fogszabályzás
#Testi problémák

Fogszabályozás láthatatlanul

2016.05.20.
1 perces olvasási idő

A fogak szabályozásának nem csak esztétikai, de egészségügyi okai is lehetnek, gyerekeknél éppúgy, mint felnőtteknél. Dr. Ameri Sahar, fogszabályozó specialista arról beszélt, hogy a modern fogszabályzóknak már nem kell feltétlenül látszani, az eredmények viszont ebben az esetben is jelentősek.

Esztétikai és egészségi előnyök felnőttkorban

Bár a fogszabályozásnak leginkább az általa nyerhető esztétikai előnyök jelentik a vonzerejét, a rendezetlen fogsor veszélyeket is rejt magában. Tény, hogy a torlódott fogazatot nehezebb tisztán tartani, a megmaradó lepedék hosszú távon savas erjedést okozhat és fogszuvasodáshoz vezethet. Ráadásul a szájban végbemenő erjesztő folyamatok miatt könnyen fogínygyulladás alakulhat ki, amely kezeletlenül akár a fogak kilazulását és elvesztését is eredményezheti.fogszabályzó

Fiataloknál és felnőttkorban is eredményesen kezelhető probléma például a fogak közti rés, illetve a hátra-, előre- vagy ferdén álló fogak. A fogszabályozás megelőzheti az olyan rendellenességeket, mint a mély- és a keresztharapás okozta gyakori állkapocs-ízületi problémák, amelyek a mindennapokat is jelentősen megnehezíthetik. A szabályzás előkészítheti és optimális feltételeket teremthet a későbbi fogpótlások kivitelezéséhez.

Lehet kivehető és rögzített

A fogszabályzóknak rengeteg fajtájuk van, amelyek két nagy csoportra oszthatók: kivehető és rögzített készülékek.

- Kivehető fogszabályzó: A naponta legalább 12 órán át viselendő fogszabályzóval a kevésbé látványos foghibákat szokták kijavítani. Nagy előnye, hogy olyan alkalmakkor, amikor enélkül szeretnénk megjelenni, bátran kivezetjük. Gyerekeknél 12-13 éves korukig használják, ezután már állandó fogszabályzó ajánlott.

- Rögzített fogszabályzó: A hosszú távon hordandó, rögzített fogszabályzóknak több fajtája van, amelyek közül a hagyományos, fém fogszabályzót éjjel-nappal kell viselni, és 3-4 hetente a fogorvos által meghúzatni.

Ha nem szeretnénk, hogy látsszon

- Az állandóan viselendő eszközök is lehetnek a fog színével megegyezőek. Ezek az úgynevezett láthatatlan fogszabályzók a „drótosnál” diszkrétebb, elegánsabb készülékek, esztétikailag sokkal kevésbé zavaróak. Tökéletes megoldás lehet a belső fogszabályzó (ún. lingual technika), amelyet a fogsor belső felszínére rögzítenek, így kívülről egyáltalán nem vehető észre. Ebben az esetben kicsit tovább tarthat a hozzászokás, de a hordási idő nem különbözik a külső felszínen rögzített készülékétől. -ismerteti dr. Ameri Sahar fogszabályozó specialista.

(Oxygen Medical)