a bőrbe, különös figyelmet fordítva a kritikus területeken, úgy mint boka, térd, könyök és lábfej.
  • Használat után mindig alaposan mossunk kezet, figyelve az ujjak tövénél és az ujjközökben megbúvó maradványokra.
  • Türelmesen várjuk meg, míg bőrünk beszívja a barnító krémet, hiszen akármennyire is siketünk, ha megfogja ruhánkat, akkor több időt veszítünk az átöltözéssel, és még bosszankodhatunk is miatta. (Szerencsére a termékek ruhára kerülve mosással eltüntethetőek.)
  • Annak ellenére, hogy bőrünk napsütötte színt mutat, tulajdonképpen olyan, mintha fehér lenne, semmi nem védi az UV sugarakkal szemben. Így ha napra megyünk, használjunk fényvédő krémet, lehetőleg magas faktorszámút. A barnító krémek általában nem tartalmaznak UV szűrőt, de ha alaposan utánanézünk, akkor már léteznek önbarnítós napozókrémek is.
  • Ha arcunkon használjuk az önbarnítót, akkor nagyon alaposan el kell dolgozni a krémet. Mindig csak arcra kifejlesztett terméket válasszunk és használjunk. Felvitelnél gondosan kenjük el, mintha alapozó lenne, a füleknél és az áll vonalánál ne legyen éles határvonal, illetve nyakunkra is kenjünk belőle, elkerülendő a maszkhatást.

(KamaszPanasz)