arc
#Testi problémák

A piros arc vonzó

2013.12.19.
1 perces olvasási idő

Az élénk arcszín nem csak életerőt sugároz, hanem az emberek többsége szerint egyenesen szexinek számít. Az arc ilyen árnyalata a vér magas oxigéntartalmával érhető el. Egyszerű tehát a feladat: irány a friss levegő egy kiadós testmozgás erejéig!

Az emberek – tudat alatt – az egészségi állapottal kapcsolatos következtetéseket vonnak le mindazok arcszínéből, akivel csak találkoznak. Míg az élénk rózsaszín árnyalat kifejezetten vonzó, a sápadt arcszín gyengeséget és energiahiányt sugároz.

Skót kutatók arra voltak kíváncsiak, milyen összefüggésben áll az egészségesnek vélt arcszín és az árnyalat „tulajdonosának” vérében lévő oxintartalma között. A tanulmány elkészítésének kezdetén első lépésként meghatározták az arc piros árnyalatainak egyes fokozatait, amelyek a oxigénben szegénytől az oxigéndús vérellátás közötti állapotok valamelyikére utaltak.

A kutatók arra kérték a közreműködőket, hogy a nekik számítógépen mutatott fotók színárnyalatait úgy változtassák, hogy a képen látható személy egészségesnek tűnjön. A színek módosításával az első tesztben tulajdonképpen az oxigéndús vér mennyiségét határozhatták meg, míg a második próba során az oxigénben szegény vér mennyiségét adhatták meg, majd harmadik nekifutásra mindkét paramétert szabadon változtathatták.

A résztvevők mindegyike a világospiros, oxigéndús vérellátásra utaló árnyalat mellett döntött. Ezzel szemben a sötétpiros vagy sápadt arcot, ami oxigénben szegény vérellátást feltételez, kivétel nélkül egyáltalán nem találták vonzónak.

A sok ember arcán látható sötétpiros szín bár jó vérellátásra utal, az árnyalat mégis arra enged következtetni, hogy a vér oxigénben igen szegény, s ezért nem találták egészségesnek az érintetteket. Tehát nem kizárólag a vérellátás mennyisége játszik kulcsszerepet, hanem a vér minősége is befolyásoló tényező a kisugárzás megítélése során.

Az arc vérellátottsága nagyba függ az egyéni adottságoktól. Az idősebb emberek és dohányzók arcának vérkeringése gyengébb, s így ritkábban vesz fel piros árnyalatot. Ezzel szemben azok a nők, akik vérében magas a nemi hormon koncentrációja, extrém gyors elpirulásra képesek.

(Forrás: Fókuszban a Nő, fitforfun.de)